Interjú Gigor Attilával

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció és Média Intézete által rendezett II. TV-s és filmes est vendége volt Gigor Attila, a komoly szakmai sikert aratott A nyomozó rendezője, aki, miközben előkészíti következő filmjét, színházi rendezéssel foglalkozik. Ebből az alkalomból beszélgettünk a forgatókönyvíró-rendezővel.

- Annak idején Gyertyán Ervinnek jelent meg egy könyve ezzel a címmel: „Mit ér a film, ha magyar?”. Te mit gondolsz a témáról?

- Ez a kérdés mindig egy picit túl van lihegve. Nem tudom. Nagyon rosszkedvű nép vagyunk mi – ez is egy irgalmatlan közhely. Olyan igazi rendszerváltó nép vagyunk, aki nem igazán szereti a saját kultúráját, némileg joggal. Tehát részben meg tudom ezt érteni, de most hogy kiszabadultam a világba egy kicsit, nézve a fesztiválok terméseit, de akárcsak ha megnézed Hollywoodot, ugyanebben a százalékban fordulnak elő jó filmek, nézhető filmek, közepes filmek és nézhetetlen filmek. Kicsi nemzet vagyunk, nálunk ez kicsit feltűnőbb, mert kevés a film, abból könnyebb észrevenni, hogy nagy százalékban gyengébb a minőség, de ez a világon mindenhol így van. Nem érzem rosszabbnak a helyzetet nálunk, mint máshol. És ezt most nem a filmpolitikára értem, ahhoz hála Istennek nem értek, én csak az elkészült filmek minőségére gondolok. Itthon főleg a fórumokban ugye szeretik az emberek a saját véleményüket abszolút igazságként megfogalmazni. Nem azt mondják, hogy nekem nem tetszik, hanem, hogy ez rossz. Én nem szeretek ilyen sarkosan fogalmazni, nekem is több film van, ami nem tetszik, de valószínűleg ugyanígy lennék az üzbég éves filmterméssel, vagy az amerikaival, mint éppen a magyarral.

- A műfaji és szerzői film kapcsolata hogyan értelmezhető nálad? Mennyire lehet szerzői film számodra egy műfaji film?

- Attól függ, ki csinálja és hogyan. Az egyik nem zárja ki a másikat. Műfaji film is lehet szerzői film, és szerzői is lehet műfaji, ez oda-vissza működik. Azt hiszem, ez a szándékon múlik. A különbség szerintem nem itt van. Van ez a szerencsétlen megkülönböztetés a közönség- és a művészfilm között. Talán inkább úgy lehet a legpontosabban megfogalmazni a különbséget, hogy vannak alkotók, akik pusztán, mindenfajta degradálás nélkül, szórakoztatási szándékkal készítenek művészeti terméket, mások pedig ennél mélyebbre akarnak menni. Egyiket sem tartom könnyebb műfajnak a másiknál.

- Ridley Scottnak például voltak a kettő határmezsgyéjén mozgó alkotásai.

- Én azt hiszem, hogy az Alien és a Szárnyas fejvadász nagyon-nagyon komoly filmek, iszonyatosan mély rétegekkel. Az számomra semmiképp nem egyszerű szórakoztatás.

- Első filmesként mennyire vagy eltökélt valamelyik mellett?

- Ezen nem gondolkozol. Csinálod, amit akarsz csinálni lehetőség szerint. És egy csomó olyan dolog is van, ami szembejön, tehát amit nem te akarsz csinálni, hanem fölkérnek valamire, amire egyszerűen nem tudsz nemet mondani. Soha nem lehet tudni. Nem is nagyon találkoztam olyan emberrel, aki tudatosan építgetné az életművét. Az ember csak dolgozzon, aztán abból vagy lesz életmű, vagy nem.

- Mit élvezel igazán a filmezésben?

- Halálosan szerelmes vagyok a színészekbe. Nagyon-nagyon szeretem azt az embertípust, aki színésznek megy. Szörnyűek, elviselhetetlenek, imádnivalók. Kevés olyan jó dolgot tudok elképzelni, mint színészekkel dolgozni. Most is a színházban, ahogy próbálhatok elképesztően kreatív, csodálatos emberekkel, ez semmihez nem hasonlítható. A forgatáson kint is mindenképp a színészekkel való munkát tartom a legfontosabbnak. Ha pedig a nagy képet nézzük, hogy mit keresek; történeteket akarok elmesélni. Olyan történeteket, amik nekem jelenthettek volna valamit, ha nézőként láttam volna őket. Tehát valamit, amit akkor éreztem, amikor Scorsesenek A holtak útját néztem, vagy mondjuk a Jégvihart, a 8 és 1/2-et, vagy az Úrvacsorát. Nagyon szeretném, ha valami hasonlót tudnék okozni, mint ezek a filmek nekem. Ha már egy embernek sikerül, akkor már megérte. Ezért gondolom azt, hogy néha bár rám is jellemző, de nagyképűek, ezért nagyon nem szeretem azokat a terminusokat, hogy „jó” vagy „rossz” film, mert ha csak egyetlen embernek kicsit jobb lesz, akkor valószínűleg már megérte.

