A megélt filozófia és a test tudományai

A hazai filozófiai könyvkiadásban az utóbbi néhány évben sorra tűnnek fel olyan szerzők, akik a filozófiát elsősorban nem tisztán teoretikus akadémiai diszciplínaként próbálják meg felfogni, hanem mindenekelőtt az élet jobbá tételére szolgáló elsődleges eszköznek tekintik, vagyis a filozófiát az élet művészeteként gyakorolják, tanítják és népszerűsítik. Ilyen szerző volt például az antik filozófiai örökséghez nyúló Pierre Hadot, a szabadegyetemet alapító, hedonista bestselleríró, Michel Onfray, de ilyennek kell tekintenünk Richard Schustermant is, akitől immár ez a második magyarul megjelent kötet.

Ezen teljesen más filozófiai irányzatokhoz tartozó szerzők közül talán Schusterman akadémiai pályafutása tartalmazza a legtöbb „határsértést”, amint azt a most megjelent Szómaesztétika és az élet művészete című könyvét gazdagon átszövő életrajzi momentumokból megtudjuk. Azt is mondhatnánk, hogy Schusterman változatos filozófiai életútja adja a könyvbe (a magyar fordító által a szerző jóváhagyásával) beválogatott esszéket összefogó történeti ívet. Schusterman ugyanis eredendően analitikus művészetfilozófusnak, irodalomteoretikusnak indult, ám – miközben megismerkedett a kontinentális filozófia néhány irányzatával – fokozatosan eltávolodott az amerikai pragmatizmus irányába; mint írja, azóta tekinthető kegyvesztettnek az analitikus esztétika berkeiben, mióta megjelent a könnyűzenét a magas művészetbe integrálni kívánó, rapszámokat is elemző Pragmatista esztétika című könyve. (Ez a magyarul olvasható másik Schusterman-kötet.) Ezután ráadásul az általa kifejlesztett szómaesztétikának, a testet középpontba helyező pragmatista elképzelésnek megfelelően nélkülözhetetlennek tartotta, hogy a légzés- és testtartástechnikát fejlesztő Feldenkrais-módszert professzionális szinten oktató edzővé is képezze magát. Márpedig egy analitikus filozófus, aki rapzenét elemez, és tartásjavító technikát oktat elég határsértőnek – az ő kifejezésével „kulturális csempésznek” – tűnt sokak szemében. Jelen válogatás ennek a háromosztatú alakulásnak a harmadik részére, a testet a filozófiai diskurzusban rehabilitálni kívánó szómaesztétikára fókuszál.

A kötet első része egyfajta elméleti megalapozását mutatja a szómaesztétikának keresztelt projektnek, méghozzá abban a formában, hogy egyrészt megpróbál rájönni, mi okozza a humán tudományok idegenkedését a test vizsgálatától, másrészt megpróbálja az olvasót meggyőzni róla, hogy lehetséges és kívánatos is felhagyni ezekkel az előítéletekkel. Már a hagyományos „Geistewissenschaften” elnevezés is azt sugallja hagyományosan – írja Schusterman –, mintha a humán vizsgálódás teljesen leválasztható lenne a „Naturwissenschaften”-nek nevezett, fizikai világra vonatkozó vizsgálatról. Hogy ez a karteziánus gyökerű beállítódás mennyire eltúlzott, azt Schusterman szerint mi sem sugallja jobban, mint hogy etikai gondolkodásunk alapkategóriái is mélyen áthatottak a testi dimenzió iránti érzékenységgel, például nem hibáztatunk vagy marasztalunk el valakit olyan cselekvésért, amit testi korlátozottságból adódóan követett vagy mulasztott el. Ezen kívül a megalázás vagy büntetés hagyományosan bevett módjai is legtöbbször a testhez kötődnek, arról nem is beszélve, hogy a legtöbb politikailag releváns előítélet mögött is sokszor a tudatalattiban fészkelő, és a testet érintő valamiféle idegenkedés vagy undor áll testszíntől, arcformától stb. Schusterman meglátása szerint a testről való gondolkodás negligálását az okozza egyrészt, hogy a testi dimenzió relevanciájának elismerése a szellem dolgai terén a szellemtudomány terrénumának autonómiáját veszélyezteti, másrészt a testhez hagyományosan hozzátartozik az eszközszerűség képzete is, márpedig az eszköz mindig alacsonyabb rendű a célhoz képest.

