Kaka(ó)

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” – szól a fáma. Esetünkben ha nem is minden reménnyel, de legalábbis minden előítélettel és finnyáskodással fel kell hagyni, Kokan Mladenović rendező ugyanis nem épp finomkodva indít harcot mindennapi szükségleteink és demokratikus társadalmunk problémáinak tabuként kezelése ellen. Előadásához Arisztophanész – Gyarmati Kata dramaturggal közösen átdolgozott – Béke című drámája szolgált a alapul. Hangsúlyozandó: csak alapul, a rendező ugyanis inkább csak a dráma korabeli társadalomra gyakorolt hatását, illetve Arisztophanész írói stílusát ültette át a Bárka színpadára, továbbá a kisember hiábavaló próbálkozását arra, hogy a békét – esetünkben az igazságot, nota bene: a ganéjtúró bogár segítségével – megszerezze. Így mindhiába próbálja kihallani a megszeppent néző két ámulat között Arisztophanész szavait, azokat az előadásban nem éri tetten. Talál viszont fapadokat és felfordított pléhvödröket, amiken helyet foglalhat, gázmaszkban fel-alá szaladgáló, szorultságukon segíteni próbáló színészeket, kisebb ágytálakat maga mellett, amelyekbe, ha lesz szíves… Talán ez az a pont, amikor a kényelmes színházi üléseken szocializálódott néző elgondolkodik, elhagyja-e a nézőteret vagy sem. A bátrabbak mindenképp maradnak, és milyen jól teszik…!

Miután ugyanis túléltük a nem épp eufemizálásra törekvő első részt ürülékestől, ágytálastól, egyre inkább előtérbe kerül az igazság felkutatására vállalkozott kisember kálváriájának megjelenítése, amelyet egyértelműen jelez a helyszínváltoztatás is: míg ugyanis az előadás első harmadában a pincében foglaltunk helyet (ahová – jelzésértékűen – a Bárka mellékhelyiségei között vezet az út), a társulat az első rész végén invitálja a közönséget, tartson vele az igazság utáni keresésben és fáradjon fel a felső színpadra – harmadik felhőnél jobbra – irány az ég! Míg az előbbi helyszínt a sötét, homogén színvilág és monotonitás jellemezte, addig most színkavalkád, mese,- és revüvilág kellős közepén találjuk magunkat. Lám, megérkeztünk oda, ahol az istenek portyáznak és tivornyáznak, és ahol a hatalmi pozícióban lévő kiváltságosoknak minden megengedhető, leplezetlen utalások záporoznak a közönségre napjaink politikai és társadalmi problémáit érintően. Majd egy újabb helyszínváltással, az előadás harmadik harmada felé közeledve, ismét az alsó szinten ülünk, alászálltunk a fellegekből és várjuk, hogy az imént megszerzett(nek hitt) igazság megmutassa magát és dolgunk végeztével hazatérjünk. De mint kiderül, minden hiábavaló volt, nem leltünk rá a hőn áhított igazságra, ott kell folytatnunk tehát, ahol abbahagytuk, nincs szabadulás a mókuskerékből.

Az alkotók egyik igazán eredeti ötlete a helyszínváltoztatással járó jelenetváltások alkalmazása, mely nemcsak erőteljes szimbolikájával teszi átláthatóvá, követhetővé, egyben dinamikussá az előadást, hanem a szünet nélküli valamivel több, mint kétórás játékidő is elviselhetővé válik általa.

A helyszínváltásnál említett hármas egység megmutatkozik az egyes jelenetekben központi szerepet játszó személyek tekintetében is: az alsó, földi világ domináns szereplője – tehát az előadás első és harmadik harmadában – mindennapjaink hőse, Trigeusz, aki Dévai Balázs sallangmentes alakításában nem akar több lenni, mint ami. Nem hajtja a becsvágy és a pénz, nincsenek nagy álmai, csak az igazságra szomjazik. Ezzel szöges ellentétben áll Nagypál Gábor tökéletesre formált Hermésze, aki az égi jelenet gátlástalan, céljai érdekében bárkit félresöprő központi figurája. A bárkások megnyerő játékához Marija Kalabic díszlete társul, amely színvilágát és stílusát tekintve tökéletesen illeszkedik az előadás hármas tagolásához.

Amennyiben az előadás céljának tehát Arisztophanész írói stílusának felidézését, a kor devianciáival való szembesítést, a szatirikus és szellemes játékot tekintjük, megállapíthatjuk, hogy a Mladenović-Gyarmati páros elérte célját. Hiszen mi más is szólíthatná meg a közönséget legközvetlenebbül, mint a kisember kálváriájának színpadra állítása, Arisztophanész korában és ma is. Újszerű, szórakoztató, de mégis mondanivalóval telített, tartalmas előadás: van benne kakaó rendesen!

Igazság
Bárka Színház

Írta: Kokan Mladenovic, Gyarmati Kata
Rendező: Kokan Mladenovic m.v.
Szereplők: Szorcsik Kriszta, Réti Adrienn, Varga Anikó, Varjú Olga, Kálid Artúr, Ilyés Róbert, Gados Béla, Dévai Balázs, Kardos Róbert, Pásztor Tibor, Nagypál Gábor mv.
Díszlettervező: Marija Kalabic m.v.
Jelmeztervező: Marina Sremac m.v.
Koreográfus: Andreja Kulesevic m.v.
Zeneszerző: Marko Grubic m.v.
Dramaturg: Gyarmati Kata m.v.
Rendezőasszisztens: Halasi Dániel m.v.
Asszisztens: Demeter Anna
Produkciós vezető: Kiss Mónika 

Bemutató: 2010. szeptember 17.