Ember eszi ember voltát

Kuplédalok, szinte üres színpad, öt színész, ön-narráció: ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni az Örkény Színház Tóték című előadását, melyet Mácsai Pál rendezett. A darabot gondolhatnánk egyfajta új színházi kísérletnek is, melyben összefonódik a brechti elidegenítő hatás, a kabarék zenei világa és az örkényi abszurditás. A hagyományok és a kortárs művészi vonulat találkozása.

A Tóték világára gondolva az ember dobozok végtelen sorát látja maga előtt, meg persze a margóvágót és a hírhedt budit, amely a dráma egyik legfeszültebb pontján központi szerepet tölt be. Dobozlabirintus helyett azonban csak egy üres fekete teret kapunk, melynek díszletét csupán négy egyszerű szék alkotja, s a háttérben meghúzódó, színes lámpákkal körülvett szürke függöny. Képzeletünk tehát szabadon szárnyalhat, mindenki megteremtheti magának a történet vizuális világát.

Az előadás érdekessége, hogy nem a dráma, hanem a kisregény került színpadi feldolgozásra, s az adaptáció különlegessége, hogy a dramaturg, Gáspár Ildikó nem gyomlálta ki az omnipotens narrátor hozzáfűzéseit és a szereplők gondolatvilágát a szövegkönyvből, hanem mindig gondosan a legmegfelelőbb karakter szájába adta a kommentárokat. Ez az ötlet az örkényi irónia és irracionalitás megsokszorozására adott lehetőséget, ugyanakkor távolságot is teremtett a nézők és a szereplők között, hiszen lehetetlenné tette az azonosulást és a darab világába való önfeledt beleolvadást.

A regény összes szereplőjét csupán öt színész játssza el, s az egyes karakterek közötti váltások rendszerint sok humort rejtenek magukban. A darab ”mindenesének” tekinthető Ficza István például először konferanszié, majd Tóték fronton szolgáló egyetlen fia, máskor őrült, szimmetriamániás postás, sőt, egyszer női szerepbe is bújik mint Gizi Gézáné. A plébános karaktereként pedig négy színész is megszólal, mégis pontosan értjük, mi történik. A színészi játék tehát jól működik és kárpótol azért is, hogy nehéz az azonosulás. A Tót család fejét Csuja Imre játssza, felesége Pogány Judit, egyetlen lányukat pedig Takács Nóra alakítja.

A színdarab legmegkérdőjelezhetőbb pontjai jellemzően akkor voltak, amikor a színészek dalra fakadtak. Az élő zenekarral előadott kuplédalok a kabarék világát fonták bele a történetbe, ám nem mindig illettek az éppen aktuális szituációhoz. Ezek nélkül jóval élvezhetőbb, rövidebb és tömörebb lett volna az előadás, hiszen ezek az intermezzók újra meg újra kizökkentettek az amúgy is eltávolított, elidegenített drámától.

A második felvonásban valamelyest jobban sikerült a zenét beleszőni az egyes jelenetekbe, kiváltképp Tót Lajos dalát értékelte a közönség, melyet az őrnagy által a szájába kényszerített zseblámpával adott elő, s a dal végére még a színpad is elsötétült, egyedül a zseblámpa pislákoló fénye jelezte a meghunyászkodott papucsférj jelenlétét. A dalok mellett érthetetlen módon egy magnó is megannyiszor megjelent a színpadon, nem világos, hogy az élő zenekar jelenlétében erre mi szükség volt.

A rendezői megoldások közül különösen tetszett a dobozolás színpadi bemutatása. Ezt ugyanis apró, a színészek mintájára megformázott bábukkal vitték színre. Ez a módszer lehetővé tette, hogy ne kelljen valóban dobozokat készíteni a színpadra, s ugyanakkor nem csak stilizáltan jelenítette meg a munkafolyamatot, hanem azt is jelezte, hogy a Tót család automataként, marionett bábuként kötélen ráncigálva követi az őrnagy minden kérését és utasítását. Ráadásul a kis bábok kattogása megadta a dobozolás unalomig ismételt ritmusát is, melyet az őrnagy, Epres Attila mint karmester vezényelt.

Egy másik izgalmas színpadi jelenség volt, amikor Tót az őrnaggyal tett sétájának anekdotáját egy kis makett segítségével illusztrálta. Ezek a különleges eszközök még nevetségesebbé, még groteszkebbé tették az amúgy sem iróniától mentes Örkény-szöveget és a színészi alakítást. Ezek mellett akadtak olyan díszlet- és jelmezbeli megoldások, amelyek egyáltalán nem illettek bele abba a minimál koncepcióba, melyet majdnem végig képviselt a darab. Ilyen például a glóriával és szárnyakkal bebicikliző Szent Péter alakja, vagy a dráma vége felé, a fellibbenő függöny mögött megjelenő mályvabokrok, melyek közt a gyilkosság megtörténik. Abban a világban, ahol eddig mindent nekünk kellett elképzelni, ahol székek jelezték az egész házat, és ahol a hinta funkcionált budiként, ott bőven elég lett volna, ha Tót a függöny mögött vágja négy darabba áldozatát, s csupán a hangjait halljuk a rémtettnek – ennek is meg lett volna a komikuma. Egyáltalán nem volt szükség rá, hogy mindezt konkrétan megmutassák, nem is illett a többi díszlet és kellék közé ez a megoldás.

Ráadásul a függöny mögött feltáruló díszlet mesevilággá változtatta azt a helyszínt, ahol egyébként a halál és a gyilkosság zajlott. Az előadás után nyakunkon csücsülő hiányérzetnek talán itt lehet a kulcsa: az irónia és az abszurditás mögött elveszik az a teher, a súly, melyet a kisregény magában hordoz. Sem a második világháború, sem Tót Gyula halála, sem a gyilkosság nem kap teret ebben a rendezésben, ami emiatt komolytalan marad.

A Tóték dráma és a kisregény abban különbözik egymástól, hogy az utóbbiban már a történet elején megtudjuk, hogy a család fia elesett a fronton. Ez még inkább szánalmat ébreszt az olvasóban, hiszen többletinformációval rendelkezik a cselekmény kezdetétől fogva és pontosan látja, hogy a szülők minden erőfeszítése hiábavaló. Ebben a feldolgozásban szintén megtudhattuk már a darab elején, hogyan kavarta el a bolond postás a gyásztáviratot, csakhogy a család nem értesült erről a cselekmény végén. A szereplők meg sem tudják, mennyire fölöslegesen hozták meg azt a sok áldozatot, s nem érinti meg őket a gyilkosság bűnének terhe sem, csupán egy dal hangzik el, mondván: „Minden elmúlik egyszer, minden végéhez ér”.

Ez az, ami legjobban érzékelteti, hogyan tűnt el a valódi tartalom és érzés – az áldozathozatal, a félelem, a lelkiismeret-furdalás, a gyász – a humor és a dalocskák között. Pedig Örkény zsenialitásának éppen az a lényege, hogy a groteszk humor mellett felcsendül egy tragédia, s az ember nevetése óhatatlanul is disszonánsan cseng.

Örkény István: Tóték.

Rendező: Mácsai Pál

Örkény Színház

Szereplők: Csuja Imre, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Epres Attila, Ficza István

A szerző regényéből a szövegkönyvet készítette és a dalokat válogatta: Gáspár Ildikó

Bemutató: 2013. március 9.

Képek forrása: http://7ora7.hu/programok/totek-2/nezopont és http://fidelio.hu/szinhaz/kritika/totek_a_kormanyzo_szornagya