Már a spájzban vannak…

Szemtelenség, lendületesség és ötletgazdagság jellemzi a Színművészeti Egyetem végzős Gállfi-osztályának ódry Színpadon látható Azaz című előadását. Már a játéktér kialakításában is megmutatkozik, hogy a darab egy „kifordított bundakesztyűhöz” lesz hasonlatos, hiszen a zsöllye elbitorlásával a nézőket a színpadra száműzik, hogy onnan figyeljék az ismerős, ám ebből a szögből ritkán látott teret. és bár joggal merülne fel bennünk a kérdés: tükröt, esetleg görbe tükröt szándékozik-e elénk állítani a darab, ez a szál félrevezető lehet, ugyanis itt inkább a nézők felpiszkálása a cél – a biztonságos lőrésekből való kiragadás.

A fiatal színészek gyermeki élvezettel randalíroznak a színen – így búcsúzik a kirepülő évfolyam, gondolhatjuk. és valóban, félig már külön utakon járnak, mi pedig egyre többször találkozhatunk nevükkel nagy kőszínházak szereposztásaiban (Bánk bán junior a Nemzetiben, Játék a kastélyban a Vígben, Arturo Ui az örkényben és még sorolhatnánk).

Az Alföldi Róbert rendezésében futó darabban egy saját törvényei szerint működő világ bontakozik ki, ahol egy pontban futnak össze a szálak: a narrátornál. Molnár áron játékát elnézve nyugodt szívvel dőlhetnek hátra tanárai, a munka el van végezve – mi, nézők, pedig egyre közelebb hajolunk, ahogy bevon minket különös belső valóságába, és teszi ezt hol a mesterkélt sztárriporter, hol a korabeli slágerénekes, hol a hadaró showman eszköztárát felhasználva.

A narrátor által a „Nemzet Színházaként” felkonferált épület széksorainak közepén egy fehér ajtó áll – ezen keresztül lépünk be a történetbe. A szereplők váratlan helyeken, a háttámlák mögül bukkannak fel, lassan kibontakozik a cselekmény, egyre több szálon fut a sztori, működik a színház. Igen ám, de mi van, ha a néző nem tud, vagy nem akar azonosulni a látottakkal, ha ellenállást érez magában? Ez fogalmazódik meg a beépített néző karakterében, kinek eltökélt szándéka felnyitni a szemünket, micsoda kutyakomédia zajlik előttünk. összefogásra buzdítja a közönséget a színészekkel, az előadással szemben.

Ezen a ponton válik egyre nyilvánvalóbbá a darab (vagy az ajtó) kulcsának is tekinthető fő motiváció: a narrátor nem szándékozik pusztán narrátor lenni, hanem a darabban létrehívott valóság mindenható istenévé igyekszik válni, akinek hatalmában áll dönteni emberi sorsokról, sőt, ha kedve tartja, az állatokat is megteheti a világ urainak, csak hogy demonstrálja fölényét.
Első lépésként a nézőkkel számol le rituálisan: a közönséget megtestesítő beépített karakterre az immár saját irányítása alá vont szereplőket uszítja rá, akik egymást hergelve, vérfagyasztó őrjöngés közepette hallgattatják el az elégedetlenkedőt. A második lépés afelé, hogy végérvényesen saját belső világával tegye egyenlővé az előadást, a darab gondolati szülőatyjaival való leszámolás: a rendezői-osztályfőnöki-írói hatalmat és egyben a felsőbb irányítás eszmeiségét megjelenítő gárda (Alföldi, Gálffi és Sivián) – a magasabb régiókhoz való tartozás jegyében – a szereplők fölé vetítve jelenik meg. Az irányítás azonban az ő kezükből is kicsúszik. Bár sikerült egy pillanatra sarokba szorítaniuk a narrátort, az mégse futamodik meg, hanem támad: velük is végez.

