Pi bebizonyítja Isten létét?

Nem kell megijedni. Csak szeretném elmesélni a történetemet. Aztán, hogy elhiszed vagy nem, már rajtad áll. Furcsa történet lesz, előre szólok. Lesz benne egy nagy állatkert. Lesz hajótörés, egy mentőcsónak, pár túlélő állattal. Meg velem, egy fiatal indiai fiúval. És a tigrissel, akit Richard Parkernek hívnak. Utazni fogok ebben a csónakban a tigrissel, sok napon keresztül. És te tudod, hogy túl fogom élni, mert itt ülök előtted és mesélek neked. Tudom, arra számítasz, valami igazán különlegeset mondok, nagy csodákkal, jelenésekkel, és hogy az erős hitemnek köszönhetően menekülök meg. Pedig nem így lesz. Én csupán túl szeretném élni. Te meg lehet, hinni fogsz. Talán Istenben. Ha végighallgatod a történetem.

Ang Lee (Értelem és érzelem, Tigris és sárkány) az egyik legjelesebb távol-keleti rendező, aki közelebb áll a hollywoodi mesterekhez, mint a Kim Ki-duk-féle művészethez. Eddigi életműve alapján megbízható − ezt szokták róla mondani, illetve azt, hogy jó ízléssel nyúl szinte bármilyen témához, legyen az akár homoszexuális szerelem, akár kosztümös regényadaptáció. A Pi élete Yann Martel sokat díjazott regényéből készült 3D-s technikával, nagyrészt számítógépes látványvilággal. Egyszerre szeretne mondani valami fontosat, beszélni a végtelenről, Isten sokféle jelenlétéről, a vallások közös igazságáról és lenyűgöző óceános felvételeket mutatni a mai technika legjavával. Az alkotók olyan minden ízében nagy filmet óhajtottak készíteni, amely hat a szemre, a fülre, a lélekre is. Sikerült, nagyjából.

A Pi élete több szempontból dicsérhető mozi, de az igazat megvallva, minden látványos vízcseppje és animált állatkertje ellenére egy rém egyszerű történet. Közelebb áll egy családi kalandhoz, mint egy filozofikus utazáshoz − aki komoly homlokráncolós filmre vágyik tankönyvi létfilozófiával, messze kerülje el ezt a mesét. Mert mesét látunk, az idősebb Pi meséjét, melyet egy újságírónak mond. És a meséknek az a sajátja, hogy olykor túloznak, olykor kissé elcsépeltek, de végső soron szükségesek ahhoz, hogy helyreálljon a világ rendje, és hogy megint higgyünk − a csodákban, az élet szépségében, igen, vagy jelen esetben akár Istenben. Yann Martel történetében sincs sok eredeti, csupa ismert elem váltakozik, de Ang Lee igazán ízlésesen mesél és elkerüli a csapdákat: pátoszos nevelés helyett csupán egy különös túlélésről beszél, és ennek apropóján mutat rá, hogy minden életforma önmagában izgalmas és a világ minden apró részlete tiszteletet érdemel, egy nagy egészet alkot.

Tehát a szellemi tartalom egész természetesen bújik meg a hangulatos, sok apró humoros részlettel, szituációval tűzdelt túlélőtúrában, ahol Pi napról napra igyekszik fenntartani jókedvét, optimizmusát írással, tigrisidomítással, napirenddel. Nem imádkozva ”fetreng”, inkább cselekszik, és az a bizonyos Gondviselés is csak a részletekben bújik meg, vagy ha úgy fogjuk fel, akkor minden csak a véletlen műve. Nincsenek égi szózatok, hogy itt a csoda, csak egy fiú, aki nem szeretne meghalni, és mert nem hal meg, úgy tűnik, nem volt egyedül a csónakban. Legalábbis ő így gondolja. És ez a lényeg: minden mondanivaló és életfilozófia egy kamasz fiú szemén keresztül jut el hozzánk.

Pi pedig egy rendkívül rokonszenves, kissé naiv, ám humorral megáldott karakter. Soha nem válik okoskodó főhőssé, nincsenek rendkívüli képességei, de találékonysága és bátorsága kivívja a néző tiszteletét. Egész gyerekkorától szeretetre méltó, kíváncsi a világra, Vishnu istennek köszöni meg, hogy megismerhette Krisztust, és még egy tigrissel is tud barátságosan társalogni a vadászat nehézségeiről. Suraj Sharma remek választás volt, ahogy Irrfan Khan is a felnőtt Pi szerepére.

Kék tenger, hullámos tenger, esti tenger; tigris a vízben, tigris a csónakban, tigris a ponyva alatt; nagy halak, kis halak, ugráló halak. Unatkozunk? Nincs rá okunk, hiszen mindezt különlegesen tárják a szemünk elé. Mert erről is szól a mozi: sosem látott pillanatok, távoli tájak és fények letaglózó bemutatásáról. És ez maradéktalanul sikerült, az év legtündöklőbb alkotásáról beszélünk. Olykor egész irreális színekben tobzódik a tenger, olykor álomszerűnek hat, kissé giccses néha, ám mindvégig jól esik a szemnek, jól esik befogadni a másféle sárgát és a másféle kéket. A három dimenzió használata pedig tökéletes. Kivételesen a térhatás szerves része a történtnek, az élményt nem rombolja, inkább csak kiegészíti. Erre nagyon ritkán van példa.

Megjönne a hitem a történet végére? Egy kisebb csavar és a filozófiai töltet ellenére nem mondanám, hogy igazán meggyőző erejű a Pi élete. Annál sokkal egyszerűbb, de ez nem is baj. Ha nem akarunk hirtelen megtérni, ha nem várunk igazán döbbenetes élményre, akkor azt ajánlom, nyissuk nagyra a szemünket és engedjük el magunkat. Ang Lee filmje ünnepi hangvételű alkotás, szép és végtelenül pozitív. Kell az ilyen, jól esik, még ha nem is az év legkomolyabb filmje.

Pi élete (Life of Pi)
színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 127 perc, 2012

rendező: Ang Lee
író: Yann Martel
forgatókönyvíró: David Magee
zeneszerző: Mychael Danna
operatőr: Claudio Miranda
producer: Ang Lee, Gil Netter, David Womark

szereplők:
Suraj Sharma (Pi Patel)
Irrfan Khan (az idősebb Pi)
Gérard Depardieu (a francia)
Rafe Spall (Yann Martel)
Tabu (Pi anyja)
Adil Hussain (Pi apja)
Ayush Tandon (a fiatal Pi)

video