A Nyugat párbeszédeiről

Nyugat. „Misztikus mérték”, ahogy Kabdenbó Lóránt vélte, mindenképp valami meghatározó meghatározhatatlan. Mégis, ha azt mondom: Nyugat, mindenki sejti, hogy miről beszélek. A sejtelmen túl viszont nehéz megragadni mibenlétét, mi több, igazi szellemi kihívás…

Az idei év kulturális életét nagymértékben a Nyugat folyóirat centenáriuma határozta meg. Számos rendezvény után, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének konferenciája, november 6-án A Nyugat párbeszédei címmel egészen új aspektusból kívánta megragadni, miben áll(t) a folyóirat jelentősége. Azt a polifóniát mutatta be, amit a Nyugat a kortárs lapokkal együtt szólaltatott meg a század első felében, egy eleven, jelentős szellemi életben kibontakozva, az irodalmi modernizáció jegyében. A Nyugat pozíciói vitapozíciók voltak, története megérthetetlen és megismételhetetlen vitái és párbeszédei nélkül, vélte Sipos Balázs. Valóban, a konferencia legtöbb előadása más-más értelmiségi tömörülés tükrében ragadta meg sokszínűen a témát, összesítést képezve azokból a párbeszédekből, amelyeket az egymás mellett működő szellemi irányzatok folytattak a folyóirattal.

Ez a sokszínűség azért lehetséges, mert a Nyugat nem vált zárt „szektává”. „Nem egyetlen irányzat, nem egyetlen csoport, még csak nem is egyetlen korosztály mondhatta magáénak, hanem kezdettől, megindulása pillanatától sokféleség jellemezte, és az évek múlásával ez a sokféleség fokozódott és növekedett” – Kenyeres Zoltán tanulmánya alapján. Így került különböző relációkba konzervatív folyóiratokkal, mint a Magyar Figyelő, a Napkelet, a Magyar Szemle és a Vigilia, az Élet vagy a Korunk Szava keresztény gyökerű kezdeményezéseivel; a vele egészen ellentétes felfogású Szocializmus, Munka, vagy Szép Szó elgondolásaival; és az egészen rövid életű Pandorával, Ezüstkorral. A konferencia mégsem maradt pusztán sajtótörténeti áttekintés: poétikai, irodalomtörténeti, műfajelméleti és eszmetörténeti szempontokat ütköztetve, vagy épp összehangolva kívánt átfogó képet nyújtani a kulturális célkitűzésekről a Nyugat viszonylatában.

Az a felfogás, hogy az irodalom több, mint csupán irodalom – tehát dolga van az országban, meghatározza a nemzetet, az ízlésen keresztül az emberek szellemi egyensúlyát –, azt eredményezte, hogy a különböző folyóiratoknak „irányító, alakító, gondolkodás- és társadalomrendező szerepe” lehetett, ahogy Balázs Eszter fogalmazott. Az eltérő gyökerű lapok, bár más-más indíttatásúak voltak, néhány dologban mindenképp megegyeztek: legitimitásukban, kérdésfelvetéseikben és tévedési lehetőségükben, mondta Agárdi Péter. Persze a legnagyobb kérdés, amely százféle mondat végére tett kérdőjelet, igen egyszerű volt: mi számít modernnek, mi a modernség?

A Nyugat modernség-koncepciójában az új centrális fogalmára épült minden más fogalom, vélte Kulcsár Szabó Ernő, habár ennek a felfogásnak alapvető jellemzője, hogy identitása soha nem fog megszilárdulni. Az előadók ezt a „folyékony modernséget” néhol kommersz módon, néhol teljesen újszerűen definiálták, így abban a dilemmában is állást foglaltak, amivel a századforduló is sokat küzdött; hogy milyen kapcsolatban értelmezhető a hagyomány és a modernség, a régi és az új, mit jelent egyáltalán a múlt ma. És pontosan ugyanez a kérdésünk, ha a százéves Nyugattal kívánunk foglalkozni.

Kassák Lajosra hivatkozva mondta Standeisky Éva, hogy életünknek a múlt az egyetlen, igazi pozitív tartalma, de hozzá kell tenni, önmagában elégtelen a jövőre nézve. A múlt csak példaadó lehet, de nem válhat jelenné – hangzott el végül Bitter Noémi előadásában. A különböző korszakokat talán felfoghatjuk generációk önreflexiós kísérleteiként is, amelyekben elengedhetetlen a párbeszéd az értékeket képviselő hagyománnyal. Saját korunk irodalmának megértéséhez tehát feltétlenül szükséges párbeszédet kialakítanunk azzal a hagyománnyal, amit a Nyugat képvisel. 

A konferencia szellemi atyja a közelmúltban elhunyt Bodnár György professzor volt. A megnyitó utáni közös emlékezésen kívül a nap folyamán számos előadó idézte őt, nemcsak tudományos, hanem emberi „tevékenysége” miatt is. Példaadó ő is, akárcsak a Nyugat. Jelenlévő múltak, akik a jövőre készítenek fel minket.

A Nyugat párbeszédei Konferencia
A magyar irodalmi modernizáció kérdései – Piliscsaba, 2008. november 6.

Elhangzott előadások:
Kulcsár Szabó Ernő: A Nyugat modernség paradigmája
Angyalosi Gergely: A Szellem
Balázs Eszter: „Kicsi nemzet vagyunk, teremtsünk nagy intelligenciát.” Értelmiség és nyugatosság fogalmai a Magyar Figyelőben
Szénási Zoltán: Az irodalmi modernizáció kalandja az Élet című katolikus folyóiratban (1909-1914)
Sipos Balázs: Modernizáció és liberalizmus a Budapesti Hírlapban
Jelenits István: A Korunk Szava
Standeisky Éva: Kassák szintézise. A Nyugat és a Munka
Szörényi László: A kétlaki Király György
Sipos Lajos: Tradicionális válaszok a modernizáció kérdéseire: a Napkelet és a Magyar Szemle
Pomogáts Béla: A Nyugat és az Erdélyi Helikon
Agárdi Péter: A Szocializmus és a Nyugat (A Szocializmus modernségfogalma)
Rónay László: Jóvátétel. A Vigilia
Tverdota György: A Nyugat és a Szép Szó
Kabdebó Lóránt: A Pandora
Széchenyi Ágnes: A Válasz
Bitter Noémi: „Menteni akarunk, szolgálni és válaszolni”. Az Ezüstkor
Szentpáli Miklós: A reklámtól a Nyugatig – a Magyar Könyvbarátok folyóirata, Diarium
Horváth Zsuzsa: A nőkérdés és a modernizáció a Nyugat kritikájában
Finta Gábor: A modernizáció belső vitája egyetlen alkotásban – Babits Mihály: Timár Virgil fia