Fel kell ébredni! − James Cameron Avatar című filmjéről

„Előbb vagy utóbb, de mindig fel kell ébredni!” Ezzel a mondattal kezdődik James Cameron legújabb sci-fije, melyet már a mozikba kerülése előtt úgy hirdettek, mint a legmodernebb, fotorealisztikus, 3D-s képi világot felvonultató alkotást. Az edzett, tulajdonképpen a képernyők előtt felnőtt Cameron-rajongók, és filmkritikusok várakozásait ezzel ellentétben egyáltalán nem nyűgözte le első körben az „eddig soha nem tapasztalt” sztereoszkopikus 3D-ből és CGI-ből építkező filmélmény. Hiába harangozták be úgy a filmet – valószínűleg a reklámszakma „szorgos manócskái” –, mint az egész filmipar és a média hatalmas technológiai áttörését, amelyet utoljára a hangos, illetve színes film megjelenésekor láthatott az emberiség. Ezzel a kijelentéssel mintegy elfeledték a 3D első nagy korszakát, oly nagy nevekkel, mint Alfred Hitchcock (Gyilkosság telefonhívásra című filmjével), vagy John Farrow (Hondo című alkotásával), akik már az ’50-es években forgattak térhatású filmeket. Ez volt a kék-piros szemüvegek emlékezetes időszaka – ki ne találta volna meg e porosodó kartoncsodát szüleink íróasztalának alján? Igaz, ekkor még a technika sem volt kellőképpen kidolgozott, és a 3D-s filmek vetítéséhez szükséges infrastruktúra kiépítése is váratott magára. Ebben a tekintetben még napjainkban is van hova fejlődnie a mozgóképkultúrának, ha azt vesszük, hogy az országban csupán két budapesti mozi képes a nézők elé tárni a film speciális térhatását, mely a mozivászon gigantikus méreteiben, a képi felbontásban, a pixelekből életre keltett alakok valósághű mozgásában és a terek mélységillúzióiban nyújt forradalmi és feledhetetlen mozi élményt. és akkor még nem beszéltünk a 3D-s technikában rejlő végeláthatatlan lehetőségekről. Csak egy példát említve: amikor nem sík, hanem homorú felületre vetítenek.

Az Avatar értékeit mégsem a jól hangzó, eldurrogtatott színes tűzijáték-kavalkádban lehet felfedezni, mely kétségtelenül, égetően szükségeltetik egy 200 millió dolláros költségvetésű film kasszasikeréhez. Rábukkanhatunk azonban a rendező által oly finoman elhintett gondolatfoszlányokra, melyek beindítják az ember ősi, a közösséghez tartozni vágyó, a hit misztériumát kutató „humanoid” fantáziáját. Még mielőtt belevágnánk a filmben rejlő mélyebb tartalmak kibontásába, vegyünk ízelítőt a legendás rendező több mint egy évtizede megálmodott univerzumából.

A kerettörténet nem ismeretlen, láthattunk már hasonlót oly nagyszerű, történelmi alapokon nyugvó filmekben, mint a Pocahontas vagy a Farkasokkal táncoló. E filmekkel ellentétben az Avatar emberi időszámítása már egy olyan korban játszódik, ahol nem csak a természeti népek életét változtatták meg a civilizációs vívmányok, hanem a Föld teljes arcát is. Az ember nem tisztelve se égi, se földi törvényt, miután elpusztította saját Föld nevű bolygója minden élőlényét, sivárságában az űr végtelenjébe veti magát, és technikai tudásának birtokában új bolygók és univerzumok meghódítását tűzi ki maga elé célul. Pandora csodásan vad és érintetlen bolygója az, amelyre a Föld-lakók rázúdítják fogyhatatlan nyersanyagéhségüket, tervük azonban – akárcsak az őslakos amerikai indiánok esetében – az ott lakó természeti nép, a Na’vik életébe kerülhet, akik mély szimbiózisban élnek mind spirituális, mind fizikai szinten az őket körülölelő természettel.

