"Kezeket a magasba!"

Egy tehetségkutató döntőjébe bekerülni nem is olyan könnyű feladat, főleg ha a szóban forgó versenyt Emergenzának hívják, ugyanis ez a világ legnagyobb zenei "fesztiválja" kimondottan feltörekvő zenekarok számára. Mintegy százötven országban kerül megrendezésre és számos selejtezőn, regionális és országos döntőkön keresztül vezet a rögös út egészen a nemzetközi döntőig, amelynek Németország ad otthont. Az a38 hajón tartott, szombat délutántól vasárnap hajnalig elhúzódó közép-európai döntőben a százhetvenhat induló zenekarból tizenhárom magyar és két külföldi (osztrák illetve szlovák) csapat mérte össze tehetségét, s a szervezők mindezt megfűszerezték a Soundvis!on lemezbemutató koncertjével is. Nagyon hosszú estének néztek elébe mind a lelkes rajongók, mind a fellépők, de ez érhető, hiszen a tét nagy volt: komoly díjakat, szerződéseket, fellépési lehetőségeket nyertek a legjobbak. Mielőtt elárulnám a győztes nevét, annyit még érdemes tudni, hogy minden zenekarnak huszonöt perc állt a rendelkezésére, hogy elvarázsolja a közönséget és bezsebelje a szavazatokat. A szavazás lebonyolítása hagy némi kívánnivalót maga után, mivel az egyes produkciókat követően a közönség kézfeltevéssel jelezte tetszését, a szervezők megszámolták a kezeket, s csak remélni lehetett, hogy a félhomályban nem tévesztettek. Vagyis annak a zenekarnak volt nagyobb esélye, amely népesebb rajongótábort tudott mozgósítani, mivel a zsűri legvégül csak a legtöbb vokssal rendelkező csapatokat értékelte.

Most lássuk akkor a résztvevőket! A színpadot elsőként elfoglaló Cs.Í.T. viszonylag könnyebb helyzetben volt, ugyanis megnyerték a pécsi döntőt, s ezáltal automatikusan bekerültek a legjobb díjazott nyolc közé. Az idősebb tagokból álló csapat "klasszikus" hard rock zenét játszott, megszínezve egy hegedűművésznő játékával. A koncertnek volt íve, a gyors vágtázás után egy lassabb rész következett, majd újra belecsaptak a húrokba. Következett a Screaming Seconds, akik szinte végig keményen zúztak, a rajongók rázták a hajukat, pogóztak, ahogy kell egy metál koncert alatt, azonban mégsem volt kellő dinamika és fantázia a játékukban, valahogy szétesett az egész produkció. A villámgyors átállás után könnyedebb műfaj, az indie/pop rock felé vettük az irányt a The Blacktie Affairs által. Alapvetően jó hangulatú, dallamos, rádióbarát és táncolható zene az övék, de az énekes srácok (ugyanis felváltva énekeltek és gitároztak) hangja túl erőtlen és kisfiús volt, s a dobok mögött ülő új, lány tag játéka is rettentő egyszerűnek és vérszegénynek hatott. Utánuk lépett fel talpig feketében a metál punkot játszó Headless Core, akik egy Bullet For My Valentine feldolgozással, meglepően jól indították a koncertet. A lendületet végig fent tudták tartani, dallam- és tempóváltásokkal is érdekesen kísérleteztek, de az énekes srác helyenként fájdalmasan hamisan énekelt. Az első blokk utolsó csapata a szenvtelenül fiatal tagokból álló, pécsi Sunday Seven volt. Dinamizmusukra egy panasz sem lehetett, sőt, a gitárost és a bőgős leányzót elnézve még én fáradtam el. Végig keményen odatették magukat, fát vágtak, aprítottak, ám a dallamosságot és a karakteres énekhangot hiányoltam, s így kissé egyformának tűntek a dalok.

A második egységet nyitó Chron hatásosnak szánt belépője a technikai malőr miatt nem sikerült, ám végig különböző látvány és reklám elemekkel próbálkoztak, például a tagok pólóján egy-egy betű szerepelt, s ha egymás mellé álltak, akkor kiolvashatóvá vált a zenekar neve. A két énekesnek kiváló, de nagyon hasonló hangja volt, így nem is értettem, hogy miért van szükség mindkettőre. Lassulásokkal, begyorsításokkal és hegedűjátékkal igyekezték színesíteni a kemény rockot, ám valamiért még így sem találtam túl egyedinek a zenéjüket. Egy jóleső stílusváltással berobbant a Make Some Noise! és fergeteges bulit kerítettek vidám, táncolható muzsikájukkal. Talán a Nemjucihoz tudnám őket hasonlítani, de annál rockosabb, vagányabb. Dicséret illeti a remek hangú énekesnőt, hiszen egy aerobik órán nem mozog annyit az ember, mint ő a színpadon. Dj-vel, ragga és ska elemekkel tarkított szórakozás volt a javából. A misztikus hangzású Nilakantha idejére már laza félháznyi ember gyűlt össze, hogy meghallgassa ezt a pontos, jól összerakott produkciót. Elsőként az Omegától jól ismert Babylont értelmezték át, egész hihetően, majd folytatták a show-t egy rapper (Juniker) vendégszereplésével. Lényegében klasszikus zenei elemeket ötvöznek modern elektronikus illetve punkos, 'darkos' hangzással. Érezhető, hogy esetükben minden, még a színpadi megjelenés is tudatos döntés eredménye. Utánuk kisebb fajta 'tömeg' vette birtokba a színpadot, nevezetesen az 1 Másik Zenekar. Végy két nagyszerű hangú énekest, lehetőleg egy hölgyet és egy fiatalembert, majd játssz alájuk egyszerű, táncolható, helyenként lassú, andalító dallamokat és máris szeretni fog a közönség. Egyértelműen ének-centrikus a csapat, ám ez a musical-es énekstílus, a pátosz és a túlzott gitárszólók elvettek az élményből. A tizedikként fellépő, alternatív rockban utazó M8 szintén megmozgatta a rajongókat, mivel energikus, tempós zenét játszottak, amit érdekessé tett a megafon és a keytar használata, valamint a különféle hangulati- és ritmusváltásokkal is jól operáltak. Az énekes stílusán és dallamvezetésén egyértelműen érződik Matthew Bellamy (Muse) hatása, jólesett őt hallgatni. Legvégül, a közönség legnagyobb örömére egy éles váltással átcsaptak valamiféle 'kusturicás' pattogó dalba, ukulelével és szaxofonnal.

