Kezdetben kocogás, majd rohanás a végzetbe

Arthur Miller Pillantás a hídról című ’55-ös drámája hálás darab: egy tiltott szenvedély útvesztője bomlik ki lassan a színpadon egy narrátor, az ügyvéd, Alfieri közreműködésével, aki maga is a történet része, ugyanakkor „híd” a nézők és a történések között. A főszereplő Eddie Carbone, egy egyszerű dokkmunkás, becsületes jóember, aki átlagos életet él, egy átlagos munkáslakásban. Feleségével Beatrice-szel, és annak unokahúgával, Catherinenel élik hétköznapjaikat, „boldog családként”, míg egy nap Catherinenek gyorsírói munkát ajánlanak, s meg nem érkeznek Beatrice nyomorgó rokonai Szicíliából: Marco és öccse, Rodolpho. Eddie befogadja őket, de ahogy Catherine és Rodolpho egyre közelebb kerülnek egymáshoz, úgy törnek fokozatosan felszínre Eddie valódi érzelmei a gondos (nevelő)apa álcája alól, melyek a fiú iránti gyűlöletbe, majd a két illegális bevándorló feljelentésébe, azok elárulásába torkollik…

A darab lényegét azonban nem a történések, hanem a belső, emberi lelkekben zajló mozgás adja, „a személyes sorsok igazsága”, és az elkerülhetetlen végzetbe rohanás ábrázolása. A darab a görög tragédiák mintájára épült, s ugyanúgy játszódhatna az ’50-es évek Amerikájában, mint napjainkban. Az Örkény Színház egy felvonásban színre vitt előadása is figyelembe veszi ezt a „kortalanságot”: a ruhák a nyolcvanas, kilencvenes éveket idézik, de előkerül egy műanyag szintetizátor is, melyből többször felhangoznak popslágerek. A színpadot körülölelő drapéria is ezt a stílust idézi, és a nagyon ötletesen kialakított térberendezés is, melyet a két sorban felállított három-három (mű?)bőrkanapé alkot. Ezek jelképezik a tömblakásokat, melyek közül a bal első Eddie-éké, a jobboldali az ügyvédé. Ez a kanapényi hely lesz az események lefolyásának színtere, melyre a szereplőkkel együtt az elviselhetetlenségig fokozott érzések is összezsúfolódnak. Az indulatok szinte tapinthatóvá válnak pl. mikor a szereplők összeszorulva ülnek, könnyed esti csevegést erőltetve, melyen átsüt az egymást metsző külön világok feszültsége. A többi kanapén a lakók foglalnak helyet, akik az események alatt folyton jelen vannak – ezzel is érzékeltetve a „falnak is füle” van igazságát -, sőt a kellő pillanatban felállnak, vagy az adott jelentben énekelnek, s a görög tragédiák karát idézve teszik jelentőségteljesebbé az adott jelenetet. Ezzel összhangban a csillárok, s a rájuk szerelt ventilátorok és bambusz szélcsengők is hasonló funkciót látnak el: mintha az indulatoktól kezdenének el előbb lassan, majd egyre gyorsabban pörögni a légkeverőlapátok, s az ennek következtében létrejövő koppanások szinte a végsőkig fokozzák a feszültséget. Ehhez társul a fényerő váltakozása is, melyek így együtt nagyban fokozzák a hatást. Ugyanilyen jelentőséggel bírnak a szereplők által közösen énekelt, a történéseket megszakító, többször felcsendülő olasz dallamok is, melyek így a filmes vágás technikájaként működnek. Érdekes, bár valamiképpen idegenül hat az ősi dallamvilágot idéző zenei kezdés, illetve befejezés, még akkor is, ha tudjuk, a történet örökérvényűségére játszik rá.

A jól megtervezett díszlettel, dramaturgiával megtámogatott cselekménysor nyomán a feszültség folyamatosan nő, ami teret ad a lelki történések ábrázolásának, a színészi játéknak. Eddie szerepére talán nem is találhattak volna rátermettebb színészt Csuja Imrénél, akinek karakterét gesztusai és kidolgozott arcjátéka tették igazán hitelessé. Mellette nem marad el Für Anikó alakítása sem, melyet a beszédmódjával való játék tesz egyedivé: ha kell határozottan szólal meg, ám szavaiban végig ott bujkál a fojtott feszültség is, így terelve a figyelmet a „belső történések” felé. A fiatal, és ígéretes tehetségű Törőcsik Franciska Catherine-karaktere könnyed, ám olykor még érződik az igyekezet is, de ez teszi igazán bájossá alakítását. Epres Attila Alfierije a darab alaphangulatát, súlyát adja meg, s bár helyenként túl nagy jelentőséggel mond bizonyos mondatokat, - melyek így túlságosan is irányítják a nézői figyelmet -, ezeket a kihangsúlyozott milleri szentenciákat visszük magunkkal leginkább.

A nehezen induló előadás a jó színészi munka eredményeként lassanként „igazi drámává” csúcsosodott; s egyszerre éreztük a távolságát és közelségét. Köszönhető ez talán a színpadi tér által keltett érzésnek (mintha „dobozba pillantanánk be”), melyet az ügyvéd jelenléte oldott, hozott közelebb. A rendező, Mácsai Pál igazán „életképes” színházi előadást komponált, melyben a leleményes részletek egységgé álltak össze, s nemcsak az örökérvényűség felmutatása, de a megújítás, korra alkalmazás is sikerrel járt. Az előadás után felrémlik Csuja Imre összecsuklott teste, s az ügyvéd utolsó szavai még sokáig kísér(te)nek: Eddie élete „fonák módra tiszta”, történetéből emberi természetének hősies vállalása süt.

Pillantás a hídról
Örkény István Színház
Írta: Arthur Asher Miller
Rendezte: Mácsai Pál

Színészek:

Csuja Imre, Für Anikó, Törőcsik Franciska, Polgár Csaba, Debreczeny Csaba, Epres Attila

További szereplők: Ari Zsófia, Czigányné Tóth Julianna, Csire Zoltán, Csunderlik Péter, Farkas István, Ficza István, Kocsán Bálint, Kónya József, Máthé Zsolt, Medvegy Tünde, Mezei Ferenc, Murányi Márta, Schőn Ivánné, Szabó Juli, Urbanek Károly, Vajda Milán

Díszlet: Izsák Lili
Jelmez: Izsák Lili
Dramaturg: Gáspár Ildikó
Zene: Matkó Tamás
Asszisztens: Érdi Ariadné

Bemutató: 2011. október 8.

A képek forrása a PORT.hu.
Fotó: Puskel Zsolt