- Nagyon tetszett az arcfestéses jelenet A nyomozóban. Nem volt csók, meg testiség, attól élt az egész.

- Azzal akartam egyértelművé tenni, hogy honnan jutott el a főhős hová, és szerintem is az a lényege, ahogy ő megtanult nyitni az emberek felé. Ez is egy közhely, de minden közhely, ha úgy kezdünk el beszélni. A zárt világból, amiben élünk elég nehéz kinyílni, nekem legalábbis voltak problémáim, hogyan forduljunk az emberek felé, és ezért akartam ezt a történetet elmesélni. Ha írsz valamit négy évig, kizárt dolog, hogy ne legyél benne. Nagyon nehéz úgy csinálni valamit, hogy magadat letagadod. Nem lehet.

- A színész múltad hogyan segíti a színészekkel való munkát?

- A színészvezetésben segít, de nem is ez a legfontosabb része. Próbálok minél kevesebbet előjátszani. Tehát nem úgy akarom megmutatni nekik, hogy mit szeretnék, hogy én megpróbálom eljátszani előttük. Az a kevés színészmúlt, amivel rendelkezem, inkább az írásban segít. A történetet úgy kell elmesélni, hogy minden szemszögből bele tudd élni magad, minden karakternek meg kell legyen a saját igazsága. Minden egyes karakterről el kell képzelni, hogy ha én játszanám mint színész, akkor milyen mondatokat követelnék az írótól.

- Törekszel előjátszani a színészeiddel?

- Nagyon szerettem volna A nyomozónál próbálni, csak az Anger (Zsolt, a főszerelő) pont rendezett valamit Erdélyben, és nem tudott ott lenni. A forgatás előtti nap érkezett. Tehát nem tudtunk, de előtte átbeszéltük. Hogy mennyire előjátszva, vagy sem, hát az Örkényben lesz most egy nyílt próba, gyere el. Megnézheted, hogy mennyit játszok elő.

- Milyen tervek lapulnak a tarsolyodban?

- Van egy új forgatókönyvem.  A hatodik változatnál tart. És most éppen azzal házalunk. Elsősorban külföldön.

- Tehát akkor nem magyar vonalra terveztek.

- Magyarországon is pályáztunk, kaptunk is szándéknyilatkozatot. De most nem akarok elkezdeni keseregni, nincs miért, elég szerencsés embernek mondhatom magam, de itthon most nem annyira van pénz filmre. Külföldről több pénzre számíthatunk, ezért jelen pillanatban angol nyelvű a forgatókönyv, és lehet, hogy külföldön fogjuk leforgatni, igen. Nagyon drága a mi műfajunk sajnos. Nem tudom még, hogy milyen százalékban, milyen összeg áll majd a rendelkezésünkre, lesznek koprodukciós partnereink, ezért senkinek nem tudtam ígérni semmit ebben. Az is előfordulhat, hogy rajtam és a produceren kívül senki nem lesz magyar a stábban, mert nem olyan lesz a konstrukció, és az is előfordulhat, hogy mindenkit vihetek, akit szeretnék. Nem tudjuk ezt most még.

- Kikkel dolgoznál szívesen együtt a következő filmedben?

- A legjobb emberrel a feladatra, csak ilyen általánosságot tudok mondani. Elkezdtünk már színészeket megkeresni, hogy kikkel dolgoznánk a stábban, de nincs még semmi biztos. Jobb erről akkor beszélni, ha már van konkrét ember. Túl sokan vannak, akikkel szívesen dolgoznék. Ha egyszer láthatnám Milos Forman-t rendezni például, egy életre szóló élmény lenne, vagy egy nagyon nagy csalódás. Ezek mindig olyan dolgok, amiktől az ember fél. Egy bálvány úgy le tud dőlni egy pillanat alatt...

- Valahol említetted a képregényeket. Milyen kapcsolat fűz hozzájuk?

