Norvég kőris

A Wardruna egy nem hétköznapi stílusú formáció. A norvég zenekart még 2003-ban hívta életre Kvitrafn (Einar Selvik). A skandináv blackmetal színtérről szintén jól ismert Gaahl (Kristian Eivind Espedal) volt az első, akit tervével felkeresett. Aztán Lindy Fay Hella és Hallvard Kleiveland is csatlakoztak a projekthez – utóbbira azért volt szükség, mert az első lemezen mindenképpen meg akartak szólaltatni hegedűt. Az alapkoncepció természetesen Kvitrafn agyából pattant ki: egy nordikus folk zenekar, amely atmoszférikus, ősi skandináv kultúrák esszenciáját foglalja magába. A spirituális hatást pedig tradicionális hangszerekkel, természetközeli rögzítési móddal kísérlik meg elérni.

A szisztematikusan előre eltervezett Runaljod-triológia három lemezén Kvitrafn az ősi rúna ábécé jeleit kívánja hangzóformába önteni. Az első hanganyag, a Gap Var Ginnunga hatalmas elismerést kapott a műfajban és az efféle zenei kultuszokban mozgók körében.
A második lemez az Yggdrasil címet kapta, amely a germán és skandináv mitológia kőris fájának  nevét rejti magában. „A fa koronáját felhők fedik, gyökerei pedig az alvilágig nyúlnak. A fa Midgard közepén áll, három gyökere három irányba ered: Hel, Nifelheim és Muspellsheim  felé. Gyökereinél három forrás fakad; a Hvergelmir, valamint Himir és Urd forrása. A fa tetején egy aranykakas, más változatokban egy Vidfornir nevű sas ül, mely figyelmezteti az isteneket az óriások támadására. Törzsén a Ratatosk (fentfogú) nevű mókus szaladgál fel s alá és hordja a híreket a sas és Nidhogg között.”[1]

„Tudok egy kőrist,
neve Yggdraszill,
szép szál fehér fa,
nedvesség fürdeti.
Harmatot hullat
völgy-ölekbe:
örökzölden Urd
forrása felett áll.”

– Idézet az Edda mitologikus énekből

(Tandori Dezső fordítása)

A trilógia utolsó eleme a Ragnarok címet fogja majd viselni, de ne szaladjunk ennyire előre. Mint ahogyan az előzőt, ezt az albumot is a szabad ég alatt rögzítették, ráadásul minden egyes számot a benne foglalt rúnának megfelelő helyen. Felhasználták továbbá a természet mindenféle hangját és zaját. Ezeknek egy részét kristálytisztán kiszűrhetjük a felvételből. Tűz, víz, szél, és állatok neszeire lehetünk figyelmesek egyes részeknél. A hangszerelés – mint említettem – teljes mértékben tradicionális alapú. A szarvasbőr-dob, a doromb, a csontfurulya, a kecskeköröm-csörgő, a marhaszarv-kürt, tölcsérhegedű – ezek mind ősi skandináv hangszerek. A zenét minden hangszeren Kvitrafn írja, a felvételen az ütős hangszerek egy részét azonban Erlend Gierde játsza fel. Az új lemezen Hallvard Kleiveland már nem szerepel, tehát hegedű sem kap olyan hangsúlyos szerepet.

Az új lemez sem stílusában, sem atmoszférájában nem különbözik az előzőtől. A hangszerelés szinte ugyanaz. A felvételt maga Kvitrafn keverte és hangmérnökként is ő jelölhető meg. Gaahl és Lindy csupán hangjukat adják a produkcióhoz mint karakteres női és férfi orgánumok. Talán negatívum, hogy nincsenek olyan erős és könnyen rögzülő számok, mint amilyenek az előző lemezen például a Kauna vagy a Dagr voltak. Bár ha jobban odafigyelünk, találhatunk hasonlóan magával ragadó részeket,(Rotlaust Tre Fel, a lemez nyitódala) csak valahogy összességében nem olyan erős a lemez, mint elődje.

Végeredményben tehát valamivel gyengébb lett, mint az előző, de így is végtelenül egyedi és kellemes zenének lehetünk fültanúi. Meditálásra, háttérzenének, alváshoz bármely körülmények közt megfelelő. A zenekar minőségében eleget tesz a mottójának: „Vess új magokat, erősítsd a gyökereket!” – még akkor is, ha most ezek az új magok nem is növik túl az előző lemezt. Továbbá jó lenne, ha zenekar egyszer felkerekedne, és délebbre is lejönne egy-egy koncert erejéig, mertegyedülálló színfoltja a nemzetközi zenei palettának.

Wardruna: Runaljod / Yggdrasil
Indie Recordings, 2013

http://www.wardruna.com/

video