Egy régi sláger

Az emberiség régi álma, hogy egyszer majd mindent megért, alfától az ómegáig. Részben a világ átfogó megértését szolgálták a mítoszok, később pedig a filozófia igyekezett a világ egészére magyarázatot adni. Edward O. Wilson könyvének törekvését a filozófia eme áramlatához kapcsolja, azaz például az ión természetfilozófiához, valamint a felvilágosodás optimista bölcseletéhez. Mert nem kevesebb Wilson ambíciója ebben a könyvben, minthogy megmutassa, nagyjából merre tekergőzik Ariadné fonala a világegyetem rejtélyes labirintusában. Ariadné fonala azonban az ő véleménye szerint nem a vallás vagy a filozófia, hanem a természettudomány, aminek segítségével, ha a tények végtelen összességét nem is, de bármit megmagyarázhatunk, amire csak kíváncsiak leszünk a jövőben.

Wilson látomása az, hogy a természettudományok haladása egészen odáig eljuthat, hogy nemcsak a reál tudomány kutatási területeit, hanem a humán tudományokat is eljuttathatja a megoldásig. A fizika, de még inkább a biológia, ma már Wilson szerint olyan helyzetben van, hogy a társadalomtudományok, valamint az etika alapkérdéseire választ adhat, ha megfelelően alkalmazzuk ezekre a tudásterületekre a természettudományos teóriákat – legfőképpen az evolúció elméletét. Nagyjából értjük a fizikát, ezt egészen jól hozzá tudjuk kapcsolni a biológiához – a gén fogalmán keresztül, egy kis mémelmélettel megbolondítva egészen jól értjük, miképpen alakulnak ki a kulturális formák, a kultúrán keresztül képet kapunk egész társadalmak mélystruktúrájáról, olyan képet, amely az emberi etika szerepét is pontosan ábrázolja. Végül e hatalmas tudás birtokában most már tudatosan megtervezhetjük – mi, felvilágosult emberek – a jövőnek azt a társadalmát, ami remélhetőleg örökkön örökké fenn tudja tartani a fejlődést. A szociológia, ha sikerülne a természettudományok ilyen mérvű kiterjesztése, egyszer és mindenkorra szociobiológiává válna.

De nem csak a szociológia az egyetlen tudományterület, amely lényegileg megváltozna, ha egyetemesen elfogadnánk, s eredményesen megvalósítanánk Wilson vízióját. A művészetet már nem annyira a többi művészeti alkotásból, a vallásból vagy a filozófia felől értenénk meg, vagy akár posztmodern művészetelméleti értekezések mentén, hanem biológiai szerkezetünkből. Az etikában el kellene felejtenünk a kanti egyetemes és kategorikus imperatívuszokra való hivatkozást, akárcsak az isteni parancsolatokkal kapcsolatos vallási meggyőződést, s egy etikai érvelés abból állna, hogy felmutatná, mely tettek hasznosak evolúciós szempontból. Ebből pedig közvetve következik, hogy mai politikai gondolkodásmódunknak is gyökeresen át kellene alakulnia

Egy ilyen átfogó mű esetében megbocsátható, ha a Harvard elismert biológusa nem tér ki minden nehézségre, problémára. Annál is inkább, mivel a laikusoknak szóló ismeretterjesztő könyvről van szó, illetve egyfajta naturalista filozófiai meggyőződés körvonalainak felvázolásáról. Ebben az esetben pedig az érthető és élvezhető nyelvezet az, ami igazán fontos, nem pedig az, hogy minden apró-cseprő, a lényeget nem érintő problémára kielégítő választ adjon a szerző. Viszont néhol kifejezetten bosszantó, hogy a tudásterületek egybecsengésének harmóniáját úgy próbálja számunkra is hallhatóvá tenni, hogy elhallgatja a naturalista koncepcióval összefüggő alapvető és közismert kihívásokat. Hogy csak néhányat említsek: nem kezeli helyén az etika területén például azt a hume-i meglátást, hogy a „van”- ból nem következik semmiféle „kell”. Másképpen: abból, hogy milyen a (kulturális) evolúció menete, egyáltalán nem következik semmi arra nézvést, hogy nekünk a továbbiakban mit kell tennünk. Az elme természetéről szóló elmés fejtegetésekben egyáltalán nem tér ki arra, hogy eddig még egyetlen egy értelmes evolúciós magyarázatot nem kaptunk arra, miért létezik egyáltalán az elme – az az elme, ami a kválék avagy fenomének lehetőségi feltétele, s amely a naturalista keretben egyáltalán nem bírhat semmiféle okozati hatással, ennek következtében pedig evolúciós előnyökkel sem. Ezeket a problémákat csak illusztrációképpen vetettem föl, még jó néhány másikat is találhat az olvasó.

Ettől még a könyvnek, mint már említettem, megvannak a maga erényei. Dennett Darwin veszélyes ideája című könyvéhez hasonlít leginkább Wilson írása, ahhoz képest azonban nem olyan részletes és bonyolult, ezért pedig jobban olvasható. Sokkal inkább érzékelteti azt a tudományos pátoszt, amely az egész naturalista gondolkodás mozgatórugója. Tehát, ha nem is az egész világot, a mai gondolkodás egy jelentős áramlatát megérthetjük Wilson könyvéből.

Edward O. Wilson: Minden egybecseng. Typotex Kiadó, Budapest, 2003.