Húsz év távlata egy sufniból

Aradi Tibor, Varga Ferenc József: Sóher Klub

Húsz éve lépett színpadra Aradi Tibor Bonbon-díjas és Varga Ferenc József Karinthy-gyűrűs és Bonbon-díjas humorista, a Rádiókabaré és a Mikroszkóp Színpad két állandó fellépője, ezt megünneplendő pedig a méltán elismert, összeszokott páros első közös kabaréest-turnéját indította el márciusban Sóher Klub címmel.

A Sufni G’Art’N nevű romkocsma apró pincehelyisége adott helyet a március 23-ai előadásnak, csütörtökön este. A közönség megközelítőleg húsz főből állt, és főképpen az idősebb korosztály képviseltette magát. Meglepődve néztem végig a hűvös termen, a körülményeket kissé méltatlannak éreztem egy ilyen nívós esthez, és felmerült bennem a kérdés: tényleg ilyen kevés az igény a színvonalas humorra vagy csupán nem volt meghirdetve kellőképp a műsor? Szeretném hinni, hogy az utóbbiról volt szó.

Hiszen az előadás színvonalát tekintve semmi kétség nem lehet: a fellépők remekül kezelték a helyzetet, felszabadultan mozogtak ebben a közegben is. Mi az utolsók közt érkeztünk, mégsem neheztelő tekinteteket kaptunk, hanem őszinte mosollyal és külön köszöntéssel fogadtak bennünket, és még a fölöttünk kezdődő hangos koncert sem szegte kedvüket.  „Öröm volt az ürömben” az is, hogy az egész este más színezetet kapott a baráti összejövetelt idéző létszám által. Szinte tapintatóvá vált valami, amitől több volt ez egy egyszerű színdarabnál: a fellépők szerették egymást és a közönséget, a közönség pedig viszontszerette őket.

A két humorista egyik legismertebb közös kabarétréfája az otthagyott mikrofon-sorozat, melynek legújabb részével kezdődött a műsor. A sorozat jeleneteiben valósághű szituációk gúnyrajzai elevenednek meg, melyek a hétköznapi élet különböző színterein játszódnak: a postán, a fodrászatban vagy épp a kórházban. A szívből jövő nevetés ezért gyakran őszinte bólogatással párosult: felismertük a szereplőket. Mi voltunk azok, és a körülöttünk élők, akik a bürokrácia végtelen labirintusában próbálnak utat találni, akiknek a burzsoázia diszkrét bájától borsódzik a háta, és akik látszólag mégis leginkább egymás agyára akarnak csupán menni. A tökéletes helyzetkomikumok mellett karikírozott jellemrajzot kaptunk a folyton telefonáló ügyintézőről, aki miatt rémesen sokáig elhúzódik a sorban állás, ahol mindig áll mögöttünk egy kolbászszagú, előttünk egy túlontúl közvetlen hölgy, egy hangosan panaszkodó idős ember, egy előre tolakodó nagycsaládos asszony és legalább három izgága gyermeke: Szarah, Dzsesszika, Párker.

Az ezt követő óra színvonalas műsorszámaiban az aktuálpolitikai fricska, az Orbán-Gyurcsány csetepaté, illetve az olykor ügyefogyott miniszteri képviselet témái mellett helyet kaptak a személyes élmények is, többek között Aradi Tibor repülőgépes kirándulásának kalandjai, valamint a Mikroszkóp Színpadon történtek, azaz a ”Sasfészek” számukra emlékezetes pillanatai, végül ismert zeneszámok paródiái csendültek fel, mint például Szikora Róbert, ByeAlex, Presser Gábor vagy Horváth Charlie slágereinek átiratai.

Az előadás színvonala a megszokottak és elvártak szerint alakult, az arcunkat és hasunkat zsibbasztó izomláz kísért minket haza a csípős szélben. A fellépés mostoha körülményei pedig a profi színészi teljesítménybe csipetnyi baráti felhangot is csempésztek. A helytállásért és a húszévi szórakoztatásért mindenesetre jár a csillagos ötös és a szívből jövő jókívánságok.

Sóher Klub − Mondom a Ferinek: Tibi!
Szereplők: Aradi Tibor, Varga Ferenc József

Helyszín: Sufni G’Art’N
Bemutató: 2013. március 21

Facebook-hozzászólások