Miranda fohásza

A Centrál Színházban játszott, A lepkegyűjtő című John Fowles-darab különleges színházi élményt nyújt: egyszerre borzaszt el és ad katartikus élményt azáltal, hogy a fragmentált, sokszor metateatrikus részeket hozza össze egyetlen organikus élmény-értékké. A rendezés a legapróbb részleteket is kidolgozza, a színészi játék elemi erővel jeleníti meg a gigantikussá növesztett lepkegyűjtő metaforáját. Talán valahogy úgy, ahogy John Butler írja a színdarab alapjául szolgáló regényről, a mű témája nem más, mint az artikulátlan hatalom és az artikulált intelligencia, a test és lélek, a fogság és szabadság, azaz Ferdinand és Miranda kapcsolata[1].

Horgas Ádám rendezése, ahogy már megszokhattuk tőle, a totális audio-vizuális színházat valósítja meg, ahol minden egyes részlet tökéletesen megkomponált egész részeként jelöl, és összpontosít egyetlen témára. Totális színház ez, ahol zene, ének, hangeffektusok, látványelemek együtt alkotnak jelentést a különleges hangulatot árasztó díszlettel (Horgas Péter munkája), a technikai megoldásokkal, és mutatnak egyetlen irányba: Ferdinand és Miranda, a lepkegyűjtő és a lepke kapcsolatára. A totális összképre utal a teret elválasztó, vetítővászonként szolgáló, a színpad előterét kialakító négyzethálós függöny, mely harmonikusan teremt átmenetet a színtér hátsó, nagyobb részével, ahol a háttér ugyanerre a négyzetesen osztott falra rímelve mutatja a külső és belső, börtön és látszólagos szabadság közötti hasonlóságot. A börtön tehát kívül és belül van, ebből a hálóból nincs menekvés, amit persze a közönség az első pillanattól tud, mégis együtt reménykedik a rabul ejtett lánnyal. A minden részletre odafigyelő rendezés soha sem teszi lehetővé, hogy úgy éljük át a totális élményt, mint ami valami naiv közvetlenségben alkot jelentést. Ebben a mediáltságban egyszerre jelen van a színház önreflexiója és az őrült, önellentmondó önkifejezés igénye, azaz „a titkos videóblog”, amely magában rejti a feszültséget a web 2.0 publicitása és az intimidált, visszahúzódó rejtőzködés között.

A színpadi tér, azaz a vidéki ház belső terének letisztult, fojtogató harmóniája híven tükrözi tulajdonosának belső, beteges-fixált világát. Ferdinand Clegg (a hirtelen meggazdagodott elmebeteg, aki lepkét gyűjt, de valójában a maga aberrált módján szeretetre vágyik) Bereczki Zoltán megformálásában egyszerre sajnálatraméltó, félelmetes, kiszámíthatatlan. Bereczki arcjátéka, testbeszéde egyszerre jeleníti meg a sérült személyiséget, aki elfojtottságában maga a két lábon járó veszély, szeretetéhsége maga a kérlelhetetlen gyilkos szándék. Bereczki hangjátéka is bomlott személyiséget jeleníti meg: más hangon szól, amikor a vlogját készíti, amikor hízelkedik Mirandának, amikor dühös, amikor összeszedi magát, amikor egy altató éneken keresztül hirtelen visszatér a gyermeki énjéhez. Bereczki Ferdinandja egyszerre gyermek, és egyszerre a félelmetes őrült, aki logikusan építi fel a személyiségét és tetteit, ám valójában a maga hálószerű börtönében él, amelyből nem lát ki. Ez a börtön a születésétől, családjától, kispolgári kisszerűségéből, az ebből színházi térré növesztett kisebbrendűségből és az ezt betegesen kompenzáló hatalomvágy szövevényes és borzalmas egyvelegéből táplálkozik. Mindezt Bereczki rendkívüli erővel adja vissza: pillanatról-pillanatra változik, amiben az állandóságot az elfojtott perverzitás biztosítja.

