A felolvasó

Tanácstalanul nézve a stáblistát több lehetőségünk marad: vagy meg sem próbáljuk értelmezni, hogy mit is akartak nekünk „felolvasni”, vagy hullajtunk pár könnyet, de magunk se tudjuk, hogy miért. Esetleg mégis megpróbáljuk megérteni, hogy Az órák rendezőjének új filmje miért lett ennyire semmitmondó. Hiszen A felolvasót lehet épp a zsidó nép elleni náci gyalázat utórezgésének tartani, csak nem érdemes: ugyanis a holokauszt szubjektív tükrözését kapjuk csupán egy volt SS-tag nem épp józan ítélőképességével körítve.

Kate Winslet még a Michael Gondry-féle kísérleti pszichotripként elhíresült, Egy makulátlan elme örök ragyogásában is többet nyújtott, mint ebben a kétórás, fakó tónusokból és precíz (mondjuk ki: unalmas) beállításokból építkező tucatfilmben. Utóbbiért mégis Oscar-díjat kapott, melyet inkább a történet indokol, mintsem a felejthetetlen alakítás. Ha ugyanis valaki megkapja a bűnbánó szerepét és savanyú ábrázattal eljátssza, az akarva-akaratlanul hitelessé válik: függetlenül attól, hogy csak az őt hullafehérre meszelő sminkmester érdeme az egész felhajtás. Ennek megfelelően Ralph Fiennes sem remekel, mert nem tudja, mit kell alakítania: a csalódott hősszerelmest, vagy a kemény férfit? A németek ügyeletes szépfiúja, a 18 éves David Kross pedig épp olyan sablonos alakítást nyújt, mint bárki más, akit a színészóriások rövidzárlata leárnyékol.

A felolvasó összességében látszólagos, „olyan, mintha”: elsőre azt hisszük, hogy meghatódásunk valódi, de a mozi félhomályából kitántorogva a fényre, lezsibbasztott ítélőképességünk magához tér. Rájövünk, hogy a második világháború utáni időszakot napjainkig végigfuttató mozi nem más, mint egy ócska, indokolatlan és tét nélküli románc beláthatatlan következményeinek rekonstruálása. A 15 éves Michael Berget (David Kross) elcsábítja a nála két x-szel gazdagabb Hanna Schmitz (Kate Winslet). Az egynyári szerelem a nő kámforrá válásával ér véget, és nyolc évvel később, egy tárgyaláson folytatódik. Szerencsére a bíróságon feltűnik a joghallgató Michael is, aki a vádlottak között felismerve egykori szeretőjét, szembesül Hanna SS-es múltjával. A nőt elítélik, mi pedig választ kapunk a Michael középkorú kiadását alakító Fiennes nyomán arra, hogy miért is az a cím, ami.

Vagyis A felolvasó úgy tesz, mintha megrázó lenne, de nem az, inkább csak érzelgős. Az árnyalt, mélylélektani dimenziókkal kecsegtető film csak egy szentimentális „bűn és bűnhődés-sztori”, ám valódi megtisztulás nélkül. Fájdalmasan semmitmondó benne minden pillantás, indokolatlan minden mozdulat, parttalan minden párbeszéd. Mondhatni: nem áll össze. Mégis: akkor mit akar tőlünk? Azt, hogy számoljunk el saját, személyes múltunkkal – nem másoknak, hanem magunknak? Semmi esetre sem. A felolvasó tisztára akar „olvasni” valamit, amiről azt sem tudja, hogy mitől piszkolódott be. A felolvasó csak könnyekre akar fakasztani, tanulság és felelősségérzet nélkül: ez sikerül is neki, de könnyeink felolva-sótlanul a semmibe csorognak. Ezen pedig még egy Oscar-szobrocska sem segít. 

A felolvasó (The Reader)
színes feliratos amerikai-német romantikus dráma, 124 perc, 2008. 

rendező: Stephen Daldry
író: Bernhard Schlink
forgatókönyvíró: David Hare
operatőr: Roger Deakins, Chris Menges
producer: Anthony Minghella, Donna Gigliotti, Redmond Morris, Scott Rudin, Sydney Pollack
vágó: Claire Simpson 

szereplő(k):
Kate Winslet (Hanna Schmitz)
Ralph Fiennes (Michael)
David Kross (Michael)
Bruno Ganz (Rohl)
Alexandra Maria Lara (Ilana)
Karoline Herfurth (Michael)
Hannah Herzsprung (Julia)
Linda Bassett (Mrs. Brenner)