A Cameron fantáziájából felépített Pandora „neondzsungele” is jól mutatja, hogy mennyire nem vagyunk képesek kilépni saját elménk határaiból, hiszen az eltorzított jaguár-, illetve gyíkszerű lényekből, az óriásra növő páfrányok közül kiszűrődő makákóhangokból az amazonas-i őserdők hangulata sejlik fel. Ugyanakkor a Na’vi őslakók katasztrófája fenyegetően von párhuzamot földi népünkkel. Saját jövőnk szól ránk a Sigourney Weaver által alakított botanikus tudós megrovó szavaiból: értékeink nem a különféle nyersanyagokban, kőolajban és földgázban mérhetőek, hanem körülvesznek minket a fajok változatos gazdagságával és a közöttük élő csodás kölcsönhatással. A filmben kidomborított pandorai sajátság ugyanis, hogy a természet minden egyes fűszála szoros kapcsolatban áll egymással, információk millióit közölve és kapva minden egyes pillanatban, nem újdonság. A Földön is megtalálható e jelenség: például növényeink kommunikálnak egymással gyökérzetük révén, csak mi kapcsolódtunk ki e rendszerből olyannyira, hogy már képtelenek vagyunk ilyen fokú információk „letöltésére”. Ehelyett inkább fegyverekkel kutatunk és hódítunk. úgy, ahogy a filmben megjelenő szorgos kutatócsapatok teszik, cselhez folyamodva avatar testeket (Na’vik kinézetű, ám emberek agyhullámai által mozgatott „bábukat”) hoznak létre, hogy segítségükkel vegyék rá az őslakosokat a költözésre. A sors úgy hozza, hogy Jake Sully-t (Sam Worthington), a lebénult tengerészgyalogost választják ki az egyik avatar-szerepre, akit – miután megérti a Na’vik kultúrájában rejlő csodát − oly mértékben lenyűgöz e nép élete, hogy már nem akar visszatérni egykori emberi mivoltához. A mozivászon előtt ülve is pont ez oly vonzó számunkra: az ősi, természeti öntudathoz való tartozás vágyát jelzi, a közös pontot a világban, a Világlelket. Illessék a világ különböző területein ilyen vagy olyan jelzővel, mindig is egyet fog jelenteni: a lényeget, mely ott rejtőzködik mindenkiben, csak vakká tettük magunk a meglátásához.

A tremendum, a felfokozott látás filozófiája jelenik meg a filmbéli Na’vik nyelvében azzal is, hogy látni számukra nemcsak a vizuális látás képességét jelenti, hanem teljes valósággal megérteni, tapasztalni, megismerni, ahogy valójában látunk, hallunk, gondolkodunk, érzünk. Meglepő talán, de ez sem áll oly távol a Földön megjelenő természeti csodáktól. Napjainkban, a kalózkiadványok piacának virágzó időszakában, az Imax technikában rejlő, maximális képhatást nyújtó mozi élménye az, mely képes kihasználni érzékenységünket, ezzel csalogatva be látogatóit a kongó mozi termekbe.

Az Avatar megálmodója ugyanakkor több hagyományból és vallásból építkezett a Na’vik világának felépítésekor. A hinduizmusból születnek avatar testjei, melyek egyaránt jelentenek inkarnációt, földre szállást, valamely különleges céllal, mikor már hanyatlik a becsület és nő a gonoszság. A filmen megjelenő beavatási és imádkozási szertartásoknál pedig egy kambodzsai buddhista nép vallási rituáléi elevenednek meg. és kit nem ragadott magával az a gondolat, hogy milyen csoda lenne, ha minden tudást, élményt, tapasztalatot, melyet őseink felhalmoztak, mintegy genetikailag örökölnénk? Ez jelenik meg a rendező által életre keltett Pandora tiszta szellemeiben és az életfában, mely által e planéta lakói nemcsak környezetük minden egyes élőlényével képesek kommunikálni, hanem őseik halott szellemeivel is.