A legutolsó blokkban további öt zenekar várt a sorára, ekkorra már jócskán megtelt a hajó belseje is. A különböző televíziós dalversenynek csúfolt műsorokból már ismerős lehet a 21 Gramm egyeseknek. E csapat számomra kissé kakukktojásnak tűnt, mind összetételét, mind stílusát tekintve. Rendkívül komplex hangzással, nagy zenei tudással, musical-es énekkel, bibliai utalásokkal teli szövegekkel és teatralitással tudnám jellemezni ezt a fellépést, amelyet színesített még egy hegedűművésznő is. Színvonalas és változatos volt, de valamiért mégis kilógott a sorból. Ez persze a hatalmas rajongótábort egy cseppet sem érdekelte. Távozásuk után a szinte 'lecsupaszított' színpadot négy fiatal srác - AF - lakta be és energikus, dallamos, jól táncolható zenéjükkel kellőképpen átmozgattak mindenkit. Olyan élet és mozgás volt a színpadon, hogy néha még a tagok is a földre kerültek, vagy éppen pár rajongó ugrott fel hozzájuk, hogy együtt bulizhassanak és erre biztassák a közönség többi tagját is. Pár perc szusszanás után a Skaballeros folytatta azt, amit az AF elkezdett, csakhogy más stílusban -  ahogy az a névből kiderül, vérbeli ska-punk zenét hallhattunk, kötelező trombitával és szaxofonnal, vidámsággal és tánccal. A végén még a Kincs, ami nincs ismert és közkedvelt dallama is felcsendült, amit aztán jól kitekertek. Zárásként következett a pozsonyi döntő első és második helyezettje, akiknek szintén nem kellett a szavazatokért küzdeni, egyből a zsűri elé kerültek. A szlovák The Downhill már-már világszínvonalú koncertet adott, a profizmus látható és hallható volt. Magabiztos kiállású, karakteres hangú énekes, nagyon erős ritmus-szekció, precizitás, energikus mozgás - röviden így tudnám jellemezni ezt a helyenként Papa Roach-ra hasonlító hangzást. Még Lady Gaga Poker Face című számát is hihetetlen jól feldolgozták, a közönség legnagyobb örömére. Az osztrák Blue Jest zárta a versenyzők sorát szerfelett változatos és élvezetes műsorral. A blues-jazz-funky egyvelege kiváló táncalapot nyújtott, a két fúvós mozgáskultúrája igencsak mókásnak bizonyult. Főleg a hangszeres játék, az improvizáció és a szóló dominált, éneket csak ritkán hallhattunk, de összességében ez is remek élmény volt. Amíg a zsűri elvonult, hogy értékelje a nyolc legtöbb szavazatot kapó zenekart, addig a tavalyi negyedik helyezett Soundvis!on lemezbemutató koncertjét hallgathattuk. Gitár- és énekközpontú muzsika lévén dallamosságban és energiában nem volt hiány, sokan táncoltak. Talán egyetlen olyan számuk van (Walkin' in the Rain), ami megfogott, de egy idő után már sablonossá és unalmassá vált az egész.

Hajnali három óra magasságában végre eljött a várva várt pillanat, az eredményhirdetés! Íme a legjobb nyolc, hátulról haladva a legelső felé: 8. Chron, 7. Headless Core, 6. 21 Gramm, 5. Cs.Í.T., 4. Blue Jest, 3. M8, 2. 1 Másik Zenekar és 1. The Downhill, így ők képviselhetik Közép-Európát a nemzetközi döntőben, Németországban. Volt nagy öröm és fújolás, meglepődés és csalódás a helyezéseket illetően, de tény, hogy a szlovákok kimagaslottak a mezőnyből, szinte biztos voltam a győzelmükben. Így viszont a legjobb magyar zenekar címet az 1 Másik Zenekar tudhatja magáénak. Ezúton gratulálok nekik és a többi résztvevőnek egyaránt, hiszen a maximumot nyújtották, változatos és színvonalas zenéjükkel a közönséget végig szórakoztatták, mindenki találhatott magának új kedvenceket, akikre érdemes lesz odafigyelni a jövőben!
 

Emergenza Fesztivál Közép-Európai Döntő
2011.06.25., A38

video