A problémamegoldás gyilkolással történő rövidre zárása ezután már feltartóztathatatlanul dübörög a színen, a mindenfelé spriccelő vérsugár a Tarantino-filmek képi világát idézi. élet és halál egy végtelenített mondatban fogalmazódik meg – a darab kezdése egyben a befejezése is, és erre utal a furcsa cím is: Azaz, mintha egy határozott névelő (’az’) „határozottsága” számolódna fel a megsokszorozódással, miközben a reálisból az abszurd felé haladunk.

A cselekmény lényegi vonulatait egy félrelépés miatt felbomlani látszó kapcsolat és az abból következő reakciók alkotják. A hűtlen feleség szerepében Alberti Zsófia csillantja meg tehetségét – gyermekgyűlölő ridegsége kiválóan ellenpontozza a családi fészek melegére vágyó férj (Farkas Dénes) lágy karakterét. Őt a felszarvazott balek szerepén túl Vadász 1-ként is láthatjuk Vadász 2 (Mohai Tamás) oldalán (nevükből harci MIG-ekre asszociálhatnánk, ám esetlenségükkel messze elmaradnak a szenvtelen halálosztók alakjától). Céljuk annak a bizonyos narrátornak a hűvösre tétele, aki az előadás folyamán sorozatosan borsot tör az orruk alá. A megcsaló szerepében Szatory Dávid remekel, aki mind egyszemélyes színtársulatának Káinjaként (illetve ábeljeként), mind a sziruposan negédes lagzi-specialista szerepében emlékezeteset alkot. Doktor Pulsen (Fehér Tibor), a híres orvos, valójában egy perverz testrészgyűjtő, akit egy agyátültetés elvégzésétől még az esetleges kockázatok sem riasztanak el. Fehér egy másik szerepében fuxokkal agyonaggatott kábítószer-készítőt alakít, aki egy balul sikerült szer beadásával barátnőjét egy életre tolószékbe jutatta. A lány (Tarr Judit) hideg öniróniával viseli a mindennapos kiszolgáltatottságot – pelenkázása természetes része a nappaliban zajló eseményeknek. Barabás Richárd az anyagfüggő haver lúzerbe hajló karakterét hozza. A túladagolásos jelenetben úgy rángatózik székében, mintha áramot vezettek volna abba. Az agyament ökörködés tökéletesen beleillik a jelenetek összességébe – ám le kell szögeznünk, semmiképp sem amatőrködés, amit látunk. A végzős osztály minden tagja kiforrottnak ható játékkal uralja a rá osztott alakot, ami megmutatkozik mind az egyedi ábrázolásmódokban, mind az élvezetes szövegmondásban. Lehetőségük van több karakter bőrébe bújva megmutatni művészetük színes palettáját – még Földes Eszternek is, aki ugyanazon szerepen belül hozza a családi erőszak poklában sorvadó, lelkileg szétzúzott feleséget, majd a (tévesen belélegzett tudatmódosító szpré hatására „tirpákká” váló) bosszúálló dominát.

A szerepkínálat gazdagsága, és a fiatal színészekben rejlő „potenciál” ilyeténképpeni kihangsúlyozása a zárójelenet fényében válik érthetővé: a szereplők – miután feltápászkodtak alvadt vérük tócsájából és aranycilindert ragadtak – revütáncosokká változva vonulnak végig a megnyerni szándékozott közönség előtt, kezükben táblát tartva, melyen telefonszámukat és színművészi szolgáltatásaikhoz kapcsolódó szlogenjüket olvashatjuk. Reméljük, célhoz ér üzenetük, mint ahogy célhoz ért a százhúsz perc alatt produkált megannyi poén és sziporka. Hajrá fiatalok!

Dr. Sivián Anna - Vinnai András: Azaz
Színház- és Filmművészeti Egyetem, ódry Színpad

Rendezte: Alföldi Róbert
Szereplők: Alberti Zsófia, Barabás Richárd, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Földes Eszter, Molnár áron, Mohai Tamás, Ruzsik Katalin, Szatory Dávid, Tarr Judit

Bemutató: 2009. december 22.

A képek forrása az ódry Színpad honlapja.