A fikció ápol és eltakar, de legalábbis elrejt a valóság elől

A Szkéné Színház fiatal társulata részéről testhezálló darabválasztásnak bizonyult a Májlájt című ifjúsági darab, ami a neve ellenére nem a fiatalok körében népszerű vámpíros szerelmi történet, a Twilight könyv- és filmsorozat paródiája, inkább annak felhasználásával, abból kiindulva hoztak létre egy előadást, amely a kamaszok gondjait mutatja be. Hat fiatal mindennapjaiba, saját maguk megismerésének nehézségeibe pillanthatunk be, emellett végigkövethetjük botladozásaikat, kísérleteiket a világba, a felnőttek életébe való beilleszkedés során. Küzdelmeikről, vagy inkább az azoktól való elmenekülésről szól a fiatalok mondandója - nem csak társaiknak, hanem szüleiknek, az idősebb korosztálynak is -, akik egy kitalált, alternatív fantáziavilágban élnek a hétköznapok, a felelősség vállalása helyett. Az előadás maga is olyan, mint akikről szólni akar: esetlen, mint egy kis kamasz, aki keresi a helyét, de látszik rajta, hogy sok fantázia és lehetőség van benne.

Az alapötlet jó, a megvalósításban is vannak frappáns megoldások, a szereplőknek is megvan a maguk erőssége; egy kis rásegítéssel kikupálódhatnak. Az amatőr színházakra jellemző pénzszűkét ügyesen oldják meg, az egyszerű és ötletes díszletek mellett jó döntés volt a teljes tér bejátszása. A nézők körül, közvetlenül előttük, mögöttük és mellettük játszódik az események nagy része. Ez a fajta intim közelség még jobban segítette az azonosulást a szereplőkkel, a történettel, de legalábbis könnyebben felidézhetővé tette, hogy milyen is volt esetlen, zavarodott, a világban a helyét kereső kis felnőttnek, kamasznak lenni. A nézőkkel szemben félkörívben berendezett díszlet egy albérletet, vagy egy kollégiumi lakrészt idézett, amely bármelyik pillanatban átalakulhatott osztályteremmé, menzává vagy utcarészletté. Ezeket az átváltozásokat találóan tudták jelezni a „színpadi” fények, a tér centrumában elhelyezkedő karácsonyi égőkkel feldíszített fa segítségével. Az otthonosságot, a hétköznapiság hatását erősítendően a szobák ma népszerű sztárok posztereivel és az előadásban szereplők képeivel berendezett, bútorozott lakrészekként funkcionáltak, melyek között egy közös étkezőben játszódtak a fontosabb események.

Ezt a közelséget, intim hatást tovább erősítette, hogy összesen csak hat színész alkotta a szereplői gárdát, és ritkán voltak mindannyian egyszerre a színen. Ez mégsem volt kevés, vagy zavaró, hiszen előszeretettel vonták be a közönséget is. Sok esetben beszéltek hozzájuk, illetve próbáltak valamilyen reakciót kiprovokálni tőlük. Ettől a folyamatos interakciótól vált az egész előadás közvetlenné és erőteljessé. Ahogyan a színpadi tér átalakulhatott egy perc alatt, úgy a nézők is hol tanárok, hol pedig iskolatársak, járókelők voltak. Mindenki egyszerre két szerepet játszott: egy „valós”, hétköznapi szerepet és egy a Twilight-ból ismert szereplőt. Egyaránt elmondható mindegyik szereplőről, hogy még egyikük sincs igazán kiforrva, mindegyiküknek megvolt a maga erőssége és gyengesége is, de mint csapat igen jól tudtak együttműködni, illetve kiegészíteni egymást. A Bellát, illetve Borit alakító Sipos Veronika ügyesen érzékeltette a mozgásával, gesztusaival a meg nem értett, lelkileg összezavarodott fiatal kamaszlányt, míg Alice-t, illetve Vikit játszó Cselle Gabriella bájos jellemével és szépen artikulált beszédével emlékezetesen visszaadta azt a típusú széplányt, akinek a külseje elvonja a többiek figyelmét benne rejlő személyiségéről.

Három fiatal lány és három fiatal fiú története keveredik össze a szemünk előtt, általuk pedig a valóság a fantasy világával mosódik össze. Mindezt sok ismert filmre, sorozatra való utaláson keresztül (Twilight, Donnie Darko, Így jártam anyátokkal, Eredet) teszik még színesebbé és érzékletesebbé. Ezek a beidézett alkotások - hol szó szerint utalással, hol egy-egy jelenet megemlítéséivel és megbeszélésével, egy-egy betétdal, jellegzetes zenerészlet lejátszásával -, mind arról szólnak, hogy milyen nehéz is megküzdeni a való élettel és talán nem véletlenül menekülünk valahova máshová előle. Ezért sem csak a fiatalokhoz, hanem szüleikhez, mindenkihez szól az előadás. A Májlájt egyik erőssége, hogy a valósággal és a fikcióval való folyamatos játék révén végig fönntartják a kételkedés lehetőségét a nézőkben, hogy ne tudják eldönteni, mi is a valós, és mi az, amit csak elképzelnek a szereplők. Ezt a feszültséget hol bonyolultabb utalásokkal oldották meg (ilyenkor mindenki két szerepet játszott, váltogatva), hol úgy, hogy miközben valakik a tér elülső részében előadtak valamit, aközben a háttérben egy másik szereplő a Twilight-ot olvasta. Közös játékra való felhívásként is érthetjük az előadást. Meneküljünk velük együtt el a mindennapok szürkeségéből, de ugyanakkor figyelmeztetésként is vehetjük, hogy a nagy játékban, szökésben nehogy magunkat is elhagyjuk, elveszítsük a fantasy és a realitás közt félúton.

Nyulassy Attila: Májlájt
Fészek Színház

Rendező: Nyulassy Attila
Jelmez: Jendrics Anikó, Mészáros Claudia
Látvány: Jendrics Anikó, Mészáros Claudia, Nyulassy Attila
Producer: Orosz Tibor

Szereplők: Sipos Veronika, Orosz Balázs, Cselle Gabriella, Horváth Máté, Kiss Boglárka, Gallai Dávid

Bemutató: 2012. április 14.

A képek forrása: http://iskolapelda.uw.hu/majlajt/index.html