A Schusterman által kifejlesztett program ehhez képest az, hogy a testi funkciókat érintő természettudományos ismereteket és az ezekhez kapcsolódó gyakorlatokat a szellemi szférával összhangban vizsgáljuk és műveljük. Ennek eredményeként például a szellemi munkavégzés káros és nagyrészt általánosnak tekinthető mellékhatásait is kiküszöbölhetjük: Schusterman jellegzetes elrettentő példája az egész életében hátfájással küszködő, pragmatista William James, akinek egészségi problémáit a pedagógiai megjegyzéseiben foglaltakra vezeti vissza. A szómaesztétika tehát interdiszciplináris módszerként hirdeti magát, ahol a művészetfilozófusnak bármikor képesnek kell lennie például jógaoktatók tanácsait is a munkásságába építeni, ha arra van szüksége. Mindezt akár divatosnak is nevezhetnénk, ha nem sugallnánk ezzel a kifejezéssel valami olyasmit is, mintha intellektuális divatokhoz igazított filozofálásról lenne szó („Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?”), márpedig ezt azért sem szeretnénk, mert Schusterman írásában tényleg érvényesülnek azok az intellektuális karakterjegyek, melyeket korántsem divatorientált akadémiai tevékenysége során bontakoztatott ki. Az analitikus hagyomány problémaközpontúsága és logikussága, a pragmatizmus lendületessége, életszerűsége és az irodalmár kulturális érzékenysége ugyanis egy olyan, magas színvonalú prózát eredményez, ami élvezetes és informatív egyszerre.

A második fejezetben („A szómaesztétika és az esztétika határai”) megismerjük a már említett intellektuális életutat, miközben kapunk egy nagyon összetett esztétikatörténeti felvezetést ahhoz, hogy milyen intellektuális előnyökkel kecsegtet az esztétika pragmatista vizsgálata, milyen megfontolások nyomán alakult ki az analitikus esztétika mint reakció a croce-i intuitivista felfogásra, illetve hogyan ágyazódik mindez az általános esztétikatörténetbe és az esztétika hagyományos felfogásába.

A könyv legpikánsabb  fejezetét is egy életrajzi körülmény indukálta, nevezetesen az, hogy Schusterman másodszor ázsiai hölgyet vett feleségül, ami azzal a korántsem elhanyagolható intellektuális következménnyel járt, hogy megismerkedett a gazdag ázsiai – kínai és indiai – erotikus művészettel és annak irodalmával, melynek nyomán kialakította saját elméletét az erotikát mint olyat illetően, nagyrészt Foucault-val és de Sousával párbeszédet folytatva. Schusterman szerint Foucault tévúton jár, amikor a kínai erotikus művészetről szóló szakirodalom alapművének számító Sexual Life in Ancient China című, R. H. van Gulik által jegyzett műben leírtakat úgy értelmezi, hogy a kínaiak erotikus művészetének kiindulópontja a gyereknemzés és szexuális örömszerzés szétválasztása, ezzel alapját képezve annak az ellentétnek, ami a nyugati „szexualitás tudományát” az ázsiai „szexualitás művészetétől” megkülönbözteti. Schusterman számára Gulik könyve alapján inkább az derül ki, hogy Kínában a szexuális művészet igenis beletagozódott egy olyan keretbe, ahol a megélt öröm a reprodukciós képesség növelését célozta. Ennyiből már látnunk kell, hogy ez is a szómaesztétika mint program miatt hangsúlyos: hiszen a hasznosság és érdeknélküliség hagyományos ellentétének pragmatista revízióját, illetve tudomány és művészi gyakorlat interdiszciplináris összekapcsolását egyaránt szemlélteti az érvelésmenet. De ugyanez a célja a Káma-szútra és az indiai erotikus kultúra szómaesztétikai olvasatának is.

Az utolsó rész talán nem illeszkedik az előző háromhoz ennyire szorosan; itt Schustermannak azokról az intellektuális belátásairól, identitásnarratívát érintő problémájáról (és annak kreatív megoldásáról) olvashatunk, melyek saját zsidó származását, illetve Izraelhez fűződő viszonyát érintik. Ő ugyanis a maga részéről a száműzött, kizárólag diaszpórában élő zsidó képétől ugyanúgy elhatárolódik, mint a másik végleten állóktól, akik az izraeli életet tekintik kizárólag autentikusnak. Számára a zsidóság örökös hazatérés és eltávolodás.

Összességében elmondható, hogy a könyv mindenkinek ajánlott, aki érdeklődik az analitikus esztétika, a pragmatizmus és a művészetfilozófia egyéb területei iránt, de haszonnal forgathatja bárki, akit érdekel, hogyan veheti élete irányítását és tökéletesítését a filozófia vagy általában a kultúra eszközeivel a saját kezébe. Márpedig erre egy kicsit talán mindenki vágyik…

Richard SCHUSTERMAN, Szómaesztétika és az élet művészete. Válogatás Richard Shusterman írásaiból. Szeged, JATEPress, 2014. 

video