Pánik alternatívák

A következő rövid felírást javasolnám a Nemzeti Színház Mika Myllyaho darabjának ismertető szórólapjaira: [i]Csak semmi pánik! Nekem több énem van. Alteregóm. Néha egyszerre többet is megmutatok. Valamelyik fél és retteg, valamelyik beszél és valamelyik cselekszik; csak az a kérdés, melyik is vagyok igazán én. Mondom, semmi pánik! Te színházban vagy, mi színészek vagyunk, ez pedig a Pánik című színdarab.[/i]

Meg is mondom, miért. A finn drámaíró [i]Pánik - Káosz - Harmónia[/i] trilógiájának első darabja három harminc év körüli férfi néhány napját mutatja be. Robi (Marton Róbert) részegen érkezik barátja lakására, ahonnan nem szándékozik egyhamar hazamenni, ugyanis a barátnőjétől ultimátumot kapott, miszerint rendezni kell életében a „prioritásokat”. Marci (Miklós Marcell) rááll, hogy egy hétig terapeutaként segít barátjának rendeznie az érzelmeit, de véleményének és felfogásának örökös ellenpontjaként viharzik be otthonába újra és újra testvére, Tomi (Szabó Kimmel Tamás), a nagyzoló műsorvezető. Robi helyzetének megoldása közben szép lassan kiderül, hogy a másik két fiúval sincs minden rendben; így mindhárman egymást váltva átélik a „heves testi tünetekkel járó, az életveszélyes helyzetekben jelentkező természetes vészreakcióhoz közeli rettegést”, azaz a pánikot. Legalábbis ez lenne a történet klasszikus menete, ha a három megjelenített „pánik” közül valamelyik valóban ez lenne, de a darab meghatározó érzelme sokkal inkább a tehetetlenség miatti düh.

[kozep]

[/kozep]

Rába Roland színészi improvizációkon nyugvó rendezése ráadásul mozgásba hoz egy érdekes értelmezési szálat is. A szerepek egymással ellentétes, kisebb szerepekből épülnek fel. Minden szereplőről - a pánik motívum megjelenése kapcsán - kiderül, hogy egy felvett szerepet játszik; a magányt választó férfi igazából nem mer kimozdulni, a tévésztár mesterkélt médiafigura, a terápiára szoruló pedig egészségesebb már nem is lehetne. A karakterek tehát különböző alteregókból szövődnek össze, és gyakorlatilag az ezektől való megválás maga a pánik forrása. A darab végén pedig a szereplők (akik eleve saját becenevünkön játszottak) teljesen felrúgva a színház íratlan szabályait, a színfalak mögött legutolsó álarcukat is levetik; színészek leszek a szemünk előtt, akik arról beszélgetnek, hol rontották el a szöveget, vagy mi a mai focimeccs eredménye.

A személyiségeknek ezt az összetett és gyakran változó megjelenését segíti egy másik jelrendszer: a kamera, televízió, film képi világának használata. A színpad egyik fő fókuszpontja egy tévéképernyő, ami néha ablakként funkcionál, van, hogy valóban televízió, máskor a darabban használt kézi kamera felvételeit mutatja. A színfalak mögött játszódó jelenetek bemutatásán túl egy alternatív nézőpontot biztosít a néző számára, ami segíti a konfliktusok többoldalú bemutatását, és jól illeszkedik az összetett jellemekhez is. A tér kihasználása és a sok mozgás mindenképp erénye a darabnak, de sajnos nélkülözhetetlen eleme is, ugyanis a másfélórás egyfelvonásos történetszövése - minden érdekes ötletével együtt - meglehetősen laposra sikerült. Legalább három lezárása, és ugyanennyi felütése is van, és számos olyan jelenete, ami ugyanannyira kihagyható lehetett volna, ahogy bekerült.

[kozep]

[/kozep]

A káoszt csak növeli a direkt intertextualitások folyamatos felbukkanása, például a [i]Belső tenger[/i] című film említése, vagy egy másik kedvenc: Almodóvár [i]Beszélj hozzá![/i]. Ezek összekapcsolása a darabbal vagy kiábrándítóan banális, vagy annyira távoli, hogy kénytelen elvetni a néző. Ugyanígy túlzó a legénylakást megjeleníteni hivatott, javarészt kihasználatlan díszlet elaprózottsága, és a számos színészi átöltözés is, ami nem marad végig konzekvens az ehhez a gesztushoz társítható személyiségcserével.

Mindenesetre izgalmas alternatív kísérlet ez a darab a személyiség összetettségének bemutatására, ahol minden saját alteregójával él együtt, ahol a pánik is csak a pánik hasonmása… De ha a színészek színészi volta alteregójukként is felfogható, az általuk megformált karakterek pedig a színészet alteregói, ha a színház a világ hasonmása, akkor mi nézők kik vagyunk?

[b]Mika Myllyaho: Pánik
Nemzeti Színház
Rendező: Rába Roland

Szereplők: Miklós Marcell, Marton Róbert, Szabó Kimmel Tamás

A szövegkönyvet Falk Nóra fordítása és színászi improvizációk alapján Merényi Anna és Rába Roland készítette

Bemutató: 2009. október 15.[/b]

A képek forrása a Nemzeti Színház honlapja (fotó: Gordon Eszter)