A hullám

Rengeteg film dolgozta már fel a hitleri hatalom korszakát, valamint a felsőbb hatalmaknak való kiszolgáltatottságot – ám kevés film szól arról, hogy ez újra megtörténhet. Többek közt ezért különös Dennis Gansel filmje, A hullám, ami egy unalmas kezdet után a következő kijelentéssel válik egy igazán meghökkentő, elgondolkodtató mozivá: Németországban lehetetlen újra diktatúrát kiépíteni. Ez néhány gimnáziumi tanuló véleménye, akik úgy vélik, annyi mindent hallottak, tanultak már a fasizmusról, és különféle diktatúrákról, hogy velük ilyen nem történhet meg. Ennek hallatán a tanár, Rainer Wenger elhatározza: megmutatja tanulóinak, miért volt egykor, s miért lehetséges még ma is egyeduralmi rendszer kiépítése. Wenger módszere nem más, mint hogy a csoportot egy olyan közösséggé szervezi, ami nagyobb keretek közt akár egy szélsőségesen fasiszta, elnyomó társadalommá válhat. Arra azonban ő sem számít, hogy ez a szerepjáték – s ezzel együtt az ő felelőssége – túllép az iskola hatáskörén, mindenkire nézve egyre veszélyesebbé válik, mozgalommá fejlődik, míg végül kicsúszik az irányítás Wenger kezéből.

A hullámmal kapcsolatban meg kell említeni, hogy a film megtörtént eseményt dolgoz fel. Todd Strasser hasonló címmel megjelent könyve, amely a film alapjául szolgál, egy 1967-es, Amerikában történt eseménysort mutat be. Ennek kapcsán elgondolkodhat az ember, hogy miért kellett a történetet áthelyezni Németországba? Talán nyomatékot kívántak adni annak, hogy ez még ott is megtörténhet újra? Ám ez tévesen azt sugallhatja, hogy ez csak ott történhet meg. Ettől eltekintve a film hitelesen, bár vázlatosan szemlélteti a diktatúra kialakulásának folyamatát, valamint az emberek gyenge pontjait, melyeknél fogva a manipuláció áldozataivá válhatnak. Azonban mégsem ezt emelném ki, hanem azt, ahogyan bemutatja azt a határt, ameddig a tanár felelőssége kiterjed, ennek veszélyeivel együtt. A Holt költők társaságában már láthattuk ennek pozitív, ösztönző erejét, most viszont az ellenpólussal szembesülünk. Megmutatja, hogy milyen következményei lehetnek egy meggondolatlan tanári cselekedetnek, s hol az a pont, amit átlépve már nem tudunk időben megállítani egy eseménysort.

A karakterek tekintetében csak a minimumra törekedtek a készítők. A jellemábrázolás elnagyolt, ami azért baj, mert csak a legtipikusabb jellemeket ábrázolták – mondhatni a szélsőségeket –, így nem nagyon találkozni „átlagos” emberekkel. Ami a karakterekben egyébként benne van, azt a színészek maximálisan kihozzák belőlük, a tanárt alakító Jürgen Vogel játéka mégis kiemelkedik. Főként az, ahogyan a film utolsó harminc percében alakítja mind az egykori Führer szónoki stílusát, mind pedig azt, ahogyan ráébred tettének súlyára.

Egyes fogalmak használata nehezen érthető: könnyelműség volt a készítők részéről szinonimaként használni az autokrácia és a diktatúra fogalmakat. Meglehet, a diktatúra az autokrácia egy bizonyos formája, ám nem minden autokrácia diktatórikus.1

Említésre méltó az is, hogy annak ellenére, hogy az események sorra követik egymást – s mint ilyen, többségében tudható, mi következik az eseménysorban – mégsem hiszi el a néző, hogy megtörténik az, amitől fél a film nézése közben. Hiszen félelmet érzünk végig, s emellett kíváncsiságot is: előbbit azért, mert bár nem merjük elgondolni, mekkora hatalomra tehet szert a Hullám, mégis a legnaivabb sejtésünk is borzasztó. Utóbbit pedig azért érezheti a néző, mert egészen a végéig nyitott a kérdés, hogy sikerül-e még időben, nagyobb baj nélkül megállítania Wengernek a mozgalmat. A film egyébként a fasizmus keletkezésének modellezését tűzte ki célul. Mindezt azonban úgy, hogy igyekszik bemutatni azokat az „embertípusokat”, amelyek talán a leginkább ki vannak téve az ilyen típusú manipulációnak. Ábrázolja egyes emberek reakcióit, valamint azt is sejteti, hogy milyen folyamatok játszódnak le lelkükben. Ezen túl még arra is felhívja a figyelmet, hogy sokszor még a vezető sincs tudatában tettének súlyával. Ezért nem tud igazán haragudni a néző Wengerre, sőt sajnálatot érez, hisz ő is csak egy áldozat: saját maga által létrehozott világának áldozata.

1 forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Politikai_rendszer

Értékelés: 7,5/10

A hullám (Die Welle)
színes feliratos német filmdráma, 101 perc, 2008

Rendező: Dennis Gansel
Forgatókönyvíró: Dennis Gansel, Todd Strasser, Peter Thorwarth
Zeneszerző: Heiko Maile
Operatőr: Torsten Breuer
Producer: Nina Maag
Vágó: Ueli Christen
Szereplők: Jürgen Vogel (Rainer Wenger), Frederick Lau (Tim), Max Riemelt (Marco), Jennifer Ulrich (Karo), Christiane Paul (Anke Wenger)

Képek forrása: www.port.hu

Facebook-hozzászólások