A lélek óceánja

Neil Gaiman 2013-ban megjelent legújabb regénye, az Óceán az út végén elnyerte a Goodreads Choice Awards 2013 díját fantasy kategóriában. A hírek szerint hamarosan film is készül belőle, ahogyan korábban a szerző több más művéből (például: Coraline, Csillagpor). Gaiman azt nyilatkozta a Könyvesblognak adott interjújában, hogy ez az eddigi legszemélyesebb regénye. Sok életrajzi elemet találhatunk benne, főként a gyermekkorából. Először találkoztam az angol író munkájával, de azonnal a történetmesélés ősi erejének hatása alá kerültem.

A főszereplő kisfiúnak (aki végig névtelen marad) hetedik születésnapja után a családját és az egész világot fenyegető veszéllyel kell szembenéznie. Albérlőjük öngyilkossága után egy másik világból érkezett lény – egy kedves dadus képében – befészkeli magát az otthonukba, és számos bonyodalmat, tragédiát okoz. A környékbelieknek pedig meg kell tapasztalniuk a közmondás igazságát, miszerint: „Vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még valóra válik!” A vágyak beteljesülése sokszor inkább katasztrófához vezet, mint boldogsághoz. A lény ugyanis úgy akar boldogulni világunkban, hogy mindenkinek megadja, amit az illető szeretne. De a kisfiú nem marad egyedül a bajban, a közeli Hempstock-farm lakói segítségére sietnek. Összebarátkozik Lettie-vel, a tizenegy éves kislánnyal, és menedékre lel a farmon. Ez a hely mintha téren és időn kívül létezne. A modern fogyasztói társadalom nem hatott rá, száz évvel ezelőtti körülmények uralkodnak itt, minden természetes, egyszerű és tiszta, így a kisfiú számára ez a hely adja az otthonosság érzését, és mindent, amit a saját családjától nem kaphatott meg. A farmon segítenek neki, figyelnek rá, nem vonják kétségbe a szavát, barátsággal és megértéssel támogatják a kialakult helyzet megoldásában. Az itt élő nőkről pedig kiderül, hogy szintén nem átlagos emberek.

Létezik egy felfogás, amely szerint gyermekkorunkban birtokában vagyunk valamiféle transzcendens tudásnak, ám ezt elveszítjük a felnőtté válással és a pénz utáni vággyal, ezért, hogy újra fantasztikus kalandokat élhessünk át, vissza kell térnünk gyermeki önmagunkhoz. Gaiman könyvében szó szerint is szerepel ez a megállapítás, de sokkal árnyaltabban: nem egyszerűen infantilis viselkedést vagy gondolkodást propagál, sőt nem is elsősorban a gyermekkorhoz köti ezt az állapotot, inkább a születés előtti időkhöz. Így a világ rejtett rétegeivel való kapcsolatot a lélek szentélyébe helyezi. (A gyermekkor pedig nem az egyetlen feltétele ennek a kapcsolatnak, hiszen a narrátor kishúga a felnőttek látásmódjával azonosul.) A farmon hullámzó óceán (mely elfér egy kacsaúsztatóban vagy akár egy vödörben is) ezt az ősi állapotot, a káoszt, a lélek tudattalan mélységeit jeleníti meg.

A kerettörténet, melyben a főszereplő már felnőttként tér vissza a farmra, azt a látszatot kelti, hogy maga az elbeszélő sem biztos az elmesélt események valós voltában. Ennek azonban az elbeszélés közben nem ad hangot. Ugyanolyan tárgyilagosan számol be a világokat elpusztító madarakról, mint a szülei foglalkozásáról. A könyv elején és végén viszont számos olyan részlet van, melyben a meseszerű elemek félig-meddig reális magyarázatot kapnak, illetve a realizáló olvasat szerint mindezek megjelenését a kisgyerekek élénk képzeletének tulajdoníthatjuk. A történetből azonban az derül ki, hogy ezt a fajta realizálást lehet menekülésnek, álcának is tekinteni. Az a benyomásunk támad, hogy éppen a racionalizáló magyarázatok kitaláltak. Ezek segítségével igazodnak el a felnőttek a bonyolult és veszélyes világban, mert képtelenek arra, hogy azt teljes valójában lássák.

Az Óceán az út végén sötét hangulatú, modern mese, mely elsősorban felnőtteknek szól. Egyrészt a sok mitológiai, filozófiai, irodalmi és vallási utalás, másrészt a felvetett problémák súlya, végül pedig néhány horrorisztikus jelenet miatt. Sokrétű, mély szöveg, mely jóval túlmutat önmagán. A mesemondás és ezzel együtt a mitologikus látásmód hagyományát eleveníti fel; a mese, a mítosz pedig az ősi társadalmakban a közösség összetartása mellett világmagyarázatként is szolgált. Gaiman regénye egyszerű módon, egy történet keretébe foglalva az emberiség alapkérdéseit veti fel. Mégis befogadható, magával ragadó olvasmány marad.

Neil Gaiman: Óceán az út végén. Budapest, Agave Kiadó, 2013. 179 oldal. Fordította: Pék Zoltán.

(Javított változat)