Ebből a szempontból nézve James Cameron alkotása megérdemli, hogy kalapot hajtsunk előtte. Az Avatar ugyanis közelebb áll ahhoz a filozófiához, mely szerint a világ színes és eltérő tájaiban, kultúráiban és vallásaiban, valamint az ősi, természeti világban és a mai sérült, töredezett, túlzsúfolt életben van egy valami, ami közös: hogy csak egy igazi kérdés létezhet. Ez pedig bolygónk és a rajta élő ember kölcsönhatása. Ez a valós lét igazi értéke, csak meg kell látni, fel kell ébredni! A film üzenete hihetetlenül aktuális napjainkban, mikor a Földünket fenyegető klímaváltozás és nyersanyagkészleteink kiaknázásáért folytatott háborúk sora bolygónk és az emberi faj pusztulását vetítik előre.

Annak is tökéletes filmélményt nyújt azonban a sci-fi, aki nem merül alá az Avatar ilyen szintű mélységeibe, hiszen tagadhatatlan a film látványtechnikájának tökéletességre és monumentalitásra való törekvése, melyet a Titanic után szinte már elvárunk Camerontól. Különféle nézetekkel ellentétben 3D és Imax technika nélkül is élnek Cameron figurái. Nem érzünk hiányt, miközben a hősnő, Neytiri arcán megjelenő érzelmeket szemléljük, a szemek, a vonások fantasztikusan élethű animálása ugyanis lélekkel, igazi érzelmekkel ruházta fel Pandora lakóit. A számítógépes animációval (a rendező saját kifejlesztésű CGI technikájával) életre keltett kék lényekkel tehát egyáltalán nem szenved csorbát a színészi játék, és nem vesznek el a különböző karakterek egyedi jellemzői sem. Ráadásul a költségvetésből futotta olyan részletek pontos kidolgozására is, mint a Na’vik nyelve, melyre külön nyelvészeket kértek fel. Az Avatar fikciójának csodás látványvilága még a film legnagyobb hiányosságát is feledteti velünk, amely egy fordulatokban rendkívül szegény akcióként fogja beírni magát a filmművészet történetébe. Ha pedig 2D minőségben ülünk a film elé, a harci jeleneteket kifejezetten vontatottnak fogjuk találni. Szerencsére a minden részletében aprólékosan kidolgozott, éppen ezért izgalmat keltő játékok a mimikával, a különböző testekkel és az ezeken megtörő fényekkel, teljesen lekötik figyelmünk.

A „hipermodern” űr és fegyvertechnika vívmányai között létező ember, valamint Pandora sejtelmes és veszedelmes dzsungelében élő Na’vik rituális kultúrájának kettősségére építette fel a film zenei világát, a többszörös Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas James Horner is. A zeneszerző fantasztikusan tárja elénk, a legkülönfélébb hangszerek felvonultatásával, hogyan feleltethető meg az őserdő vadállatainak üvöltése és a törzsi tánc dobjainak ütemes tam-tamja a felszálló helikopterek monoton zajával.

Merjük hát kinyitni Pandora szelencéjét! Mert Cameron történetben csakis rajtunk múlik, hogy mit szabadítunk ki belőle. (Ellentétben a leigázott őslakos indiánokkal, akiknek sajnos esélyük sem volt ilyen „happy end”-re a spanyol puskákkal és az újonnan behozott betegségekkel szemben.) A reményt a változásra ott találjuk szelencénk alján, kérdés hogyan élünk vele… és a történet nyitott, akárcsak az Avatar esetében, mintegy előrevetítve ezzel a folytatás lehetőségét.

értékelés: 8/10

Avatar
színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 166 perc, 2009
megtekinthető 2D, 3D és 3D Imax változatban

rendező: James Cameron
forgatókönyvíró: James Cameron
operatőr: Mauro Fiore
zene: James Horner, Simon Franglen
producer: James Cameron, Jon Landau
executive producer: Colin Wilson
vágó: John Refoua, Stephen E. Rivkin
szereplő(k):
Sam Worthington (Jake Sully)
Sigourney Weaver (Dr. Grace Augustine)
Zoe Saldana (Neytiri)
Stephen Lang (Miles Quaritch)
Giovanni Ribisi (Selfridge)
Michelle Rodriguez (Trudy Chacon)
Joel Moore (Norm Spellman)
CCH Pounder (Moha)
Dileep Rao (Dr. Max Patel)