A Műfordítógép
A Petőfi Irodalmi Múzeum ezúttal egy olyan kiállítással rukkolt elő, melyet a címe alapján akár egy egészen újszerű termékbemutatóként is elképzelhetnénk. A termék ez esetben a műfordítógép lenne, mely megoldja minden nehézségünket, ha egy adott szöveget le kell fordítanunk egy másik nyelvre. Mivel a társadalom abba az irányba halad, hogy szinte minden gépekre átruházható feladatot ténylegesen rábízzon a technikára, joggal gondolhatná a látogató, hogy itt is valami hasonló innovációval találja szemben magát.
Természetesen, ha egy irodalmi múzeumban kerül sor egy ilyen kiállításra, azért sejthető, hogy a kép árnyaltabb. Mivel az említett műfordítógép nem egy a szó szoros értelmében vett gép, hanem maga a műfordító. Ő az a gépezet, melyet saját tudása, kreativitása s talán valamennyire a megszállottsága kelt életre. A PIM kiállítása tulajdonképpen egy láthatatlan szakmát mutat be, s járja körül annak alkotói folyamatát. Tárlatvezetővel vagy anélkül, még mielőtt megtekintenénk a kiállítást, rájöhetünk, hogy mennyire nem ismerjük még a számunkra legkedvesebb könyvek fordítóit sem, hiszen a fordító leginkább csak akkor válik „láthatóvá”, ha valamit rosszul csinál. Így pedig ugyan ki szeretne ismertségre szert tenni?!
A kiállítás, vagy ahogy a bejárat fölötti felirat figyelmeztet, az „Üzemi terület” több termen keresztül mutatja be kéziratokon, széljegyzeteken vagy éppen a fordító által rajzolt ábrákon, hogy egy könyv, vers vagy bármely szépirodalmi mű lefordítása mennyire embert próbáló feladat. Azon túl, hogy ezen a kiállításon egészen közelről csodálhatjuk meg olyan nagy nevek kéziratos fordításait, jegyzeteit, javításait és átszövegezéseit, mint például Babits Mihály vagy Devecseri Gábor, szemtanúi lehetünk annak is, hogy hányadik nekifutásra engedték ki kezeik közül ezek az alkotók saját fordításaikat. Devecseri például még az adott szöveg harmadik vagy negyedik változatába is bele tudott javítani ugyanannyit, mint a legelső, már szinte kész fordításába.
S a kiállítás még így is csak a jéghegy csúcsát engedi láttatni, tulajdonképpen a világirodalmi kánon legszűkebb rétegét, mivel itt leginkább Ovidius, Dante vagy éppen Shakespeare műveinek lefordításáról és annak problematikájáról szerezhetünk információkat. A látogatónak továbbá lehetősége nyílik arra is, hogy videókon keresztül meghallgassa a jelenleg is alkotó fordítók kommentárjait egy adott munkájukról vagy éppen belepillantson magába a folyamatba, melynek során ezek a fordítások elkészülnek.
A Műfordítógép azonban nem csak ezt a folyamatot mutatja be, hanem néhány példán keresztül magát az eredményt is. Giuseppe Ungaretti Mattina című kétsoros verse elsőre akár még könnyű feladatnak is tűnhetne, ennek ellenére az eredeti olasz szöveg mellett legalább 12 magyar verziót találhatunk. Íme néhány példa:
Mattina
M’illumino
d’immenso.
Ég és tenger
Megvilágít engem
a határtalan.
(Weöres Sándor)
Reggel
Kigyújtja fényeit
bennem a végtelen.
(Végh György)
Hajnal
Végtelenséggel
hajnalodom.
(Rónay György)
Különösen azért érdekes ez a sokszínűség, mert egyik megoldásra sem lehetne ráaggatni, hogy melyik jó és melyik nem. A Mattina a legtöbb változatban reggelként, máshol hajnalként szerepel, Weöres Sándor pedig már teljesen elrugaszkodott a szó eredeti jelentésétől. Már önmagában ez az egy szó, amiről egy olaszul beszélő úgy gondolhatná, hogy egyértelműen csak egy magyar megfelelője lehet, ha a művet egészben nézi, máris rájön, hogy a fordítói-alkotói folyamatban kevés az olyan eset, amelyben kizárólag csak egy jó fordítás létezik. A műfordító tehát folyamatosan megkérdőjelezi azt is, ami megkérdőjelezhetetlennek tűnik.
Miután kijöttem a kiállításról, megnyugodva és örömmel konstatáltam, hogy ez a nemes feladat bizony még mindig csak az ember által végezhető el, mivel eddig minden fordítói programra tett kísérlet kudarcot vallott, ha szépirodalmi szövegről volt szó. A műfordító nem szavakat, hanem gondolatokat és azok különböző árnyalatait próbálja meg átültetni egy adott nyelvre. Ilyenkor nyilvánvalóan változik, és valamennyire átalakul az eredeti szöveg, de ha a fordítás jó, a mű fő üzenete és hangulata megmarad. Ezt a Google fordító egyelőre nem tudja megcsinálni.
A kiállítást ajánlanám egyrészt azoknak, akik még soha életükben nem adták fordításra a fejüket, mert itt valami egészen új és eddig jelentéktelennek hitt tudományt fedezhetnek fel; másrészt pedig természetesen azoknak, akiknek már volt szerencséjük fordítóként „vért izzadni” egy rövidebb vagy hosszabb szöveg fölött. Utóbbiak fellélegezhetnek, hogy ez bizony még a legnagyobbaknak sem ment könnyen.
A műfordítógép – A műfordítás műhelyei
Petőfi Irodalmi Múzeum
2016. november 25. – 2017. május 28.
Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Facebook-hozzászólások