Príma Primavéra

Mi sül ki abból, ha az Esőember című amerikai filmet magyarosítani próbálják, megfűszerezve némi krimivel? Valami olyasmi, mint az Edelényi János által rendezett film. Gábor szellemi fogyatékosként idős édesanyja segítségére szorul, aki arról az időről próbál gondoskodni, amikor fia már nélküle lesz kénytelen élni. Számlát akar neki nyitni, amikor fegyveresek támadják meg a bankot, és a dulakodásban megölik az anyukát. Ezek után a férfi egy kórházba kerül, megfigyelésre. Itt látogatja meg Joli, aki részt vett a bankrablásban.

[kozep]

[/kozep]

Joli Ukrajnában, nevelőotthonban nevelkedett, majd Magyarországra érkezve sem lett jobb a sorsa: prostituáltként tartotta fenn magát. Talán éppen ezért, végső elkeseredésében vállal szerepet a bankrablásban. Együtt szöknek ki a fiúval Szerbiába, Gábor nagymamájának a házához, hogy ott majd elrejtőzhessenek az őket üldöző rendőrség, valamint a másik bankrabló, a Holland elől.

A fentebb leírtakból is érzékelhető, hogy ”utaztassuk végig a szereplőinket szép tájakon, miközben menekülnek valakik elől, vagy tartanak valahova és a céltól függetlenül önmagukra találnak rá” típusú filmről van szó. Ezzel nem is lenne semmi baj, hiszen volt már példa road movie-ra a magyar film történetében - hogy csak a két legutóbbit említsem -, például a Konyec és a Kalandorok. Ez a film viszont szeretne kilépni a szűkösnek ítélt magyar keretek közül és hol az amerikai romantikus, máskor a drámai filmek világát próbálja idézni, már amennyire az anyagiak engedik.

[kozep]

[/kozep]

Ez a szándék megtöri a film ívét, ami leginkább azon látszik, ahogyan a ”rosszfiút” ábrázolják. Vagyis a Holland jelenetei képileg nagyon oda nem illőek, mind nagyon sötétek. Ez alapvetően nem hiba, hiszen ő a „főgonosz”, viszont túlságosan is ismerősek lehetnek az amerikai akciófilmekből, különösen Gábor és Joli szökését előidéző autós jelenet. A zene is inkább karikatúraszerű, mint hiteles. A barangolást aláfestő zene helyenként szinte már túlzásokba esik, sőt idegesítően giccses.

Viszont azok a képek, amelyek azt mutatják be, hogyan látja, láthatja a világot egy szellemileg fogyatékos ember, nagyon is találóak, szemléletesek. Szinte végig az ő szemén keresztül láthatjuk milyen, amikor támadás éri az embert, vagy amikor egy szerette halála után próbálják kihallgatni. Gábor nem látja másként a világot, mint mi, csak nekünk nincs annyi időnk, olyan érzékünk meglátni a szépet egy hangyában, egy hernyóban vagy egy ócska csillárban, mint neki. Gyermeki tisztasággal képes szemlélni a világot. Sajnos a képi ábrázolásban a film előrehaladtával egyre ritkábban észrevehető Gábor látásmódja és már inkább kívülről láthatjuk őt és a világát. Az is lehet, hogy ez a megoldás tudatos, így ábrázolják, milyen hatással van rá Joli. ám ez a hatás kölcsönös, hiszen Joli is változik, és a belső változás, amin keresztül megy, leolvasható az őt alakító Vesela Kazakova arcáról. A sok közeli kép alkalmazása együttérzést vált ki a nézőből. A sértett és dühös arc, amivel a világba tekint és az a kedves gondoskodó tekintet, amellyel Gáborra néz, azt eredményezi, hogy nem tudunk rá haragudni ”bűnei” miatt.

[kozep]

[/kozep]

Mégiscsak igaz a mondás: a kevesebb több, vagyis több lett volna. Ha nem akartak volna annyira erőlködve egy amerikai hangulatú filmet csinálni a történetből, hanem hagyták volna egyszerűen csak hatni a képeket és a zenét, akkor a Príma Primavéra élvezhetőbb és értékesebb film lenne. így viszont azzal a kellemetlen érzéssel távozik a néző, hogy rá akartak erőltetni valamit, ami másnak akar látszani, mint ami.

értékelés: 5/10 

Príma primavéra
színes magyar játékfilm, 90 perc, 2008.

rendező: Edelényi János
forgatókönyvíró: Edelényi János, Hules Endre, Salamon Pál, Maria Stankova
zeneszerző: Patrick Hawes
operatőr: Máthé Tibor
producer: Miskolczi Péter
vágó: Szalai Károly
 

szereplő(k):
Lukáts Andor (Gábor)
Vesela Kazakova (Joli)
Antonie Kamerling (Holland)
Djoko Rosić (Feri bácsi)
Börcsök Enikő (Brigi)
Máthé Erzsi (Anya)
Schubert éva (Grósz Lili)
Bezerédi Zoltán (Géza bá)
Krassimir Dokov (Dobos)
Pap Vera (Dr. Szegedi)
Gera Zoltán (Ferenczy doktor)

Képek forrása: www.port.hu

Facebook-hozzászólások