Fekete – fehérben
Dwight D. Eisenhowertől Ronald Reagenig. Hogy hogyan fér bele hét amerikai elnök egy két órás filmbe? Sehogy. Lee Daniels legújabb alkotása egy afroamerikai férfi hányattatott sorsát igyekszik bemutatni, ahogy eljut a déli gyapotültetvényektől a Fehér Házig, s ott is szolgál hét elnök kormányzásán át, csendes harcot vívva a polgárjogi küzdelemben. Az alapötletet Eugene Allen története adja, aki a Fehér Ház komornyikjaként került közvetlen kapcsolatba több amerikai elnökkel. A film elején érkezik is a felirat, miszerint „igaz történeten” alapul, ám túlzottan sok közös pontot nem találunk a film főszereplője, Cecil Gaines (Forest Whitaker) és Eugene Allen életében.
A történet 1926-ban kezdődik, amikor a még gyermek Cecil gyapotültetvényen dolgozó apját megöli a fehér földbirtokos, majd a fiú bekerül a gyapotültetvényről a házba szolgálni. Pár év múlva azonban hátrahagyja anyját (Mariah Carey) és elmenekül Délről egy jobb élet reményében. Sikerül is munkát szereznie, ahol kitanulja a felszolgálás rejtelmeit, és ami a legfontosabb: a diszkréciót. Eközben feleségével (Oprah Winfrey) középosztálybeli nyugalomban nevelik két fiukat a polgárjogi küzdelmek megerősödésének idején. Majd Cecil váratlanul állást kap a Fehér Házban.
Itt kezd kibontakozni a történet, illetve kezdene, ha a rendező hagyná. A film azt a benyomást kelti, mintha Lee Daniels nem tudta volna eldönteni, hogy önéletrajzi drámát vagy történelmi dokumentumfilmet szeretne forgatni. Ugyanis a kettőre együtt nem elegendő 132 perc. Az elnökökről felszínes, olykor komikus képeket, pár perces snitteket kapunk, és idő szűkében Cecil drámája sem tud kiteljesedni a vásznon. Forest Whitaker vitathatatlanul nagyot alakít a filmben, de mégis azt az érzést kelti, mintha ő maga is mellékszereplő volna. A komornyik részletesen – olykor túlságosan is részletesen – mutatja be Cecil életét, de mégsem képes teljesen személyessé válni.
A stáblista indokolatlanul tekintélyes, a szereplők között szerepel még Robin Williams, Alan Rickman, Jane Fonda, Vanessa Redgrave, Cuba Gooding Jr. és így tovább… Többségük sajnos nem kap többet kettő percnél. Igaz, Robin Williamsnak ez a rövid idő is elegendő ahhoz, hogy megcsillogtassa képességeit Eisenhower szerepében, de a film előnyére vált volna, ha az elnökök bemutatására több időt szán a rendező. Ezzel szemben Cecil feleségének, Gloriának aránytalanul sok figyelmet szentel Lee Daniels. Több jeleneten keresztül láthatjuk, amint a láncdohányos családanya belefárad férje munka iránti elhivatottságába, majd az alkoholhoz fordul és szeretőt tart. Ez a történet szempontjából majdhogynem lényegtelen.
A film legizgalmasabb része Cecilnek és nagyobbik fiának a kapcsolata lehetne. A fiú aktívan politizál megelégelve a társadalomból való kirekesztettséget, míg apja bízik a demokráciában és abban, hogy az elnököknek sikerül eltörölniük a megosztottságot. Az apa és fia drámáját ez a nézetkülönbség okozza. Cecil sok erőszakot szenvedett már el gyerekkora óta a bőrszíne miatt, mégis hinni tud a békés megoldásban, ezzel szemben fia a radikális, harcoló oldalt képviseli. Mégsem a két nézet konfliktusa válik a film legérdekesebb pontjává, a film végére kissé unalomba fullad.
Az viszont a film mellett szól, hogy a rendező egy személyes szálon keresztül próbálja bemutatni az afroamerikai emberek hányattatott sorsát, ezzel közelebb hozva ezt a fontos, de a mai napig érzékeny témát. Cecil figurája szerethető, s a film erejét is az ő hite adja. Hogy töretlenül képes bízni egy eszmében, ami fiától is eltaszíthatja, mégis kitart az erőszakmentes megoldás mellett a társadalmi elnyomás kérdésében. A néző könnyen képes együtt érezni vele, és így talán könnyebb megértenünk, hogy min mentek keresztül a feketék ebben az időben.
A feketék elnyomását Lee Daniels viszonylag részletesen mutatja be, sőt a komornyikon keresztül még az elnökök álláspontjáról is képet kapunk, de a film mégis egyoldalú. A fehérbőrű társadalomról túlzottan szélsőséges képet fest a rendező, s talán a film előnyére vált volna, ha nem csak a szélsőségeket láthatjuk. Persze a film Cecil Gaines életéről szól, s így az ő perspektívája a legfontosabb, de érezhető, hogy Lee Daniels igényt formált arra, hogy az egész fekete társadalom helyzetét általánosan mutassa be, s ebben talán segíthetett volna egy további nézőpont.
A film Barack Obama elnökké választásával ér véget, ezzel jelképesen beteljesítve Martin Luther King és Cecil Gaines álmát, ettől viszont az egész történet kissé szájbarágóssá válik. Ugyanakkor pozitív a végkicsengése, hiszen láthatjuk, hogy a küzdelem nem volt hiábavaló.
A komornyik
Színes, magyarul beszélő, amerikai életrajzi dráma, 132 perc, 2013
rendező: Lee Daniels
forgatókönyvíró: Danny Strong, Wil Haygood
operatőr: Andrew Dunn
producer: Lee Daniels, Cassian Elwes, Laura Ziskin
vágó: Brian A. Kates, Joe Klotz
szereplők:
Forest Whitaker (Cecil Gaines)
David Banner (Earl Gaines)
LaJessie Smith (Abraham)
Mariah Carey (Hattie Pearl)
Alex Pettyfer (Thomas Westfall)
Vanessa Redgrave (Annabeth Westfall)
Clarence Williams III (Maynard)
John P. Fertitta (Mr. Jenkins)
Oprah Winfrey (Gloria Gaines)
Blogajánló
Rovatok
Keresés
Facebook-hozzászólások