Mégis nehéz

"…versnek kell e lenni a dalszövegnek avagy dalnak kell e lenni a versnek, régi kérdés. Ezeken az estéken ezen a kérdésen már nem kell gondolkozni, egyik sincs a másik nélkül, mint egy zenés kiállítás darabjai ismert és kevésbé ismert költők versei határon innen és határon túlról. a tárlat vezetés egyszerű... dal dal után vagy vers vers után?.... kinek hogyan tetszik... "

– írja a Suhancos nevű folk-rap formációból ismert dalszerző, aki nemcsak (nép)zenészként járja a vidéki kultúrmisszionáriusok rögös útját, hanem bábszínészként és mesemondóként is. Három évig működő zenekara, a Szabó Balázs Bandája éppen újjáalakulóban van, egyéni előadóestjein azonban találkozhatunk az általa énekelt versekkel, illetve saját dalkölteményeivel. Erre került sor nemrégiben a Párbeszédek Házában, a Keresztény Kultúrszövetség első rendezvénysorozatának keretében, egyfajta záróakkordként. A különleges, „csendes-ülős”, beszélgetős est alkalmával nem pusztán a dalokkal ismerkedhetett meg a közönség, hanem a dalnokkal is, aki a költőkhöz (Szemlér Ferenc, Weöres Sándor, Pilinszky) kötődő viszonyáról, valamint az egyes versekhez fűződő emlékeiről is szót ejtett.

Szabó Balázs valóságos mesehős. Története a kis faluból induló vándorlegényé, aki városról-városra viszi magával azokat a megőrzött élményeket, melyeket utazásai során szerzett és tarsolyába rejtett. A program egyik szervezőjével (és mint később kiderült, a zenész által vezetett táncházbeli összejövetelek gyakori látogatójával), Balog Csabával folytatott baráti hangvételű beszélgetés nyomán az otthoni környezettől való elszakadás (debreceni diákévek, félbehagyott teológiai tanulmányok), a férfivá érés (a családtól való távolodás, szegényes albérletek, utcazenélés), valamint a hazatérés (a szülőföldhöz való visszafordulás) emlékképei idéződtek meg, melyekből pedig egy tékozló fiú útja rajzolódott ki. A dalok mondhatni zenei illusztrációként voltak jelen; mindössze nyolc szerzemény hangzott el, azok viszont jókor és megfelelő helyi értékkel. Felütésként Szemlér Ferenc Viselj rám egy kicsit gondot című, majd Weöres Sándor Lányok, ó ti… kezdetű költeménye szólalt meg a szerelmi tematika jegyében. Ezt egy Pilnszky-versekből válogatott, személyes visszaemlékezésekkel tarkított blokk követte /Ne félj - A széken és az ágyon - Mégis nehéz - Anyám - Halak a hálóban/, végezetül pedig Radnóti Bájolója csendült fel, ami előtt az énekmondó hirtelen mesemondóvá változott, hogy saját történetének „vallomásosságát” egyfúziós folklórkincsként is felfogható (egyszerre népi és urbánus dialektussal előadott, asszociatív bakugrásokkal meglódított) „dadaista” balladával oldja fel. Aztán indulnia is kellett a kecskeméti táncházba; ezzel pedig az itt a vége, fuss el véle-féle zárlat is érvényesült.

A spontán dalfüzér darabjai között akadtak igazi gyöngyszemek. A megzenésített Szemlér Ferenc-vers szuggesztív előadásában vagy a Bájoló érzékeny énektémájában a versek lírai személyessége autentikus módon szólalt meg, az egyszerű, mégis telített kíséret akkordmenetei pedig harmonizáltak az adott szöveg hangulatával, pontosabban (hogy Pilinszkyt idézzük) muzikális metaformájával. Ez az összhang azonban véleményem szerint nem minden esetben valósult meg. A Pilinszky-költemények egyikében-másikában sem. Az általa vallott és művelt „evangéliumi esztétika” és kifejezésmód poétikai esszenciáját szinte lehetetlen zenei aláfestéssel és vokális szólamokkal visszaadni, hiszen a klasszikus dalstruktúra óhatatlanul leszűkíti a szövegek csend felé gravitáló, meditatívtereit, a melodikus énekbeszéd pedig valahogyan mindig idegen marad a szavak eredeti intonációjától.

