A Halál neve Prometheus

Ritkán szoktam mozifilm bemutatójára várni, Ridley Scott Prometheus-a azonban kivétel. Bár az Angliából elszármazott rendezőt alapvetően jónak találom, munkássága javarészt az amerikai ízlést szolgálja ki. Igaz, filmjei monumentalitása és mozgalmassága tényleg kiemeli Scottot az amerikai rendezők áradatából. Azonban a későbbi darabok maradandóságban nem igazán tudják felvenni a versenyt a korai klasszikusokkal (Szárnyas fejvadász és Alien). Mégis ezen filmek, valamint a közelmúltban az Isten bárányaihoz készített rövid etűd miatt úgy éreztem, hogy a direktor még képes meglepni az embert. A Prometheus-t tehát vártam. A kérdés csak az, hogy érdemes volt-e?

Alapvetően igen, azonban csak egy közepesen erős sci-fi szintjét hozza, amit egy olyan tehetséges rendező készített, aki a történetvezetéssel és a dramaturgiával néha hadilábon áll, a színészvezetéshez egészen jól ért, az atmoszféra, illetve a látványvilág megalkotásában pedig kimagasló.

A legtöbb kritikát a film a forgatókönyvéért kapta. Az elsősorban a Lost sorozat elkövetőjeként ismert Damon Lindelof egy sok helyen nyitott, helyenként banális dramaturgiájú történettel állt elő. Egy tudós pár arra a következtetésre jut, hogy az embereket valamilyen idegen civilizáció látogatta meg, sőt meg is hívtak bennünket a világukba. A párosnak végül sikerül meggyőznie Waylandet, egy megakorporáció vezetőjét, hogy támogassa expediciójukat az idegenek bolygójára. Annyit elárulhatok, hogy a kapcsolatfelvétel sikerül, csak éppen nem úgy, ahogyan szeretnénk. Az viszont nem derül ki pontosan, hogy miből fakad a probléma, miért is nem kedvelnek minket az idegenek, más néven „Tervezők”. A fordulat nagyon sok kritikát kapott a rajongók részéről, azonban ez inkább tekinthető fanyalgásnak, mint valós kritikának, hiszen számos klasszikus sci-fi játszadozik el azzal a gondolattal, hogy nem értjük, nem tudjuk megszólítani egymást.

Ellenben két komoly, teljesen indokolatlan dramaturgiai baki is található a filmben. A kutatók pont ott szállnak le, ahol az idegeneknek valamilyen épületegyüttesük van. Nem keresik az épületeket, ráadásul szabad szemmel veszik észre, ami eléggé banálisan hat. Ennél nevetségesebb, hogy a geológus mondhatni térképpel a kezében eltéved egy biológus társaságában, aki egy nyilvánvalóan veszélyes életformát szeretne lelkesen megsimogatni egy olyan építményben, amely tele van ismeretlen okból elhalálozott holttestekkel. Azonban a legfőbb kritika azt az ötlettelenséget érte, mely a film egészét jellemzi. Scott munkája ugyanis egyáltalán nem eredeti. Egyszerűen a klasszikus sci-fi elemeket eleveníti fel és olvasztja össze. Ezt a hibáját azonban – véleményem szerint – képes feledtetni, mert a film egész végig leköti a nézőt, egyszer sem válik unalmassá. Igaz, a horror és az akciófilmek szerelmesei csalódni fognak.

A színészek jobbára passzolnának a szerepeikhez, ha a korábban említett dramaturgiai bakik nem hiteltelenítenék el őket. Azonban azt igencsak meglepőnek találom, hogy a főhősnőt alakító Noomi Rapace ennyire jelentéktelenül játszott. Szó se róla, ugyanúgy megbízható profi módjára teljesített, mint az összes többi színész. Viszont ez, illetve a bájos ábrázat nem elegendő ahhoz, hogy érdekeljen a sorsa a következőkben. S ez baj, hiszen a következő részben valószínűleg ismét ő lesz a főszereplő. A jelentéktelen színészek közül Michael Fassbender kimagaslott, kiválóan alakította a létéből fakadóan amorális androidot. Remekül játssza az emberi bőrbe kényszerített intelligenciát, aki kíváncsian fedezi fel a lehetőségeit – akár egy gonosz kísérletezésre hajlamos kisgyerek –, miközben kötelességtudóan teljesíti tervezője parancsait. Bár alapvetően nagyon ellenszenvesnek kéne lennie ennek az embertelen karakternek, valahogy mégis képes szimpátiát kiváltani, s ezért remélem, figuráját tovább finomítják majd a folytatásban.

A film legerősebb része a látványvilág. Ez alatt nem a 3D technikát értem, igaz, nem áll rosszul az sem neki. A Prometheus nagy erénye abban rejlik, ahogy H. R. Giger látomását ismét vászonra vitte. A biomechanikus architektúra végig szemet gyönyörködtető. Külön öröm a sci-fi szerelmesei számára, hogy az eredetileg Alejandro Jodorowsky – soha meg nem valósult – Dűnéjéhez tervezett Harkonnen palota most végre vászonra került, mint az idegenek bázisa, valamint hogy az apokaliptikus, Krisztus megfeszítésére hajazó ikonja is bekerült egy alienes dizájnnal megfűszerezve. Ugyancsak kellemes meglepetés volt számomra, hogy a karakteres biomechanikus látványvilágot nem csupán az emberi űrhajó steril, fehér folyosói ellensúlyozták, Scott felhasználta a skót felföld kopár táját is.

Érdemes megfigyelni, ahogy Scott a Maszk szimbólumát használja. A film során számos maszkot láthatunk. Az emberi űrhajó szobáiban dekoráció gyanánt számtalanszor felbukkannak különböző törzsi maszkok. Az idegenek bázisán is talál a kutatócsoport egy hatalmas maszkszerű szobrot. Sőt, az egyik jelenet folyamán egy idegent is megfosztanak a maszkjától. Ez a játék az arccal, ha egyszerű választ szeretnénk adni, értelmezhető úgy is, hogy az ember és alapvetően minden lény arra van kényszerítve, hogy valamilyen álarcot öltsön, viseljen el. Ez David, az android esetében különösen igaz, hiszen emberszerű bőrbe van kényszerítve. S ez a helyzet igencsak foglalkoztatja őt, próbál minél jobban hasonlítani az emberekhez, ahogyan ez jól látható a film első jeleneteiben.

A Prometheus-szal szemben sok kritikát lehet felhozni, és eleve az elvárások is túl magasak voltak vele szemben. De végső soron nem válik a franchise szégyenére, sőt, a legtitokzatosabb, vagy – helytelenül fogalmazva – a „legfilozofikusabb” darab címére tarthat igényt, amivel egy érdekes színfolttal gazdagítja az Alien univerzumot.
 

Prometheus
színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 126 perc, 2012

rendező: Ridley Scott
forgatókönyvíró: Jon Spaihts, Damon Lindelof
zeneszerző: Marc Streitenfeld
operatőr: Dariusz Wolski
producer: David Giler, Walter Hill, Ridley Scott, Tony Scott
vágó: Pietro Scalia

szereplők:
Michael Fassbender (David)
Noomi Rapace (Elizabeth Shaw)
Charlize Theron (Meredith Vickers)
Idris Elba (Janek)
Guy Pearce (Peter Weyland)

video