Bereczki Ferdinandjának méltó párja Ágoston Katalin Mirandája. Ágoston, hasonlóan a Horgas Ádám rendezte Macbethben vészbanyaként nyújtott alakításához, hihetetlen karizmával formálja meg Miranda Grey vergődését a lepkegyűjtő hálójában. Ágoston Mirandája sugárzóan fiatal, intelligens, bátor és leleményes a 20 évesek szemtelenségével, optimizmusával. Minden jelenetváltásban új arcát ismerjük meg a pszichopata hálójából menekülni vágyó, a haláltól irtózó, élni akaró lánynak. Minden új jelenet új szerepet jelent, amelynek célt és értelmet az ad, hogy a középosztálybeli lány minden szerepet eljátszik, hogy szabaduljon: sikít a félelemtől és kiszolgáltatottságtól, nyüszít a színlelt vakbélgyulladástól, intelligensen érvel, elnémul a félelemtől, sarokba szorítottan agresszív, fölényes vagy éppen megalázkodik, gyűlöl és megbocsájt, reménykedve mérlegel és megállapodást köt, humorosan színészkedik, rajzol és viccet mesél, megaláz és lenéz. Minden jelenet tehát alkalmat szolgáltat Ágoston Katalinnak arra, hogy megcsillogtassa sokoldalúságát, ezer és egy arcát, és Ágoston él is ezekkel a lehetőségekkel. A „mindig új és más Mirandákat” összeköti és egységbe kovácsolja a testbeszéd, a vibráló törékenység, ami a darab elejétől arra utal, hogy a lepke nem menekülhet, hiába a sok szín, a bátor ötletesség, ebből a börtönből nincs menekvés, legfeljebb a testi-lelki gyötrelem minimalizálása, de a felszögezettség elkerülhetetlen tény.

Ágoston Katalin Shakespeare-szerepeinek (Vészbanyák a Macbethben, Hero a Sok hűhó semmiértben) kontextusában elhelyezve a darabot elkerülhetetlen a gondolat, hogy ez a színmű is beleillik a Shakespeare-i kontextusba. Az eredeti regényben (The Collector) Miranda utal Calibanra is, ám a színházban a két főszereplő neve, Ferdinand és Miranda A vihar fiatal szerelmeseire rímel. Ferdinand és Miranda Shakespeare-nél látszólag romantikus fiatal szerelmesek, ám a külcsínt megkapargatva előre láthatjuk a problémákat is: Miranda Prospero varázshatalma nélkül apjához hasonlóan védtelen marad a szigeten kívül. Márpedig a védelem szükséges, hiszen Ferdinand már a szigeten is csal, mégha csak egy ártatlan sakkjátszmában is, elképzelhetjük hát, mi vár Mirandára később „a szép új világ”-ban, A lepkegyűjtő 21. századi magányos világában. Ágoston Katalin Mirandájának csendes fohásza, hogy édesapja mentse meg, mintha A vihar utóhangja lenne. Prospero azonban nem segíthet, nincs jelen, nincs hatalma, a fohász a pince zárt terében ragad. Marad a magányos lány kiszakítva sikeres-kényelmes közegéből, kiszolgáltatva az elemi erejű embertelenségnek, ahol semmi sem segíthet: itt élni és fohászkodni és játszani (amíg lehet) és halni kell.

John Fowles: A lepkegyűjtő

Centrál Színház, Bemutató: 2015. április 11.

Ferdinand Clegg...............................................Bereczki Zoltán

Miranda Grey...................................................Ágoston Katalin

Dramaturg: Horgas Ádám

Díszlettervező: Horgas Péter

Szcenikus: Barkovics Zoltán

Jelmez: Holdampf Linda

A rendező munkatársa: Kántor Nóra

Rendező: Horgas Ádám

video