Esti kérdés(ek)

Esterházy Pétert kérdeztük irodalomról, kritikáról, Estiről, és lehetséges életekről.

Olvassa-e a műveiről írt kritikákat Esterházy Péter? Például mit gondol, amikor az „irodalmi író” címkét ragasztják rá?

Olvassa. Szerintem mindenki olvassa, de van, aki azt mondja, nem olvassa. Van, hogy figyelmetlenül olvasom. Illetve a Javított kiadás megjelenésekor volt néhány (szerintem) aljas írás, ott az „auftakt” után abbahagytam, és csak sokkal később néztem bele.

Mindenféle címkék vannak, az mindig kicsit túl gyors véleménymondást (hát ilyen szó nincs is) jelez. Mintha Kosztolányit is leirodalmiírózták volna, nem? Akkor az nem lehet olyan rossz. Ha az irodalmi író azt jelenti, hogy csak az irodalmárokhoz szól, akkor ez marhaság, ha azt, hogy az irodalom maga nagyobb szerepet játszik, mint általában, akkor meg banálisan igaz, vagyis nem valami nagy címke ez.

„Micsoda ronda mesterség is ez.” (Kosztolányi) „Írj, ne kényeskedj.”(Danilo Kiš) – a Mottókollekció egy-egy darabja. Mi Esterházy Péter írói mottója? És mit jelent Esterházy Péternek az írás? Az írás önírás (is): önreflexió, lelkigyakorlat? Vagy ezek túl nagy szavak?

Igen, túl nagy szavak, bár helyette is túl nagy szavakat mondok: az írás az életem, nem tudom szétszálazni őket. Azt hiszem, nem egészen így terveztem, de most már mindegy. Azt hittem, több időm lesz a dolgozószobámon kívül, másfelől ott érzem magam a legjobban (hogy a triviális opciókat most ne említsem). Lehet, hogy valójában önreflexió meg lelkigyakorlat az írás, de én ezt nem így gondolom vagy nem ez érdekel.

A Bevezetésben is gyűjtögettem mottókat, azok majdnem mindegyike jó volna, akár az Írj, ne kényeskedj, akár a flaubert-i: Ó, mennyi hibám volna, ha nem írnék. Nincs mottóm, legföljebb vannak mottók, amelyek az enyémek lehetnének. Egyszer ragasztottam egyet ki, egy Mándy interjúból, mondta az újságíró, hogy látja, van egy új autójuk, egy Renault, egy R 4-es. Hogy R lenne?, válaszolta Mándy. Ezt egy ideig mottónak tekintettem, részint az ártatlanság kifejeződéseként, részint hogy valahol nagyon máshol kell lenniahhoz, hogy itt lehessünk vagy legalábbis, hogy mondatunk legyen az ittről. Hogy R lenne? - igyekszem nem megfeledkezni róla.

Hogyan ír Esterházy Péter: van napi penzum, vagy amikor a múzsa homlokon csókolja?

Napi bürokratikus penzum (nem mennyiség, hanem idő), és hol csókol, hol nem. Attól tartok, csak akkor csókol, ha van napi penzum.

„Lehetséges én”, „lehetséges élet” – el tudja képzelni az életét irodalom (írás, olvasás) nélkül?

Nem. Vagy talán szakácsnak, finoman értenék mindenhez, ami étel, de amúgy egy nagy tahó. Bár oda is kell formaérzék. De semmit nem tudnék Goethéről. Meg persze magamról se. De még Szentesről is hozzám zarándokolnának a csülkös pacalomért. Meg a töltött homáromért.

„Hogy ki volt ő nekem és mi volt, azt bajos volna töviről hegyire elmondani” – írja Kosztolányi Esti Kornélról. Milyen térképet adna a Kosztolányi – Esti Kornél – Esti – Esterházy viszony útvesztőjéhez?

Hát ezt bizony bajos volna etc. Nem tudnék ahhoz érdemlegeset hozzáadni, amit erről már írtak. Még elvenni sincs érkezésem. (Mintegy elnézést.) Egyébként is vagy térkép, vagy útvesztő. Meglepne, ha egy szövegről minden földeríthető volna.

Minden következő könyvnek, akárki írja is, nehezebb dolga van, mert cipeli az előző könyvek súlyát: az Esti esetében ráadásul az EP műveket, és a Kosztolányi életművet. Ezt bekalkulálta a könyv írásakor?

