Felfelé tekintve – A Lux Musicae együttes hangversenye

„Budapest egyik legszebb szecessziós terme.” – így hirdetik a műsorajánlók a Vakoda (ahogy azt az idejáró növendékek becézik), avagy a Vakok Állami Intézetének dísztermét, a Nádor termet, melynek májusi programja a Lux Musicae együttes hangversenyével kezdődött.

Bensőséges hangulat jellemzi ezt a helyszínt. Belépéskor nem kerülünk szembe a színpaddal, hanem inkább majdnem rálépünk. Mintha eltévesztettük volna az ajtót, pedig nem. Mi sem kedvez jobban a kamarazene világának - hiszen az nem csak zeneművek műfaji sajátossága, hanem egyfajta előadásmód is. Kicsiny apparátussal nagyot alkotni, miközben egészen közel vagyunk a zenéhez. S ez a helyszín alkalmas arra, hogy teret nyisson igazi találkozásra, hogy a hallgató befogadó legyen, és merjen megnyílni az (elő)adásra.

A Lux Musicae vegyeskar és hangszeregyüttes, 2006-ban alakult, amatőr együttesként a Vakok Általános Iskolájának egykori növendékeiből, ugyanakkor énekelni vágyó látók számára is nyitottan, a korábbi évtizedek nagy sikerű látássérült kórusainak (Homérosz, Landini) utódaként. Az együttes karnagya, Késmárki-Krisch György, jelenleg a Musica Antiqua Hungarica régizenei együttes művészeti vezetője és a Budapesti Bach Zenekar karmestere. Repertoárjuk magában foglalja a középkortól napjainkig keletkezett kórus- és hangszeres műveket, így a régi zene, mely a Bach előtti zenetörténettel is számol, kiemelt helyet foglal el műsorukban. Stílusosan, az első fennmaradt magyar többszólamú ének előadásuk nyitó számai között szerepelt.

„Krisztus feltámada mind ő nagy kínjából” – a legrégebbi magyar húsvéti ének. Megdöbbentő volt hallani, hiszen mind a mai napig énekelt egyházi népénekről van szó. Az ének szövegére a 15. században lejegyzett úgynevezett Zsigmond-kori töredékben találtak rá, ami egy felvidéki ősnyomtatvány kötéstáblájából került elő. A szöveg magyar mellett német, lengyel és cseh nyelven is olvasható, ami arra a Felvidéken elterjedt szokásra utal, mi szerint a liturgikus éneket a szertartás meghatározott részén ki-ki a saját nyelvén énekelte. Az eredeti szöveg másolata vitrin alatt megtekinthető volt a koncert idején. Az ének, a Kájoni János által összeállított 17. századi Cantus Catholici nevű gyűjteményben megőrzött dallamon szólalt meg.

Főként olyan, kisebb kórusoknak testhez álló művek kerültek előadásra, melyek kiszorulnak mind a nagy hangversenytermekből, mind a közönség figyelméből. Nem mellőzték a különlegességeket sem. Megszólalt a 19. században keletkezett „Nearer My God to Thee”, azaz „Közelebb, közelebb Uram hozzád” kezdetű dal, mely a hagyomány szerint a Titanic süllyedésekor is felcsendült a hajó fedélzetén, majd a záró blokkban Erkel Ferenc zenei elképzelése Vörösmarty Szózatáról.

Az együttes azonban nem számolt az idővel. Szinte mindent meg akart mutatni közönségének, amit csak tudott. S nem vállalkozott kevesebb feladatra Késmárki sem, aki egy személyben vezényelt, majd konferált, házigazda volt és szólistát kísért a színpadra, de ha kellett zongorát tolt. Mindez a művészi tevékenységet megnehezítette, holott a hosszú átvezető szövegek mellőzhetők lettek volna. Ugyanakkor Késmárki-Krisch György színpadon kívül is igen sokrétű. Alkotói tevékenysége, mind a régi zene művelésében, mind a speciális pedagógiai munka területén, sokszor a meglepődés tárgya. Ki ne kapná föl a fejét, ha sétabotnak látszó tárgyakon zenélnek, az úgynevezett reneszánsz krumhornon? Vagy ha látássérült embereket kísérnek színpadra?

De a látvány világa nem versenyezhetett a hangzás világával. Pedig különös jelentősége van a színpadnak, amikor oda kiszolgáltatott emberek és kísérőik lépnek föl. Hiszen a néző mindent lát, szemei előtt felértékelődik és értelmezendővé válik minden, ami a színpadon folyik. A látássérült szólisták kísérete és beállítása már az előadás része, nem elhanyagolható elem, még akkor sem, ha a zenével szemben lényegtelennek tűnik.

Azt gondolnánk, hogy a nem látó embernek könnyebb zenét tanulnia - Homéroszt, az ókori eposzköltőt vaksága miatt különleges tudás birtokosának tartották. Kétségtelen, hogy a vak ember hallása érzékenyebb, de mindez nem írja fölül a kemény munkát. A zenéhez itt is tehetség és szorgalom szükséges, nem beszélve az olyan korlátokról, mint a Braille-kotta, amelyet ütemenként kell olvasni kézzel, majd rögtön megjegyezni és lejátszani. A látó ember játék közben is nézheti a kottát, a látássérültnek mindent rögtön fejből kell tudnia. Bizonyára a szorgalom és a tehetség eredménye, hogy az intézet egykori növendékei közül egyesek ma a Zeneművészeti Egyetem zongora tanszakának hallgatói. Ők az este folyamán szólistaként léptek föl.

Lux Musicae. Annyit jelent, a fény zenéje. A fénynek nem csak látványa, hanem hangjai is lennének? Ezen az estén úgy tűnt. A fény nem csak szemmel érzékelhető sugarakkal, hanem hanghullámokkal is árasztaná a világosságot? Meg lenne rá az esély, hogy a világosság eljusson ahhoz is, aki ezt nem a szemén keresztül fogja fel? A vak ember szeme sokszor felfelé tekint, a fény irányába, pedig tájékozódásában a hangok segítik. Mi, látók ritkán nézünk fölfelé, s ha ezt meg is tesszük, az elvakulás miatt nem jutunk előbbre. Ezért lehet különleges egy olyan este, ahol rálelünk a fölülről érkező fényre, de nem a szem, hanem a zene hangjainak segítségével. Ilyenkor csak engednünk kell, hogy felemeljen minket!

Európa  zenéje a  14 - 21. században
A Lux Musicae vegyeskar  és  hangszeregyüttes hangversenye

Vezényel: Késmárki-Krisch György
Közreműködnek:
Babics Zsuzsanna  – blockflöte, ének
Bartolf Zszuzsanna – ének
Csányi Márton – zongora
Dudits Irén mv.  – cembalo, zongora
Ferenci István – tekerő
Hegyesi László – gordonka
Jakó Ferenc mv. – gordon
Jakó Nóra mv. – gordonka
Kovács Judit – blockflöte, fuvola
Németh Csaba mv. – orgona
Rédei Tímea – ének
Szilágyi Roland – zongora
Népdalkör (vez.: Halmi Aranka)
Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola hallgatói
Musica Antiqua Hungarica együttes

Nádor terem, 2010. május 8. 19 óra.

video