A nyughatatlanul kutató művész

Az idei nyár számos ígéretes programot kínál a kultúra kedvelőinek. A Magyar Nemzeti Galériában megnyílt a Dada és Szürrealizmus kiállítás, Tihanyban ismét megrendezésre került az ArtPlacc eseménysorozat, július folyamán a Danubie Revisited vándorló kamiontárlata érkezett a Capa Központba, és a felsorolást még lehetne folytatni. Az izgalmas programok közül kiemelkedik a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban megtekinthető retrospektív Hantai Simon-tárlat.

A ’60-as évek világhírű alkotója, a pliage-technikát feltaláló művész munkáiból Magyarországon az utóbbi években egyáltalán nem tekinthettünk meg válogatást, sőt, itthon a mostani az első olyan rendezés, mely Hantai életművének átfogó bemutatására törekszik.

A tárlat kialakításában a Hantai család is közreműködött, melynek következtében eddig soha be nem mutatott, a rokonok és barátok tulajdonában lévő alkotások is megtekinthetőek, valamint egy, a Ludwig-gyűjtemény részét képező, eddig ki nem állított, nagyméretű Hantai vászon is, amelyet a kiállítás kedvéért feszítettek keretre.

Hantai a nemzetközi aukciók viszonylatában a legdrágábban eladott magyar művész. Ez a tény is sejteti, hogy munkássága kiemelkedő a '60-as, '70-es évek művészetében. Hantai a naiv realizmusból indult, majd a szürrealizmuson és a gesztuális festészeten át az absztrakció új, sajátos formájához érkezett. A pliage-technika atyja Franciaországban lett világhírű alkotó, azonban a magyar művészet alakulásában is fontos indikátor szerepet töltött be, hiszen Csernus Tibor első párizsi látogatásáról Hantai művészetének benyomásaival tért haza. A gesztuális festészet egyértelműen hatott a Csernus-kör sajátos jelenségének, a szürnaturalizmusnak a kialakulására is, a hatalmas vásznak pedig később a hiperrealista stílusjegyeket felmutató festmények jellemzői lettek.

Teljesen átfogó, minden fontos művet felvonultató tárlat megvalósításához valószínűleg a LUMÚ mindhárom szintjére szükség lett volna. Ennek ellenére a rendelkezésre álló kiállítástérben izgalmas elrendezésben láthatóak Hantai főbb alkotói periódusai.

 A kiállításra belépve, az előtérben falfelirat fogad, mely a művész életének fontosabb állomásait, művészetének stiláris változásait mutatja be. A kiállítás e szerint a kronológiai sorrend szerint épül fel, az egyes termek az egymást követő korszakokat mutatják be, de az elrendezés inkább központi, mint lineáris szerveződésű, mivel a kiállítás a középső nagy terem köré strukturálódik. A korszakokat bemutató termeket általában a monumentális pliage-alkotások előtt elhaladva érhetjük el, minden térből rálátva ezekre a jellegzetes képekre, így az elrendezés segítségével a különböző korszakoknak a főművekhez való viszonyát, a hozzájuk vezető alkotói szakaszokat is felfedezhetjük.

Az első rész a figuratív munkákat mutatja be a ’40-es évekből. Hidegtű- és olajfestmények szerepelnek itt, melyek még Magyarországon vagy Olaszországban készültek. A következő nagy egységet az 1950-55 közötti szürrealista munkák alkotják. Ezek a festmények a frottázs, grattázs és csurgatás technikáját is alkalmazzák, előrevetítve az 1956-59 között készült gesztusfestészet szabadabb, indulattal teltebb irányait.

A következő termekben a hajtogatásos technika különböző ciklusai, a  Catamurous (1963-65), Panses (1964-67), Meuns (1968), valamint az Études, Blancs, Tabulas és Laissées periódusok következnek – melyek egymásutánisága jól rávilágít Hantai kísérletező személyiségére.

A művész több fontos munkája nem került bemutatásra, mint például az úgynevezett Écriture rose (1958-59) sem, mely az alkotó erős spirituális beállítottságáról tanúskodik, hiszen a festmény látványa liturgikus szövegek, a Bibliából vett részletek, valamint filozófiai írások (Szent Ágoston, Heidegger, Hegel) egy éven át tartó egymásra másolásából alakult ki. A hiányzó alkotói periódusok szempontjából azonban fontos szerepe van az audiovizuális kiegészítéseknek. Az egyik vetítés egy riportösszeállítás a művésszel, a másik pedig a KorTárs kulturális magazin 2012. júniusi adása. A két audiovizuális elem mélyen és behatóan foglalkozik Hantai művészeti nagyságának feltárásával, korszakai alapos bemutatásával. E filmek kapcsán értheti meg a látogató, hogy miért fontos újdonság a gyűrt technika, miért úttörő a művész, illetve a hallgató megértheti Hantai gondolkodásmódját, kutató módszerének mozgatórugóit.

Ezen kérdések tekintetében a rendezés túlzottan támaszkodott a már meglévő videó összeállításokra. Szerencsés lett volna ezekről a témákról a falszövegekben is értekezni.

Az anyag újfajta megmunkálása (a vászon meggyűrése általi mintázat adása) olyan vonás, amely kapcsán talán távolról eszünkbe juthat pl. Lucio Fontana hasításos technikája, vagy az újrealizmus decollage-a. Habár Hantai és az újrealisták művészetében valószínűleg több a különbség, mint az azonosság, mégis lényeges lehet, hogy ezek a művészek a gépkultusz korszakában, mikor a haladó szellem a műtárgyak ipari előállítását diktálta, mégis saját kezükkel dolgoztak műveik előállításán.

Ez, az anyag megmunkálásához való hozzáállás pedig olyan vonás, amely már konceptualista elemeket hordoz, hiszen mögöttes jelentéssel bír az a metódus, melynek során a művész újra intim kapcsolatba kerül alkotásával, a munka során fizikailag érintkezik azzal.

Lényegesnek érzem, hogy egy, a művész munkásságát nagyobb vonalakban ismertető kiállítás kísérő szövegeiben ezek a kontextusok világossá váljanak, hiszen a posztmodern művészet közvetítésében nagyobb hangsúlyt kell fektetni a korszak művészi gondolkodásának, diskurzusának megértetésére, mert ekkor a gondolati tényezők, a művész alkotásához való viszonya sokszor meghatározóbb kifejezőerővel bírtak, mint a létrehozott alkotás fizikai megjelenése.

A művész életútja, személyiségét ért hatások mellett fontos lenne ezeket a háttereket megfogalmazni, mert így emelhető ki a művész egyedisége, azonban a tárlat falfeliratai inkább az életrajzi tényekre hagyatkoznak, történeti adatokat adnak vissza, illetve azokat a művészt ért hatásokat vizsgálják, melyek a későbbi kísérletezéseket befolyásolhatták. Sajnos a kiállítás korántsem sikerült olyan átfogóra, hogy a „Hantai-kedvelők” ne éreznének egy kis hiányérzetet. Mindazonáltal a fent említett problémák ellenére örömteli, hogy megrendezésre került a kiállítás, egyfelől mint adósságtörlesztés, másfelől pedig mint az életmű megbecsülésének kifejezése. Végre nem csak Párizsról vagy New Yorkról tehetünk említést, ha Hantai Simon retrospektív kiállításokról beszélünk.

Hantai
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
2014. május 9 – augusztus 31.
Kurátor: Fabényi Júlia