Orosz lélekképek

A Magyar Nemzeti Galéria főépületének legfelső emeletén kivételesen szépen rendezett és emészthető tárlatot láthatunk május 1-ig a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeumot először elhagyó képekből. A kiállítás „A művészet forradalma”címen fut, mely rendkívül találó, hiszen a mai ember számára a modern orosz művészet talán legismertebb és leghangsúlyosabb korszaka kerül feldolgozásra, melynek elengedhetetlen kísérője az orosz politikai viszonyok változása, valamint az azzal párhuzamosan, egy bölcsőben való formálódás.

Mihail Larionov: Zsidó Vénusz, 1912.

A tárlat a történelmi események felvázolásával fogad, majd művészettörténeti kronológiával zárul, melyet a termek jól elosztott képaláírásai egészítenek ki. A vörös, fekete, szürke és fehér falak között az orosz új realizmus képviselőivel találkozhatunk, azaz a neoprimitivizmus, kubizmus, kubofuturizmus, szuprematizmus és konstruktivizmus stílusirányzatainak hívószavai szerint csoportosított festményeket láthatunk.

A kiállítás egyik nagy erénye, hogy az orosz művészet bölcsőjének és „másik felének” ékszerdoboz szerű bemutatásával nyit. Nem másról, mint az ikonokról beszélünk, melyek az ortodox keresztény egyház áhítattal készülő kultikus képei, a transzcendens képalkotás egyik legjelesebb és eszményibb képviselői. Bravúrnak számíthat tehát, hogy a kiállítás időszámítása a 10. század végétől datálódik, hiszen az orosz művészetet két részre oszthatjuk, és habár esztétikailag az avantgárd és az ikonok távol állnak egymástól, mégis sajátosan és egészen nyilvánvalóan kapcsolódnak össze: mindkettő a lehető legpontosabb lélekkivetülésre összpontosít a világ aktuális jelenségeivel (előbb hit, majd politikai, szociológiai változásokkal) való kölcsönhatásban.

Visszatérve a kiállítás tematikus felépítésére, az ikonok után a többek között Van Gogh-i, cézanne-i, gauguin-i hagyományokra támaszkodó és az orosz népi művészetből merítő, ezt a párost sajátosan feldolgozó képek következnek. Láthatunk csendéleteket és portrékat, nem egy kép visszavezethető Manet Olympiájára (Mihail Larionov: Zsidó Vénusz, 1912)vagy a cézanne-i csendéletek ritmusára. A kiállítás e periódusa alátámasztja, hogy az orosz festők ecsete korántsem mentes a még mindig Párizs központú nyugati művészeti és szellemi „sínkereszteződések” hatásaitól, a művészek nem titkolt törekvése az abba való kapcsolódás – ugyanakkor az attól való elszakadás is.

Ilja Mashkov: Székben ülő nő portréja, 1913.

Hiszen az orosz föld elhatárolt, szívós és szilárd világa óhatatlanul és jellegzetesen vetül ki a képekre. Ezek az apró mozzanatok, a klasszikus témák új formában való feldolgozása fontos lépcsőfokot jelentenek Malevics új realizmusa felé. Ám mielőtt elérkeznénk ide, a kiállítás megakaszt bennünket egy mozgóképes dokumentációsorozattal. A mozgóképet, azaz a filmes felvételt II. Miklós cár rendeletére – ahogy ez a kísérőszövegekből is kiderül - tilos volt egyházi események megörökítésére alkalmazni, vagy az olyan jelenségek bemutatására használni, mint a szegénység. A kiállítás viszont pont ilyen témájú, ritka képsorokat mutat be a rendeletnek engedelmeskedő híradók és propagandafilmekből közölt részletek mellett. Látunk éhező gyerekeket, fegyverkészítő munkásokat és a háború jeleneteit Eszfir Sub orosz filmrendező szemén keresztül, ezzel is hangsúlyozva az orosz társadalom és politika közötti jól ismert feszültségeket,melyek egyben az éppen születő és geometrizálódó művészet fontos kiindulópontját is jelentik.

A modern világrend megszületésével elsősorban az olyan híres orosz műgyűjtőknek köszönhetően vált a hazai közönség számára a modern, kortárs művészet ismertté, mint Ivan Mozorov és Szergej Scsukin. Cézanne, Matisse vagy Picasso esztétikáján formálódó, a kubizmus, futurizmus valamint a kubofuturizmus és ezek válfajainak (rayonnizmus, szuprematizmus) stíluseszményeivel átitatott képek születnek, melyek révén elérkezünk az orosz új realizmushoz.  A kiállítás egyébként nem csak a művészeti áramlatok különválasztása és bemutatása révén izgalmas – a képek technikai hátterén is érdemes elgondolkozni. Az alkotás, a képzőművészet aktuális mibenléte kapcsán például érdekes volt olvasni, hogy (a főként szuprematista irányvonalhoz tartozó) Olga Rozanova sablonokat alkalmazott képei megalkotásához.

Egy új világkép szívet facsaróan igyekvő leképezéséről van szó, mely a gondolatokat és érzéseket végül geometriai formák közé szorítja, így kiáltva rendet a rendetlenségben. Az orosz művészet 1910-es és ’20-as évei abszurditásának forrása a valóság lehető legpontosabb leképezésére való törekvés volt.

Anélkül, hogy ez az írás részletesebben feltárná vagy újra kiemelné a tárlat erényeit – melyek nyilvánvalóvá válnak majd minden látogató számára –, lezárásként, a kiállítás margóján érdemes megemlíteni a Nemzeti Színház Mesés férfiak szárnyakkal című előadását, amely pont az orosz öntudat és nemzetkarakter formálódását követi végig absztrakt módon és szédítő gyorsaságú tempóban. A darab említése azért is lehet fontos, mert a képzőművészeti alkotások felvillanásai nagyon is markánsan végigkísérik azt. Az imént említett ikonok világa, mint a rituális művészet képviselője kerül újra és újra felidézésre a díszletként elhelyezett vásznakon, olyan egyszerű és földközeli eszközök használatával, mint a víz és az agyag, ugyanakkor modern művészeti megközelítésben is készül politikus-portré a színpadon.

Kazimir Malevics: Szuprematizmus, 1915.

A darabban jelen van az emberi ész és lélek minden árnyalata, mely mély összefüggésbe hozható az orosz színház-, irodalom- és képzőművészet, vagy egyáltalán: a nemzeti öntudat jellemzésével. Törekvés a saját nyelv kialakítására, az orosz nemzet egyéniségének hangsúlyozására és versenyszellemének kiemelésére. Egy furcsa, kietlen világban virágot nevelni, játszani: színekkel, szavakkal, formákkal, anyagokkal; megtudni, mi végre van az ember – és örülni, amikor megértünk egy szeletet a világból vagy egy képből; és különös szomorúságot érezni, mikor rájövünk, a sok apró darabot az ember nem tudja soha egy egésszé összeállítani, akármit is talál ki-, fel- vagy meg – és mégis a törekvések töredékeiben ott van a teljesség.

A művészet forradalma - Orosz avantgárd az 1910-1920-as években

A Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum avantgárd gyűjteménye a Magyar Nemzeti Galériában

2016. január 29. - 2016. május 1.

Fotó: Museum.hu; Art7.hu

video