Volt egyszer egy felkérés, hogy kortárs képzőművészek készítsenek alkotásokat egy olyan kiállítás számára, aminek kendőzetlen célja: reagálás az elmúlt húsz év változásaira. Felkérés, hogy létrejöjjön egy „kiállítás a rendszerről, amiben élünk”. Ez eddig egy rendszer kritikája. De valljuk be, hogy a felkérés, ha igen kendőzötten is, de azt sugallja, mintha a kortárs művészet a nagybetűs Művészetnek egy lényegi jellemzőjéről kissé megfeledkezett volna, vagyis a saját korunkra/rendszerünkre való reflexióról. Művészetkritika? Erről gondolkodni a kritika eszközeivel pedig kétségtelenül maga is kritika. E kritikus kiállítás kritikája.

A debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Kis magyar pornográfia címmel nyitott tárlatot júliusban, ami a huszonöt éve megjelent Esterházy ’regény’ új formában való megszületése fölött bábáskodott. Hogy az alma nem is akart messze esni a fájától, azt jól mutatja, hogy a könyv szövegvilága nemcsak az alkotások (vélt) ihletője, de mintegy részét is képezi a kiállításnak: a falakra írt idézetek legalább annyira jelentősek, mint maguk a képzőművészeti alkotások. Ahogy az Esterházy-koncepció a kádárizmus sajátos jellemzőit anekdotaszerűen dolgozza fel, a kiállítás sem törekszik többre, mint ötletmorzsák, ha tetszik, képzőművészeti anekdoták bemutatására. Az viszont vitatható, hogy mennyiben sikerült találóan a válogatás. Törekvésein kívül, hatásában nem vonhatunk ilyen szoros párhuzamot a két anyag között, nem utolsó sorban a könyvvilág hatásos egyedisége, ízessége, irodalmi pornográfiája vérszegény metamorfózisa miatt.

Néhány anekdotát mindenesetre érdemes kiemelni:

Wahorn András Nők a tetőn című munkája jól mutatja a ’tárgy és a hozzá tapadó címke’ viszonyának esztétikai problémáját, mert a műtárgy egymásra pakolt fagerendák és ráragasztott apró elnagyolt női portrégrafikák kettőse, a következő felírással: „Az itt található öt köbméter gerendát a magyar adófizetők művészetre szánt költségvetéséből vásárolta a múzeum, hogy Wahorn András létrehozhassa a ’Nők a Tetőn’ című alkotását. A művész azzal a szándékkal találta ki e művet, hogy a kiállítás után a faanyagból újjáépíti fészerének tetejét, ahol festeni szokott.” Ez a művész arcátlansága, hiszen a kiállított tárgyhoz műalkotásként közelítünk (hiszen egy múzeumban járunk), a kiírás elolvasása után pedig azzal szembesülünk, hogy minden bevallottan átverés volt, de ettől a gesztustól lett az alkotásnak műalkotás értéke. Ez a játék a befogadóval mindenképpen találó jellemzése az elmúlt időszaknak.

Esterházy Marcell ezüst ételhordói egy arany raklapon sorakoztak, apró emlékművet állítva az iskolai menzákról jól ismert klasszikusok – grízes tészta, fánk ízzel, lebbencsleves – szagának, ízének, habár ezek sokkal inkább a régi rendszer ittragadt attribútumai, mintsem a ’kor, amiben élünk’ büszkeségei.

Kicsiny Balázs A mester halála című alkotása inkább körüljárható, mint megnevezhető verbálisan és fizikailag is. Az elkülönített pepita szobabelsőben – amibe a látogatók egy ablakon keresztül nézhetnek be – látjuk a halott mestert: kezében ecsettel, szintén feketén-fehéren. A művész által létrehozott alkotás gyakorlatilag nem más, mint az általa ’megteremtett’ művész/mester alkotása, ami úgy kapta meg igazi lényegét, hogy a mester megmásíthatatlanul része lett a halálával.

És persze, kihagyhatatlan a sokat emlegetett Kósa Lajos mellszobor, Gerhes Gábor munkája, ami nagy port kavart a kiállítás megnyitóján, ugyanis a debreceni polgármester nem volt előzetesen tájékoztatva meglétéről, letiltotta, majd engedélyezte azzal a feltétellel, ha külön kiírás kerül ki. Hogy az alkotó mennyiben kalkulálta bele ezt a csavart a végső képbe, az mindegy is, mert a szobor most a mellette álló dupla címkével – miszerint az alkotó személyes döntése és nem Kósa Lajos felkérésére készült el – így vált korreflexióvá, sokkal jelentősebbé, mint ahogy a történet nélkül lett volna.

Nincs nehezebb feladat annál, mint reflektálnunk saját korunkra, arra a rendszerre, amiben élünk. Persze kritikát folyamatosan megfogalmazunk, de a helyzet visszásságát pontosan az adja, hogy méltó rálátása csak az utánunk jövő generációknak lesz. Így maradhatnak és működhetnek rendszerkritikaként ’kis magyar pornográfia’-szerű anekdoták, kiállítás-kritikaként képzőművészeti-anekdoták, amelyek inkább apró, érzékletes részek kiemelését adják, mintsem átfogó reflexiót. Persze nem érdemes elkendőznünk, hogy mindez mentségére is szolgál az eredeti törekvésnek, ami a felkérést tekintve jelentős történelmi esszének indult, és anekdota-füzérként végezte.

Kis magyar pornográfia, Kiállítás a rendszerről, amiben élünk 

MODEM, Debrecen

Megtekinthető:  2009. 07. 30. - 2009. 10. 25.

Kiállító művészek:
Baglyas Erika, Bukta Imre, Csontó Lajos, Csurka Eszter, Eperjesi Ágnes, Esterházy Marcell, feLugossy László, Gerber Pál, Gerhes Gábor, Keserue Zsolt, Kicsiny Balázs, Kis Varsó, Koronczi Endre, Köves Éva, Lakner Antal, Lovas Ilona, Nagy Kriszta, Nemes Csaba, Németh Hajnal, Szabó Dezső, Szirtes János, Szűcs Attila, Wahorn András