Jézus újságot olvas – Bereményi Géza válogatott novelláiról és dalszövegeiről

Megyek az Andrássy úton lefelé, nyitott kabátban hazafelé, lehet úgy fél hét felé. éppen most tél, szokásos évszak. Keresztben jégeső. Fejemen kalap. Két öklöm a zsebben. Hóban akadt el a szárnyas idő… Emitt, egy kertben mandulafácska bujtogatja rügyeit, lám, télben virágzik! A városligeti tóban halak tátognak a jég alatt szenderegve. üres a Hősök tere. Csak a Műcsarnok lépcsőjén ül egy mondhatni, hogy furcsaarcú férfi. Az ítéletidő ellenére csupán egy fehér inget visel, hozzá kék nadrágot, aminek egyik szárán, az úgynevezett szerelőzsebből egy összehajtott újság áll ki. Most előveszi, zörögve szétrántja, fölé hajol, majd olvasni kezdi:

Bereményi Géza Jézus újságot olvas című novelláskötete az idei Könyvhétre jelent meg, Cseh Tamás dallamaira írt szövegei pedig egy évvel korábban láttak napvilágot. Az elmúlt negyven esztendő terméséből (a szerző által) válogatott elbeszélések és énekelt versek különös párbeszédet folytatnak, hasonló történeteket hívnak elő, melyekben sokszor azonos szereplők vonulnak fel, akik időről időre egyik műfajból a másikba költöznek át. Az elbeszélt/megénekelt események így egymásban tükröződnek, míg az ismétlődő szituációk formaváltó színeváltozásai mindig más fénybe állítják az újra meg újra felbukkanó alakokat. Bereményi – aki az említettek mellett regény-, forgatókönyv-, illetve drámaírással, valamint színházi és filmrendezéssel is foglalkozik – otthonosan mozog a különböző műfajok között. „Műfaji határsértései” ellenére mindenekelőtt íróként tarthatjuk számon, akinek lírai alkata, vallomásos attitűdje, egyéni történelemszemlélete és éles társadalomlátása leginkább novelláiban s dalszövegeiben érhető tetten; akinek jellegzetes, átutazóban lévő karakterei látszólag felelőtlenül, mégis valamifajta újraszülető változás reményében lakják be az újabb és újabb műfaji albérleteket. Az író pedig gondos házmesterként vagy főbérlőként tartja számon a nála megszállókat: olykor más-más nevekkel látja el őket, de nyomon követi életük menetét. Szabadon mozgatja őket térben és időben, különböző korszakokban és léthelyzetekben mutatja be őket, hogy aztán sorsuk az „örök jelenben” futhasson össze újra…

Az új válogatásban novelláinak nagy része az 1969-ben kiadott (a legendák szerint két hét alatt íródott) A svéd király című könyvből való, leszámítva a bevezető és a befejező elbeszélést, valamint a Műdal, Az anyai ág illetve a Petőfi: „Ha férfi vagy, légy férfi!” c. költeményének elemzése nevezetű történeteket. A kötetet tudatos időrendi és tematikus szerkesztés jellemzi: az első és az utolsó írás keretbe foglalja a novellafüzért, melynek darabjai rímelnek egymásra, kiegészítik a másikat, továbbfejtenek bizonyos részleteket, nagyítanak-kicsinyítenek, egymásra vetülnek, létrehozva ezzel a fej-fej mellett haladó történetek párhuzamos voltát, kiemelve a fel-felbukkanó, általában az elbeszélői én nézőpontjához viszonyított szereplők kapcsolódási pontjait. A látszólag különálló írások mintha egy életút mozzanatait örökítenék meg, a történetek hullámzó íve a szerző önarcképét, illetve a körülötte lévők tablóját rajzolja ki. Az író sűrített legendáriumát, vázlatos magántörténelmét olvashatjuk ki ebből a könyvből.

Minden a gyermekkor meghatározó, halálközeli élményével kezdődik (Jézus újságot olvas), amely a saját képébe ütköző, éppen öntudatra ébredő, beteg kisfiút a sötétség mélyére rántja. Az élet és a halál közt lebegő gyerek arcát egy hosszú pillanatra az öntudatlanságba mártja, rábízza magát a nagy puha, sötét semmire, ami oldalt elúszó képek közé vezeti őt. álomszerű utazása a lebomló külsejű, távolodó lények között egyesíti a múltat és a jövendőt, ő maga pedig az örök jelenbe érkezik, szeme az örökkévalóság egyesítő képét pillantja meg. Bereményi egész életműve ehhez az élményhez köthető: egy titokzatos álomfejtéshez hasonlítható, melyben a múlt- és jövőbeli események „megsejtett egyidejűségében”, a jelen pillanatában kapcsolódnak össze, ahol a történelem és az egyéni sors, a kollektív tudattalanból előlépő mítoszok és a mindenkori mostban élő emberek élete olykor azonos formákat ölt – hogy aztán ismét különválassza az egymástól távolinak tűnő, mégis néha összeérő szférákat.