Nem kell ezt kalkulálni, ha nyom, nyom – azt lehet érezni. Itt is az volt a nehéz, ami pl. a Harmoniánál is: hogy a dolog adja magát, kézenfekvő. Rám van szabva. Ez valóban nagy nehézség. De hát valami mindig van. Ha közeli a tárgy az a baj, ha távoli, az a baj. Ha se közeli, se távoli, vagy nincs is tárgy, az a baj. És ha valamilyen rejtélyes oknál fogva még sincs baj, akkor csinál az ember, és akkor az a baj.

Miről beszélgetne Kosztolányival, ha életre kelne? És mit mondana Esti Kornélnak?

Azonnal összekeverném a kettőt (lásd bajos volna etc.), és jó hangulatú, baráti beszélgetést folytatnánk. Azt hiszem, a hazáról kérdezném, konkrétan a hazaszeretetről. Hazaszeretet és forma. Ja és a Radákovichról is. És mit mondanék? Köszönetet.

Az Estiben nem jellemek, hanem alteregók, beszédformák születnek-tűnnek el. A szövegek hangsúlyozottan szövegek, kiemelik, hogy létrehozásuk „mesterséges”. Ez a technika mégis kitágítja az irodalmat: mi is alteregók leszünk, a mi asszociációnkból és életünkből szőtt figurák a mi fejünkben születnek. Cél ez?

Hm. Nem volt efféle célképzet a fejemben, legföljebb annyi (mint mindig), hogy az olvasó érintett legyen, hogy róla (is) szóljon. Hogy azonosul a főhőssel, mert volna főhős, jellemmel, történettel, sorssal, szerethetőséggel vagy úgy, ahogy a kérdés mondja, mindegy. Valamilyen módon szólítsa meg az olvasót az olvasott. Ez tényleg cél.

„Talán soha nem mesélt Esti annyit, mint midőn visszaérkezett Moszkvából. Nem is annyit, hanem kedvvel, lendülettel, színesen. Szóval valamit nagyon nem akart elmondani. Ez a nem az élete, hogy tréfával éljek. Vagy ez a tréfa az élete, hogy véget vessek a komolytalanságnak. Világos: a vég (ez?) az élete" Szegedy-Maszák Mihály Esti Kornél „alakjának önéletrajzi (át)értelmezésében” a saját halállal való szembenézésre is utal a könyv kapcsán. Az Estivel „Moszkvából jön”?

Köztünk szólva nem értem a kérdést. Hogy a halál Moszkvából jönne? Ha akkor írtam volna, amikor mondjuk a Kis magyar pornográfiát, akkor ez biztos igaz volna, legitim asszociáció. Valószínűleg igaz, hogy többször írom le a halál szót, mint harminc évesen. Még a végén én is meghalok... ki hitte volna...

Margócsy István az ÉS-ben megjelent kritikájában írja: „az Esti a (próza)írás nehézségeivel, konvencióival, egyszerűségével és összetettségével számol (el)” – ebből következik talán a műfaj meghatározhatatlansága is: kispróza-mozaik, futamok, naplóbejegyzések, regény..? Hova sorolandó a mű?

Nem tudom. De nem is nagyon érdekel, úgy értem ezt, hogy evvel nem jutok (én) előrébb. De nem regény és nem naplóbejegyzés, gondolom. A futamok kevés, a kispróza-mozaik nem mond semmit, legföljebb igaz. Füzér, mondanám, szóval hogy (talán) ugyanaz a műfaja, mint a Kosztolányi Esti könyvének. (Melyiknek?)

„Jó volna még élni egy darabig.” – Hogyan volna jó? Milyen Esterházy Péter egy ideális napja?

A mondat, azt hiszem, inkább azt jelenti, hogy bárhogy jó volna... Szabadság, szerelem, nekem ez a kettő kell nekem (sic!). És a szabadságnak része volna a munka. Vagy kicsit másképpen: szerzetesi munkarend, barátokkal följavítva. Bár azt hiszem, most így inkább az optimális napról álmodozom, a lehető legjobbról. A lehetetlen legjobb – az volna jó. De az meg valószínű nem „nap” volna. Hát ameddig ez kiderül, addig is dolgozom. Bárhogy.

Köszönjük!