Emlék- és varázslat-töredékek

Végigbotorkálva a félig felszedett utcán, a betonfúró gondolatokat elnyomó hangzavarában, odatalál az ember a Petőfi Irodalmi Múzeum bejáratához, felmegy az első emeletre, benyit a kiállítóterembe, az első lépés után Radnóti kacagó arca fogadja.

A látogató az első benyomás következtében viszont-mosollyal üdvözli az őt fogadó vidám Radnótit.

A paravánlabirintusban úgy vezet végig az életútból készített kronológia-fonál, hogy közben magnetizálja tekintetünket a nyolc egymás mellé felállított paraván. Mindkét oldalának felületét mozaikképek rakják ki egy-egy korszakká - egyik oldala Radnóti életét mutatja be, másik oldala kortársait, és a hozzájuk kapcsolódó viszony fontos töredékeit.

Az emlékkiállítás tematikus egységekbe sűrítve vezeti végig a száz éve született költő életét.

Elsőként családjáról, gyermekkoráról láthatunk fényképeket, olvashatunk részleteket, majd a "Napjaim tetején ülök" címet viselõ részben iskolás éveit mutatják be a képek. Itt olvashatjuk például bizonyítványát, melyben az áll, jeles eredménnyel végzett Remekművek elemzéséből és XIX. századi magyar irodalomból Sík Sándornál, paptanáránál, aki fölfigyelt rá, és tudósképző szemináriumába invitálta Szegeden.

Az első három egységet megvilágító ablak sötétítőjén olvasható: " A vers úgy alakul ki,/ mint a vízcsepp./ összegyûl a víz, / formálódik, nyúlik,/ majd leszakad / s tökéletes csöppé alakul hulltában." Az életből versekké kisajtolt cseppek formálódásának körülményei kerülnek bemutatásra a következőkben.

A formálódás, nyúlás, leválás problematikája a negyedik rész mottója: "Pedig ez a Radnóti-generáció. Valahogy el kell helyezkedni!" A kiválás és a helytállás nehézségeiről olvashatunk a kiállított iratokban.

Az ötödik egység jelmondata - "Jó lenne messze és műhelyekben élni csak!" - ezen a kiállításon megvalósulni látszik. Előtűnnek a szellemi műhelyek, kortársak és mesterek, beszélgetéseik. Ezzel a paravánnal szemben, az ablakon lévő sötétítő vásznon világosabb betűkkel ez áll: "A gazdag után vagyon marad, a költő után versek és töredékek." A Radnóti korában működő műhelyek felidézése, tanárainak megszólalása és verseinek életre kelése magát a látogatót szippantják- és vonják be egy irodalmi műhely aurájába. Ott sétál a néző a festmények, iratok, fényképek és a földre ragasztott újságcikk-matricák jelentésekkel vibráló közegében. A létleletekkel szemben álló falakon elhelyezett kortársak festményei közrefogják az emlékek közt lépkedő látogatót. A festménysorozat ritmusát, mely sűrűn egymás mellé elhelyezett képekből áll, csak az ablakok szakítják meg. Rajtuk a sötétítõ teljes felületére nyomtatva egy-egy Radnóti vers világosodik ki. úgy tűnik, a múzeum alkotóelemei önmagukban is társalognak, hiszen a kiállítótér falai egymással szemben állva adják meg azt a jelentéstöbbletet, amelyekben már ugyan messze, de mégis műhelyeiben él Radnóti.

A festmények mellett elhelyezett két plazmatévén kisfilmeket is láthatunk és a drótnélküli fülhallgatóval körbejárható a terem.

Látszik, hogy a kiállítás megszervezett mondandója nem esik bele abba a gyakori hibába, hogy csak egy hangsúlyos vetületét mutassa meg költőnknek. Egyformán figyelmes igénnyel jelennek meg különböző korszakai, és összességében olyan embert állít elénk, aki nem az elkomorulás hangulatába vezet minket. Hiszen végül a látogató "könnyűléptű szívében megterem, az érett és tűnődő kevésszavú alázat". Radnóti megírt sorait a kiállítás gondos körbejárása kelti életre.

Kijön az ember a múzeumból, az emlékekkel feltöltött lelkesedés elnyomja az utca zaját, és egy darabig viszi magával ezt a "búvó otthoni tájat", a műhelyt, melynek résztvevője lett. Lassan párolog csak el az életútból préselt töredék-válogatás olajosan sűrű illata. A látogató derült arccal néz fel az égre, könnyű léptekkel halad az összetört aszfalton, és a múzeumban látott élettöredékek eggyé állnak össze emlékezetében.

"...az égre írj, ha minden összetört!"
100 éve született Radnóti Miklós
Petőfi Irodalmi Múzeum

Megtekinthető: 2009. április 22. – 2010. január 5.