Az elbeszélő első elénk vetített, folyamatosan kitisztuló képében (A svéd király) is egymásba fonódnak a régmúlt és a jelen idő eseményei, XII. Károly és Somogyi alakja összemosódni látszik. „Szeretném, ha eszmecserénk kétoldalú lenne.”- mondja az olvasó fiatalember könyvéből kilépve az uralkodó, majd a meglepett Somogyi hétköznapjai felől tájékozódik. Amaz hiába szabadkozik, hogy „adataim feleslegesek, hiszen egy más kor embere vagyok…”, a hadvezér hajthatatlan: „Figyeljen rám. Míg ön ezt a könyvet olvassa, pályafutásunk közt kapcsolatok létesülnek, hadműveleteim sikere öntől is függ, viszonya ágnessel az én viszonyom, dragonyosaim között ott harcol ön is, és együtt megyünk a közértbe reggeliért.” A történelmi személy és a magánember viszonyában a köznapias cselekvés lehetőségei, a tudatos életalakítás problémái merülnek fel. Jelen esetben a mindent késve kapó, mindig várakozó ember választó s cselekvő lénye ébredezik a példamutató múlt segítségével.

Szintén az elbeszélt múlt és jelen azonossága mutatkozik meg a Levelet Zs. asszonynak elnevezésű (a szerző "másik feléhez” írt) úti- és élménybeszámolóban, amely az egyén zártságát a történelmi idő kitágított, végtelennek tűnő nyitottságában oldja fel egy lengyelországi utazás és egy magyarországi gőzfürdőzés megtisztító felelevenítése által: „…minden egyszerre, ugyanakkor zajlik, mondhatnám úgy is: csak jelen idő létezik, a mostba emelkedett hajdan, a históriai kérdések ezért maradnak válasz nélkül, és nyernek választ ugyanakkor. Mert e kérdések nem igazi kérdések itt, hanem úgy természetesek, mint a lélegzetvétel ebből a nehéz levegőből.” Megnyílik a történelmi idő és a jelen többrétegűségéhez vezető út, úgy, ahogy azt a Történelem című, 69-es novella ábrázolja megkapóan szimbolikus és leleményes erőteljességgel. (A svéd királyban megjelent írás sajnos kimaradt a mostani válogatásból, pedig méltó helye lehetett volna a többi „kép” között.) „Suhannak, visszaszállnak a legendák…” A Műdalban szereplő kisfiú a következőkkel ámítja babonás nagymamáját: „a kertünkben törökök vannak, a kapunknál németek, a padláson Csaba királyfi, a pincében Petőfi Sándor bujkál…”, „amire nanó csak annyit tudott mondani, hogy ő meg látta egyszer a tüzes hintót végig a falun.” Azon már meg sem lepődünk, hogy a falu hagyományrendszerének központi alakja, a kincset őrző végvölgyi kisasszony BMW-n érkezik Piros Pünkösd ünnepére, s hogy a kútból vizesvödröt felcsévélő kis elbeszélő a hírhedt betyárt, magát Rózsa Sándort húzza föl a felszínre a régvolt idők mélységes fenekéről.

De nemcsak a magyar história és népélet kiemelkedő alakjai jelennek meg úton-útfélen a novellákban, hanem a 60-as évek „ködlovagjainak” és a 70-es évtized „jól megfestett” nemzedékének csellengő hősei is, a megálló idő gyermekei, akik a történelem szélárnyékában felnőve, hamis társadalomtudatba nevelődve, hazug politikai rendszerbe vettettek, egzisztenciális kiszolgáltatottságba születtek bele. Az 1970-ben megfogant, s azóta is (újjá)születő Cseh-Bereményi dalok az ő életükről szólnak, naplószerű gyorsjegyzetelésre szolgálnak, a jelenkorról adnak helyzet- és időjárás-jelentéseket. A dalok lírai hőse, illetve maga az előadó a „lovagkor végét” járó nemzedék egyszemélyes megtestesítőjeként áll a színpadon – folyamatosan változó (ironikus, gúnyos, nosztalgikus stb.) viszonyban a mozdulatlanságba fagyott történelmi-társadalmi helyzettel és önnön életével. Csengey Dénes „…és mi most itt vagyunk…” című munkájában megállapítja, hogy az imént emlegetett szétszéledő nemzedék(ek) alapvető közösségélménye nem lehetett más, mint önmaga nemléte, az a fajta tudathasadásos létállapot, melyben „csak a hiány az, ami mindegyre gazdagabb…”