- Nagyon fontos, nagyon szeretem a képregényeket. Nagyon tisztelek bizonyos szerzőket és rajzolókat. De nem tudom, hogy filmre mennyire átültethető. Van egy olyan történetem, amin már egy ideje gondolkodom, és biztos nem lesz rá pénzem leforgatni, úgyhogy lehet, hogy megpróbálok összehozni egy képregényt belőle íróként, mert rajzolni nem tudok.

- Nevesítenéd néhány kedvencedet a képregény frontról?

- Mondjuk Neil Gaiman egy nagyon nagy szerelmem. Neki regényeit is lehet ismerni, filmek közül pedig most volt a Csillagpor, meg a Coraline, amelyek az ő meséiből készültek. A Coraline egész jó kis film volt, de az eredeti könyveket érdemes elolvasni, nagyon szép kis mesék. Főleg felnőtt meséket ír. Ő alkotta a Sandman képregényt is, ami nagyon szép. Szeretem a Brian Azarello nevű írót is. Még nagyon sok van, de nagyon rossz a névmemóriám. Általában az írók miatt keresek képregényeket. A képi látásmód nekem nem az erősségem, ezért mindig nagyon jó operatőrökre vagyok szorulva. Nem annyira tudok képben gondolkodni.

- Mennyire tudnád elképzelni magad más műfajokban?

- Nagyon kíváncsi lennék. Engem elsősorban a történetmesélés érdekel. Egyszer kilenc hónapig dolgozhattam be egy játékfejlesztő cégnek. Ingame animok, tehát játékon belüli kameramozgások készítésében vettem részt. Kilenc hónapig gyakornok voltam náluk, de utána rájöttek, hogy nincs pénzük, hogy külön erre egy embert megfizessenek. Tehát érdekel mindenféle történetmesélés, a játékokat külön nagyon szeretem, főleg ha sztorit mesélnek. Nagyon szívesen írnék bármit a társasjátéktól elkezdve, de nem mindenhez vannak meg a képességeim. Matek-agyam például egyáltalán nincs. Társasjátékot például valakivel együtt tudnék írni, aki szabályrendszert képes hozzá kitalálni. És a játékokban pont ez izgat nagyon, mint például a Sims-ben, amit játszani soha nem szerettem, viszont mint elmélet nagyon érdekesnek tartom, hogy tulajdonképpen pluszokban és mínuszokban leképezték az életünket, ami elég sok furcsa gondolatot vet fel.

- Játszottál már szerepjátékkal, mondjuk a Vampire: The Masquerade-del, ha már a szubkultúráknál tartunk?

- Nem, csak PC-n játszottam a Bloodlines-zal. De azért ismerem a Malkavitákat.

- Innen jön a szereplő neve A nyomozóban?

- Innen jön, igen. Nem szeretek neveket kitalálni, és megtetszett. Azok ilyen őrjöngők, bolondok, nem igaz? Elegem volt a névkeresgélésből, utána valami leírást olvastam róluk, és akkor azt mondtam, az lesz és kész. Legfeljebb néhányan kérdezgetik majd, hogy miért az.

- Miért kezdtél bele pont a filmes műfajba?

- Mert ide vettek fel. Pont így alakult. Eleinte színésznek felvételizgettem, arra is majdnem azért vettek fel, már a harmadik rostánál jártam, mert már nem akartam színész lenni, ezért nem izgultam a felvételin. Akkor elmentem egy egyszakos magyarra Pécsen, ahol volt egy filmelmélet kurzus, amin nagyon azt éreztem, hogy sokszor olyan emberek beszélnek filmekről, akik soha nem tudnának készíteni egyet. Voltak néhányan, akiknek az okoskodását sznob érvelésnek éreztem, és akkor gondoltam arra, hogy megnézem, milyen ez a filmrendező felvételi. Végül pont azért vettek föl, mert egy pillanatra nem tudtam komolyan venni, hogy engem fölvehetnek. Nem izgultam, csak csináltam a feladatokat. Volt olyan szerencsém, hogy a Simó (Sándor – a szerk.) pont szakmailag szűz embereket keresett. Videokamerát sem fogtam a kezembe előtte. Nagy szerencsém volt, így lettem erre predesztinálva.

- Nagyon érdekes, mert nem te vagy az első, aki azt mondja, hogy nem is akart igazán az lenni.

- Persze, hogy akartam, mindenki akar filmrendező lenni bizonyos korban, csak nem vettem soha komolyan, és ez volt a szerencse, mert amit komolyan veszek, azt általában elgörcsölöm, és elrontom.

Köszönjük a II. TV-s és filmes est rendezőinek, hogy lehetővé tették a beszélgetés létrejöttét!

video