Felkavarva

Az író egy ködből előbújt szürke szamár. Mondhatnánk. Első kötetének fülszövegéből, az igazat megvallva semmit nem tudunk meg róla azon kívül, hogy főállásban fotográfus és Londonban él.

Crick beteges ember, de valójában krónikus asztmája tette őt igazi könyvínyenccé. Egy neves angol internetes napilapnak ezt nyilatkozta: „Annyit ettem, mint egy gyerek. Az étel bizonyos bővöletet, ugyanakkor frusztrációt is jelentett. Megettem egy fél doboz cornflakes-t, ezután erős zihálás jött rám. Nem bírtam. Fölmentem a szobámba, és olvasni kezdtem.” ¹

De térjünk vissza a könyvre, melynek már műfaja is érdekes: egy receptkönyvbe ágyazott stílusparódia, melyet a polihisztor író képei illusztrálnak. Fotók, festmények, képregények, egyszerűbb skiccek. Egy szakácskönyv könnyedségével fest történeteket különböző írók (Kafka, Márquez, Sade márki, Harold Pinter, Irwine Welsh, John Steinbeck, Homérosz, stb.) nyomdokaiban, többségében hosszabb-rövidebb novellák formájában. A könyv címe Kafka levese, mely önmagában is sokatmondó. Miről is lehet benne szó? – kérdezheti a már gyanakvó olvasó. „Utálom a híres szakácskönyveket, de sokszor elgondolkodtam rajta, mi lenne, ha óriási költségvetést, illetve egy időgépet birtokolhatnék, annak érdekében, hogy az összes szerzőt, művészt használhassam.”² - mondja Crick. Művében ebből kapunk ízelítőt, azt hiszem, nem kevés sikerrel. Hogyan lesz egy ponyvának ígérkező „2 tojásból, 1 liter tejből, 1 kg lisztből, 1 evőkanál olajból” igazi kulinaritás? Ezt a kérdést is feltehetnénk.

A következőkben néhány citátumot szeretnék kiemelni a műből, illetve saját értelmezést, melyek úgy érzem elkerülhetetlenek ahhoz, hogy megértsük, miről is szól Crick „kavarása”:

„Kortyoltam egyet a Whiskey Sourból, a cigarettámat meg elnyomtam a vágódeszka szélén; közben azt a bogarat figyeltem, amely épp a mosogatóból próbált kikecmeregni. Asztal a Maximban, száz dolcsi meg egy szőke bombázó – erre lett volna szükségem, de nem volt kéznél más, csak egy báránycomb.” ³ Így indul az első elkészítési javaslat, á la Raymond Chandler. Hősünk egy vérbeli Philip Marlowe, akit az angol krimiíró (Chandler) állandó szereplőként jelenít meg detektívregényeiben. Maximális szenvtelenség, mozgalmasság, illetve lírai hasonlatok – mindezt Crick is biztos kézzel mozgatja. Igazi agysebész, zseniális szakember. Egyébiránt érdekes a kapcsolódó illusztráció, nevezetesen egy képregény, mely sokakban Quentin Tarantino rendezési elveit idézheti fel. A képkockák nem lineárisan, egymást követően jelennek meg, hanem egyfajta hiányt is ábrázolnak, ezzel teremtve meg a feszültséget. „Megragadtam az ízületnél: hűvös volt és nyirkos, akár a halottkém kézfogása.”⁴

„Na ez aztán kurvajó kis főzés.”⁵ Irwine Welsh modorában. E név kapcsán sokak felkaphatják a fejüket, hiszen ő a nemrégiben befutott drogos sztori, a Trainspotting szerzője. Igen, ez is egy szétcsúszott történet, szétcsúszott emberekkel, ám a Welsh-regény az edinburghi narkósok mindennapjait próbálja szavakba tömöríteni, melyért megkapta a brit könyvdíj egyik legrangosabb elismervényét, a Baker-díjat. Főhőse egy bizonyos Mark Renton, aki le akar szokni az anyagról, többször megjárta az elvonót is, de mindhiába. Társaságával együtt mindenre képesek a drog hiányában, vagy éppen azzal. Olykor szánalmas, sokkoló, vagy undorító mozzanatok váltják egymást, és a szereplők a cricki történetben sem változnak sokat: egy ócska londoni lakásban, egy rosszul szituált fiatalember próbál csokoládétortát összeütni (persze nem sok kedvvel), mire kopogást hall az ajtó felől. Spanner az, a régi cimbora, aki mindenbe belekotnyeleskedik, és pénzt kunyerál barátjától. Rövidesen megérkezik két másik társuk (egy lány és egy fiú), ők is ismerősök. Ettől emberünk még idegesebb lesz, pláne akkor, amikor kiderül: a pár bőröndjében egy hulla van elrejtve, akinek barátnője, Debbie, kislány létére egy túlméretezett fekete kabátban ácsorog a lakásban. „Ez kész!” – mondhatnánk tömören és lazán. Mégis mit várunk egy mocskos londoni lakás lakóitól, akik még a liszt láttán is ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy felszippantsák, illetve amikor a torta „elfogyasztása” közben „Debbie barátja helyes kis kávézóasztalkává lényegül át.”⁶? A nagy zabálás után – mert  hívhatjuk akár így is – Spanner  még „megkínálja” saját kocsiját az általa elfogyasztott tortával, mindezt egy ablakon keresztül, majd angolosan távoznak. Ezután hangzik el az a gondolat, mely visszautal a szerencsétlenül járt „bőröndlakóra”:

„Különben is, mi az, hogy világ? Egy kibaszott nagy körforgalom, ahol vég nélkül megyünk körbe-körbe, és nem tudunk kiszállni belőle…”⁷

„Óvatosan felolvasztotta a vajat, amely áttetsző lett és sima, olajosan fénylett, mint az arany, majd összekeverte a cukorral egy nagy tálba. Készítsen valami igazi angolosat? (Szeme előtt süteményhalmok jelentek meg.)”⁸ Crick kilencedik rájátszása Virginia Woolf motívumait idézi: egy hölgy gondolataiba merülve készítgeti elő meggyes süteményéhez a hozzávalókat. Olykor-olykor kinéz az ablakon, ábrándozik. Gyermekét, Nicholast látja, ahogy játszik a ház előtti impozáns kertben. A nagy sürgés-forgás közben elővarázsolja a meggyeket, melyeket nagyon precízen jelenít meg: a kis piros pöttyök mosolyognak, ragyognak. Mrs. Sorleyra gondol sajnálkozva, akiről egyebet nem tudunk meg, csak annyit: nincsen férje, és csak a keménységet ismeri, a lágyságot nem. Jönnek sorra a hozzávalók: a tojás és a liszt. Újabb merengések: a klemátiszvirágok a kertben, majd Nicholas jövőbeli sorsa, ugyanis anyja szeretné, ha fia nagy művész lenne és boldog. Előtte az élet.

Woolf művei közül leginkább az 1927-es keltezésű, A világítótorony című regényt kell megemlítenünk, mely igazából egy cselekvés nélküli világot fest elénk, ahol minden az idő rohanó voltát hivatott ábrázolni, ellentétben a tárgyak látszólagos állandóságával. Cricknél is ez a kettősség tér vissza: az elbeszélő gyermekét látja a konyhaablakon át rohangálni, ő testesíti meg tulajdonképp a múló idő húsvér alanyát. Ezzel szemben a fűzés cselekményszála vázolja fel a statikus állapot „szereplőit”: a vajat, a meggyeket, a feltört tojásokat, melynek összetört, cikkcakkos héjai közül Mrs. Sorley sorsa rajzolódik ki bravúrosan.

Mark Crick könyvét meglehetősen olvasmányosnak, illetve lebilincselőnek tartottam, pontosan azért, mert a világirodalom ennyire sokpólusú és változatos szereplőit mozgatta meg, tegyük hozzá; profi, mesteri módon. A könyv nagy-nagy sikeréhez a két magyar fordító is hozzátett: Varró Dániel, aki méltán vált híressé furfangos verseivel, illetve Getto Katalin, aki már több más könyv magyar fordításának is „szülőanyja”.

¹ http://www.telegraph.co.uk/global/main.jhtml?xml=/global/2005/10/10/giftskafka.xml
² Uo.
³ Crick, Mark. Kafka levese, Irodalmi és gasztronómiai ínyencség – a világirodalom 14 receptben. Alexandra Kiadó. Budapest. 2008.
⁴ Uo., 7.
⁵ Uo., 22.
⁶ Uo., 27-28.
⁷ Uo., 60.  

Crick, Mark. Kafka levese, Irodalmi és gasztronómiai ínyencség – a világirodalom 14 receptben. Alexandra Kiadó. Budapest. 2008. Fordította: Getto Katalin, Varró Dániel. Felelős szerkesztő: Keresztesi József. Tördelte: Bocz József.