Leásni az államfejlődés gyökérzetéig

Francis Fukuyama magyar nyelven 2012-ben megjelent műve, A politikai rend eredete a kortárs amerikai társadalomtudomány egyik legelismertebb alkotójának összegző műve, melyben számos korábbi művében megfogalmazott gondolata visszaköszön. Fukuyama évtizedek óta az amerikai politikai és közgazdasági világ meghatározó gondolkodója. A kilencvenes évek elején született A történelem vége és az utolsó ember című munkájával robbant be a nemzetközi köztudatba, melyben a liberális demokrácia győzelmét jósolta. Sokak szerint hozzá képest inkább Samuel Huntingtonnak volt igaza, aki A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című művében fejtette ki a történelem folytatására vonatkozó elgondolásait. Fukuyama államépítés és politikai intézmények iránti érdeklődése azonban töretlenül fennmaradt, számos műve és cikke tanúskodik erről.

A szerző a munkáját életre hívó egyik okként említi a 2008-ban elhunyt Huntington kérését, miszerint írjon előszót 1968-ban született művének (Political Order in Changing Societies) reprint kiadásához, amely végül 2006-ban jelent meg. Saját bevallása szerint az előszón dolgozva egyre inkább szükségét érezte, hogy felülvizsgálja Huntington elképzeléseit, így A politikai rend eredetének egyik célkitűzése Huntington elgondolásainak felülvizsgálata és kiegészítése. A szerző a kötet utolsó nagy részében (A politikai fejlődés elmélete felé) foglalkozik Huntington téziseivel részletesebben.

Ezúttal Fukuyama főképp egy, a társadalomtudósokat régóta izgalomban tartó gyakorlati kérdésre keresi a választ: hogyan és miért alakultak ki a fejlett országok politikai intézményei, illetve más országokban ezek miért nem jöhettek létre? A kérdésre mint „a Dániába vezető út problémájára” hivatkozik, ugyanis Dánia sokak szemében egy stabil és demokratikus ország, jól működő politikai és gazdasági intézményekkel. „Mindenki szeretné tudni, hogyan lehetne Szomáliát, Haitit, Irakot vagy Afganisztánt »Dániává« változtatni, és a nemzetközi közösség a Dániának tulajdonított tulajdonságok hosszú listájával szeretné gazdagítani a bukott államokat” – írja a szerző (34. oldal). Azonban fontos leszögezni, hogy A politikai rend eredete pusztán az első kötet, amely az emberré válástól a francia forradalomig terjedő időszakot elemzi.

Fukuyama három politikai intézménytípust vizsgál művében: az államot, a joguralmat, valamint a felelős kormányt. A mű gerincét e három intézménytípus kialakulásának igen részletes vizsgálata adja, melyek egyensúlyát Fukuyama szerint a liberális demokrácia teremti meg. Az államépítés tekintetében Fukuyama Kína és India ókori államépítési kísérleteit veszi górcső alá, míg a középkor esetében a mameluk és az oszmán államot vizsgálja. A joguralom kialakulásával foglalkozó részben viszont már a középkori katolikus egyház elévülhetetlen szerepét elemzi. Végül a Felelős kormányzás címet viselő blokkban négy középkori és újkori európai államépítési modellt tekint át a felelősségre vonhatóság létrejöttének szempontjából: a gyenge abszolutizmust (Franciaország, Spanyolország), a sikeres abszolutizmust (Oroszország), a sikertelen oligarchiát (Magyarország), és a felelős kormányt (Anglia). Fukuyama következesen kimutatja, hogy a négy modellből miért csak Angliában alakulhatott ki a felelős kormányzás.