Vannak kimondottan énekelhető versek és olyan költők, akiknek dallamos-ritmizáló sorai kifejezetten „zenésíthetőek” (Weöres Sándor, Nagy László, József Attila); azt hiszem – legalábbis az általam eddig hallott dalversekből kiindulva – Pilinszky „zenésíthetetlen”. Könnyűzenei hangszerelésben fokozottan csökken a hiteles(en) hangzó interpretáció esélye. (A komolyzenei kísérletek talán közelebb kerülhetnek a versek csöndmagjához, nem utolsó sorban az instrumentális, szövegből kiinduló, de azt mégis elhagyó feldolgozásmódból kifolyólag.) Szabó Balázs Pilinszkyhez kötődő hangképei nem mindig tükrözik vissza „színről színre” az alapművek képzeteit, ennek ellenére valami nagyon fontos elemet mentenek át belőlük. A (főleg korai írásokra épülő) dalokban elsősorban tematikusan ragadható meg ez az átörökítő gesztus. Az Anya-versekre gondolok, melyekben nem Pilinszky egzisztenciális metafizikája tárul föl (a megzenésített A széken és az ágyon, valamint a Halak a hálóban kevésbé közvetítik a szövegek formai/tartalmi foglalatát) és nem is az a szakrális rejtek, melyben a hitbeli kárhozat és kegyelem kérdései várnak feleletre (a Ne félj már szuverénebb és elmélyültebb átdolgozás), hanem egy még eredendőbb kapcsolat. Az anya-fiú viszony eltéphetetlen, illetve fel(f)ejthetetlen köteléke, amit a Szabó Balázs-féle Anyám és Mégis nehéz című versek könnyeden, ugyanakkor személyes bensőségességgel hoznak felszínre.

„Az életed kihűlt üveg,

csiszolt és készre alkotott,

hogy rajta át

a szép halált

 szabad szemeddel láthatod,

amint a lelked ablakát

 elállja minden földi fény elől,

mely megbonthatná

bensőd alkonyát.”

A gitárkíséret, illetve az ének rockzenei betétei, valamint népies motívumai illeszkedtek az esten elhangzó versekhez, amelyek szintén idomultak a hozzájuk pengetett taktusokhoz, a refrénekkel tagolt dalforma dinamikájához. Ez utóbbit a lelkes, energikus előadásmód erősítette fel, a néhol túlzó fokozások azonban éppen hátrányára váltak egyes versek dalbéli kibontakozásának, műfaji átformálódásának. A megzenésített költemények esetében természetesen elkerülhetetlenek a hangsúlyeltolódások (sőt, igazából ezektől az „áthangolásoktól” lesz igazán érdekes egy verszenei feldolgozás), olykor azonban elvétik azt az indíttatást, ami az eredeti művet létrehozta. A már említett személyesség és közvetlenség azonban feloldotta ezeket az esztétikai „ellentmondásokat”, a beszélgetés pedig bensőséges közeget teremtett a dalverseknek, melyeket úgy tűnik, mégsem olyan könnyű tisztára hangolni, megtisztítva ezzel a költeményeket a rájuk rakódott rétegektől. A Pilinszky által megjelenített, „tények mögötti valóság” Szabó Balázs zenei világában is láthatóvá vált egy-egy pillanatra, mégpedig a személyes gesztusok és a belülről fakadó szenvedélyesség által, amit a beszélgetés során felmerülő élmények támasztottak alá és hitelesítettek. A vándorlegény tarsolyából időközben útszéli kavicsok, csiszolatlan gyémántok, ékkövek is előkerültek. És ez nem értékítélet, hisz mindegyik arról az útról őrződött meg, ami – Szabó Balázs szavaival – remélhetőleg a „jó prímássá váláshoz” vezet…      

Szabó Balázs: Énekelt versek
Keresztény Kultúrszövetség – Párbeszéd Háza
2012. április 15.

Forrás: http://szabobalazsbandaja.hu