Kosztolányi Emlékülés a Pázmányon
Kosztolányi Dezső születésének 125. évfordulója alkalmából Kosztolányi és a kritika címmel április 21-én, szerdán konferenciát szervez a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Esztétika Tanszéke és a Kultúra és Kritika kritikai portál.
A három részből álló előadássorozat során az érdeklődők rengeteg érdekességet tudhatnak meg az íróról, újfajta értelmezéseket hallhatunk műveiről, sőt betekintést nyerhetünk abba is, milyen volt Kosztolányi, a filozófus.
Az első ülés 10 óra 30 perckor kezdődik, a bölcsész kar piliscsabai campusán. Kosztolányi műveinek értelmezésébe Poszler György, Jelenits István és Bengi László előadásai nyújtanak betekintést.
Ebéd után, 14 órától veszi kezdetét a második ülés, melynek során megismerkedhetünk például a filozófus Kosztolányival, vagy Kosztolányi esztétikai értelmezésével.
Végül pedig délután negyed 5-től Bazsányi Sándor vezetésével, valamint írók, költők közreműködésével beszélgetés és felolvasás indul.
Juhász Enikő
Kosztolányi és a kritika - program
Időpont: 2010. április 21.
Helyszín: Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Piliscsaba
Stephaneum, Pázmány-terem
1. ülés 10.30–12.30
Vezeti: Cseke Ákos
Poszler György: Király István időskori Kosztolányi-értelmezése
Jelenits István (témáját később adja meg)
Bengi László: Kosztolányi prózájáról
2. ülés 14.00–16.00
Vezeti: Zsávolya Zoltán
Szegedy-Maszák Mihály: Egy Kosztolányi-monográfia tanulságai
Horkay Hörcher Ferenc: Kosztolányi arcai – a filozófus
Bónus Tibor: Morál és esztétika Kosztolányi (ön)értelmezésében
3. Írók, költők felolvasása és beszélgetése Kosztolányi kapcsán 16.15-18.30
A beszélgetést vezeti: Bazsányi Sándor
Résztvevők: Esterházy Péter, Gergely Ágnes, Jász Attila, Mesterházi Mónika, Térey János
Blogajánló
Rovatok
Keresés
Facebook-hozzászólások