Magyar szemszögből nézve a legérdekesebb a sikertelen oligarchia modellje, vagyis a középkori Magyarország mint a meghiúsult politikai felelősségre vonhatóság alternatív útja. A Magyar Királyságban Fukuyama szerint kezdetben azért volt sikertelen az „abszolutista projekt” mert az erős nemesi osztálynak sikerült alkotmányos korlátok közé szorítania a király hatalmát (Aranybulla). A szerző meglátása szerint a magyar országgyűlés kialakította a király politikai felelősségét, azonban a nemesség kizsigerelte parasztjait és kibújt az állami adók megfizetése alól. Így végül az állam annyira legyengült, hogy végül áldozatul esett a török hódításnak. Fukuyama szemében Magyarország példája azt szemlélteti, hogy a központi kormány hatalmának alkotmányos korlátai nem vezetnek szükségképpen a politikai felelősség létrejöttéhez. A magyar modellhez a korszakkal foglalkozó ismertebb magyar történészek – többek közt Szűcs Jenő, Engel Pál és Makkai László – angolul hozzáférhető munkáit használta. Érdekesség, hogy műve 323. oldalán a szerző Bajnai Gordonnak mond köszönetet, amiért a figyelmébe ajánlotta Szűcs híres esszéjét, a Vázlat Európa három történeti régiójárólt. Fukuyama nem csak A politikai rend eredetében foglalkozott részletesebben Magyarországgal: a The American Interest honlapján vezetett blogján 2012 elején önálló bejegyzést szentelt a magyar alkotmánynak.

Fukuyama munkájának számos pozitívuma van. Könnyen és lendületesen fogalmaz, így műve minden gond nélkül érthető. Fogalomhasználatában igyekszik körültekintően és maximális alapossággal eljárni, amire jó példa a cezaropapizmus terminus bevezetése a 352. oldalon, ahol áttekinti fogalmának kialakulását és jelentéseit. Dicséretes, hogy minden általa használt fogalmat és kategóriát aprólékosan és figyelmesen meghatároz. Munkájának külön erénye, hogy gyakorta jelenkori állapotokon és példákon keresztül szemlélteti elgondolásait, ezáltal érthetőbbé és élvezetesebbé téve művét.

Ám a szerző minden óvatossága ellenére elkövet említésre méltó hibákat. Feltűnik munkájában például a marxista történetírásban sokszor idézett, pejoratív értelmű kifejezés, a „sötét középkor”. Fukuyama vélhetően nem értékelő terminusként használja, inkább, mint egy rögzült szófordulatot alkalmazza, kritikátlan szerepeltetése mégis félreértéshez vezethet az olvasók körében. Illetve előtűnnek olyan, történeti szempontból mindenképpen további igazolásra szoruló vitatható kijelentések, minthogy az egyház önérdekből tette lehetővé a nők tulajdonnal való rendelkezését és örökösödést, azért hogy minél több föld juthasson a kezére. Fukuyama művét kiváló minőségben és magas szinten ültette át magyar nyelvre a fordító, Pető Márk. Csak kevés fordítási hibát találhatunk, ilyen például egy 1294-es angliai családi szerződés összegzése, melyben többek közt meglehetősen anakronisztikusan 75 kg kukoricáról lehet olvasni (316. oldal).

Korai lenne megítélni Fukuyama munkáját, annál is inkább, mert egyelőre még csak az első kötet jelent meg. Azonban az mindenképp kijelenthető már csupán ennek ismeretében, hogy Fukuyama egy értékálló munkát alkotott, amely vélhetően nagy hatást fog gyakorolni az amerikai társadalomtudományi gondolkodásra. Könnyen elképzelhető,  hogy a jövőben A politikai rend eredetére Fukuyama legjelentősebb írásaként fognak tekinteni. Bátran ajánlható mindenkinek, aki nem éri be felületes elemzésekkel, és egy logikus, aprólékosan felépített magyarázatot akar arra, miért nem vezethetett az államfejlődés minden útja „Dániába”.
 

Francis Fukuyama: A politikai rend eredete. Az ember előtti időktől a francia forradalomig. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2012.

Ajánlott cikkeink:

Teleki András: Egy évszázados prófécia jelene (Oswald Spengler: A Nyugat alkonya)

Teleki András: Egy század foglalata (Alain Badiou: A század)

Hörcher Ferenc: A pesszimizmus filozófiai dicsérete (Roger Scruton: A pesszimizmus haszna)