Kincskereső Kiscsador

Társadalmi parabolát gyermekekkel eljátszatni veszélyes vállalkozás: hollywoodi melodrámák és dokumentarista hangvételű filmek futhatnak zátonyra a didaxis és az olcsó érzelgősség szikláin. Hisz el tudunk-e képzelni annál elkeserítőbb jelenetet, mint mikor tálibosat játszó kisgyermekek megköveznek egy ötéves kislányt, csupán mert tanulni akart? Hana Makhmalbaf, a mindössze 19 éves alkotó azonban elkerüli a legnagyobb csapdát. Főhősnőnk, Baktay történetét folyamatos idézőjelek szabadítják meg a dogmatizmustól. A kislány motivációja életszerű: azért szeretne olvasni, hogy vicces történeteket ismerjen meg. A tálibok által szétrombolt Buddha szobor tövében húzódó barlangban az édesanya vörös rúzzsal festi magát, és a saría többé-kevésbé a múlté, legalábbis Afganisztánban.

A főhős álmának, hogy tanulhasson, senki sem áll útjában: csupán meg kell találnia a lányiskolát a folyó mentén, jószándékú idegenek közvetítésével még füzetet is kerít. A diktatúra és a háború helyét lassan a nyugodt hétköznapok veszik át, sehol egy katona, csupán egy békés közlekedési rendőr akad a faluban. A film legnagyobb érdeme éppen eme hétköznapi pillanatok közvetlen hangvételű megragadása. Miközben elkísérjük Baktay-t a településre, perspektívájának köszönhetően gyermeki szemmel csodálkozhatunk rá az Isten háta mögötti nép életkörülményeire. Az elbeszélői nyelv realista és allegorikus tendenciák ütközőpontján található: előbbit a kézikamera alkalmazása, a pékről vagy éppen a boltosról forgatott portrék; utóbbit a folyamatos ismétlések és népmesei frázisok erősítik. A felvételek e narratív kettősséghez kapcsolódnak: a főhős sétáját békaperspektíva mutatja be, a remegő kamera közvetlen hangvételt kölcsönöz, egyben megfosztja pátoszától a képsorokat (ezt erősíti például az első tanár elliptikus bemutatása). Mindezt azonban hatásosan ellenpontozzák az allegorikus jelenetekhez kapcsolódó nagyobb látószögű beállítások: a sziklákon való séta során, a kis tálibok támadásakor immár megoszlanak a nézőpontok, a közönség kompetenciájába utalva a jelentésalkotást.

Nem kétséges, Baktay zsigeri bölcsessége, mely konok kitartásában ölt testet, szembemegy a konzervatív iszlám nőeszménnyel, így jogosan változik kis bódhiszattvává (megvilágosodott Buddha-követővé) a záróképben, meghaladva felekezete szellemi határait. Ideológiai sallangoktól mentesen a Buddha elsüllyedt szégyenében egy klasszikus pikareszk, miközben hitet tesz az élet mindent megújító hatalma mellett. Értelmezésében létünk folyamatos játék, a szerepek pedig gyakran változnak: ugyanazok a suhancok tartóztatják fel amerikai katonaként a „terrorista” kislányt, akik pár jelenettel előbb még a radikális iszlám törvények szellemében büntették.

Bár nyilvánvalóan sokan ezt várják tőle, az iráni rendezőnő filmje nem a tálib gondolkodásmóddal szembeni lázadás dühös manifesztuma, inkább ironikus játszma, egyben naiv reflexió egy archaikus társadalom maradványaira a XXI. század első nagy civilizációs összecsapását követően.

Buda as sharm foru rikht/Buddha Collapsed
színes, feliratos, iráni filmdráma, 81 perc, 2007

Rendező: Hana Makhmalbaf
Forgatókönyvíró: Marzieh Makhmalbaf
Zeneszerző: Tolibhon Shakhidi 
Operatőr: Ostad Ali 
Producer: Maysam Makhmalbaf 
Vágó: Mastaneh Mohajer 
Szereplők: Abbas Alijome (Abbas), Abdolali Hoseinali (Talib fiú), Nikbakht Noruz (Baktay)