Az utolsó kör a vízen című elbeszélésben Miklós cselekvésképtelensége, tehetetlen élethelyzete miatt nem képes visszahódítani az idegen férfival elutazni kívánó Marit, akit végül mégis lecsal a Dunához, hogy elvihesse még egy körre újonnan szerzett motorcsónakjával. A történet végén azonban minden kiderül: „Hiába hoztalak ide Mari… Nincs motorcsónakom.” A korszak fiataljainak útja tehát nem egyéb, mint pótcselekvések egymásutánja. A szocializmusban, illetve a kádári konszolidáció évei alatt összeszűkült cselekvési tér miatt legtöbbször a kívülmaradásban megtestesülő nonkomformista lázadást választják menekülési útvonalként, felelőtlen, gyereklétszerű életmódba kezdenek, vagy megpróbálnak betagozódni. A feltűrt gallér című novella bandája az előbbi lehetőséget próbálja véghezvinni. Vezérük, Pierre a lázadó hős mintapéldánya, aki azonban nem képes önmagán kívül másokat is megváltani, csak utánzó gesztusokra ösztönzi követőit. Másféle ellenállást sugall a Petőfi-novella, amelyben a lézengő ifjú lassan kereső hőssé válik. Ez utóbbi mozzanat lényegi tendenciája Bereményi életművének, szinte egész munkássága e fordulatra épül, az élő történelmet, legendát és mítoszt fölfedező csellengő alakjára építkezik.

A kereső, jelenbe szorult ember az elmúlt történések felszínre hozásával szeretné megváltani önmagát, azonban csak lehetetlen helyzetű, nagy reménységű, de tragikus életű hősöket talál, akik szintén a történelem, valamilyen korszak áldozatai. A világból, időből kitörni készülő nagy alkalmak sorra elmaradnak, vagy kudarcba fulladnak, Bérczes László szép szavával „mezsgyén” maradnak, s ott bújnak földbe. Bereményi profán szentjei a legtöbbször erről a mezsgyéről lépnek elő: Antoine, Bem József, Damjanich, Szántó János, Koppány, Desiré, Bercsényi, Bezerédi, Bottyán, Vízi, Thököly, Ulászló, Hunyadi, Baksa János, Ady, Csokonai Vitéz Mihály, Ecsédi, Széchenyi, Balassi, József Attila… Az író legerőteljesebb, ősképszerű figurája, a mitizált Nagyapa alakja (Eldorádó) velük ellentétben meg sem közelíti a mezsgyét, mégis csodatevő tettekre képes: önnön kezével veri meg az ördögöt, és a padló alatt rejtegetett aranyával visszavásárolja holt unokájának életét a Haláltól.

A patyolatingű férfi lassan felnéz a betűk közül. összehajtja az újságot (ami, ha jól látom, harmadnapos), feláll, és felém tart. Előredőlve közeledik, majd elmegy mellettem. Már az Andrássy úton megy lefelé. A nyomába ragad a lábam. Egy pillanat múlva elolvad a hó, eláll a jégeső (a télikabát rajtam marad). Túllépek szavakon, túllépek magamon, túllépek mindenen, én mindenen-mindenen túl... Tócsák robbannak szét a talpam alatt. Hirtelen óriási hőség lesz. Az utcasarkon szél forog, szikrák szállnak benne. Sohase láttam ilyen időt. Fázom és égek, mint azelőtt. A Dunához érünk. A rakpart közelében, az Eötvös téri kereszteződésen vág át a munkaruhás, újságos ember. átkel a hídon. Az aszfalthoz szögezve áll a forgalom… Irgalomnak marék havát nyújtja, aztán a folyóba bámul a forró város. Az arcán siklik a víz…

Bereményi Géza: Jézus újságot olvas.
Kossuth Kiadó. Budapest. 2009.

Bereményi Géza: 150 dalszöveg Cseh Tamás zenéjére.
Napkút Kiadó. Budapest. 2008.