Edmund Burke a fenségesről és a szépről
Edmund Burke esztétikai vizsgálódása 1757-ben látott először napvilágot, teljes magyar fordítása azonban csak most, negyed évezreddel később, 2008-ban jelent meg. Az angolul nem tudó közönség így eddig elesett egy olyan mű beható ismeretétől, mely Lessing és Diderot mellett Kantot is inspirálta. Burke elméletét Az ítélőerő kritikája közvetítette sokak számára, ahol Kant – minden elismerése mellett – alapvetően egyoldalú empirizmusnak és pszichologizmusnak bélyegzi elméletét. Természetesen nem alaptalanul teszi ezt, ám ez az interpretáció kissé leegyszerűsített. Ezt a helyzetet szeretné orvosolni a magyar kiadás.
A fordítás a Filozófiai vizsgálódás második, hosszabb kiadása alapján készült, melyet az eredetihez képest egy újabb előszóval, valamint egy Az ízlésről címet viselő bevezetővel, és néhány szövegbetoldással egészített ki Burke. Szerencsés, hogy a toldásokat zárójelekkel jelzik a magyar változatban, így az olvasó könnyen követheti a két kiadás közti különbséget. Azonban kissé zavaró, hogy az ógörög idézeteket (például Homérosz: Iliász) a főszövegben (és nem esetleg lábjegyzetként), az angol kiadástól eltérő módon fonetikus átírásban közlik. Érdekes megoldás Fogarasi György részéről, hogy a pleasure szót örömnek fordítja az általánosan elfogadott gyönyör helyett, de ez indokoltnak tűnik: Burke megkülönböztet delight-ot és pleasure-t, és míg az előbbi egy ambivalens érzést takar, hiszen csak viszonylagos: negatív öröm, a fájdalom megszűnése, addig az utóbbi tiszta és homogén érzés. A fordító a delight kifejezést ambivalens konnotációi miatt fordítja gyönyörnek, mely szerinte a magyar nyelvben negatív tartalmakat is hordoz az örömmel szemben.
Burke esszéje az Előszón és a Bevezetőn túl öt fejezetre oszlik, melyeket további alfejezetekre tagol. A szerző nem árul zsákbamacskát: fejezetcímei pontos képet adnak műve egészéről. Az Első rész a fájdalom és az öröm fajtáit taglalja, illetve már ebben felmerül a szép és a fenséges mivoltának kérdése is. A Második rész a fenségessel, annak hatásaival és kiváltó okaival foglakozik, mint a rettenet, nagyság és a homály, valamint tartalmaz egy érdekes fejtegetést az építészetben megjelenő végtelenről. A Harmadik rész a széppel foglalkozik, önmagában véve, valamint a fenségessel összehasonlítva is: a szépséghez mindig a kicsiség tartozik méretét, erejét és a befogadó alanyhoz való viszonyát tekintve. A fenségessel ugyan megjelenhet egyszerre, ám szigorúan véve sosem keverednek vagy cserélhetők fel egymással, hiszen a fenségeshez mindig erő, nagyság és rettenet társul. A szép azért kívánatos, mert hízeleg, a fenséges viszont a hódolat érzését kelti fel. A Negyedik rész kevésbé világos és egységes, mint a többi: Burke ebben az előbb említett témákat tárgyalja, némileg kiegészítve azokat, például Locke nézeteinek vizsgálatával, vagy a szeretet fizikai okaival. Az Ötödik részt (mely egyben az utolsó is) a szavaknak és a költészetnek szenteli a szerző.
Az egész műre jellemző, hogy az egyes érzéseket és hatásokat nem a művészeti ágakon keresztül közelíti meg először, inkább a mindennapi tapasztalatokra alapozza megfigyeléseit, és csak azután tér át az építészetre, festészetre vagy költészetre, miközben ez a két ág mindvégig párhuzamban marad. A fenségest és a szépet társadalmi szerepét tekintve is tárgyalja az együttérzés és önfenntartás ösztöne kapcsán. Kijelentéseit (és ebben igaza van Kantnak) általában csak a tapasztalatra alapozza, de az esszében nem ez az egyetlen tendencia.
A világos szerkesztés olvasmányossá és érthetővé teszi a művet, az eltelt kétszázötven év dacára. A relativizmushoz szokott olvasónak egyébként is érdekes a néhol naivnak tűnő, ám általában alaposan megokolt gondolatokkal szembesülni, melyek a következő tézisre épülnek: a természetes ízlés megközelítőleg mindenkiben ugyanaz. A különbségek csak a fokozatokban adódnak: például egy csiszolt márványtömb simaságával kapcsolatban, abban mindenki egyetért, hogy az eltérések csak a simaság fokának megítélésében vannak. Az elvek mindenkiben azonosak, a kérdés csak az, hogy kiben mennyire tudnak érvényesülni.
Összességében véve elmondható, hogy néhány vitatható meglátása és kevéssé megalapozott kijelentése ellenére Burke rendkívüli éleslátással elemzi művében a szép és fenséges fogalmát. Sajátos esztétikai perspektívája érthetőbbé teszi az Az ítélőerő kritikájának téziseit is, és új utakat nyit a magyar értelmezőközönség számára. A fordítás a néhol furcsa terminológiája (gyönyör-öröm) ellenére helytálló, olvasása az esztétika iránt érdeklők számára kihagyhatatlan.
Értékelés: 9/10
Edmund Burke: Filozófiai vizsgálódás a fenségesről és a szépről való ideáink eredetét illetően. Fordította: Fogarasi György. Magvető kiadó, Budapest, 2008.
Blogajánló
Rovatok
Keresés
Facebook-hozzászólások