Radnóti Miklós a Radnóti Év tükrében - interjú Tverdota György irodalomtörténésszel

Ebben az évben Radnóti Miklós születésének 100. évfordulóját ünnepeljük. Ebből az alkalomból rengeteg rendezvény zajlik szerte az országban. Kiknek szólnak ezek a rendezvények? Kit akarnak megszólítani a konferenciák, emlékestek, kiállítások?

Igaza van, valóban örömtelien sok rendezvény van. Bevallom, én azt hittem, nem lesz ennyi. Egyrészt azért, mert a tervek szerint idén másé lett volna a főszerep. Azt, hogy az adott év milyen év lesz, mindig az állam tűzi ki célul. Eszerint 2009 a Magyar Nyelv éve, Kazinczy-év. Ha úgy tetszik, Kazinczy lenne talán a főszereplő, és ehhez képest Radnóti csak a második helyre került volna. A tények azonban nem ezt mutatják.
Országszerte sok rendezvény, kiállítás és konferencia van. Azt lehet mondani, hogy ezek méltóak Radnóti emlékéhez.
A kérdése teljesen jogos. Lehetne formális is, de Radnóti esetében a válasz nem automatikus. Tudniillik Radnóti öröksége, értékelése furcsa válságon megy át jelen pillanatban. Azt hiszem, nem hamis azt állítani, hogy a fiatalok körében továbbra is változatlanul népszerű költő. A fiatalok alatt értve az egyetemi hallgatókat, a középiskolai tanárokat, akik a fiatalokat tanítják, és a középiskolásokat. Sőt, állíthatjuk, hogy a széles közönség körében Radnóti költészete népszerű. Azonban a szakmában, az irodalomtudományban Radnóti árfolyama nem emelkedik, hanem csökken.

Miért ennyire népszerű Radnóti a fiatalok körében?

A költők, az írók, a nagy művészek általában nem feltétlenül kedves emberek. A zsenialitás elhasználja a személyiséget, eltorzítja azt. Furcsa ezt mondani, de a zsenik nem olyan emberek, mint mi hétköznapi emberek. Nem lehet őket ugyanazzal a mércével mérni. Kevés olyan zseni, nagy alkotó van, akik emberileg megnyerőek, akik személyes kapcsolataikban szimpatikusak tudnak lenni. Radnótinak, Kosztolányinak van egy bizonyos charme-ja, amivel például sem Ady, sem Babits, sem József Attila, sem Szabó Lőrinc nem rendelkezett. Mindenkinek megvolt a maga problémája. Radnóti emberileg vonzó figura, aki kemény is tudott lenni, de alaptermészetét tekintve nagyon kedves ember volt. Mindennapi érintkezésében megnyerő, és amit ír, tükrözi ezt a személyiséget. Az, hogy ezek a versek a háború utolsó stádiumában, a költő áldozati helyzetében születtek, tehát olyan helyzetben, amikor nem arra került a hangsúly, hogy ő maga mit vétett, hogy neki milyen bevallani valói vannak, hanem az életszeretetére, a rend iránti elkötelezettségére, egyfajta humanista pátoszra, ezek a dolgok, tulajdonképpen szimpatikussá teszik az adott költő világát.

Ez az év segíthet abban, hogy a viták Radnóti Miklós jelentőségéről tisztázódjanak?

Különböző, elég jelentős irodalomtörténészek, kutatók, kétségbe vonták Radnóti költői jelentőségét. Nyíltabban vagy burkoltabban, de mindenféleképpen kritikákat, ellenvetéseket fogalmaztak meg vele szemben. Ezért a Radnóti év – az, hogy most ürügyünk van arra, hogy Radnótiról beszéljünk – azoknak mindenképpen kedvez (és én is ezek közé tartozom), akik nem tartják igazságosnak a szaktudománynak ezt a fintorgását a Radnóti-örökségtől. Akik örülnek annak, hogy ezeknek a konferenciáknak a révén bebizonyosodik, hogy a tudomány is tud újat és érdekeset mondani róla. így valóban az a kérdés, hogy kiknek szól ez az év. Azt hiszem, hogyha valami pozitív eredmény várható tőle, akkor talán az, hogy a szakma is feladja ezt az új keletű tartózkodását. Válaszolva tehát a kérdésére: az én szememben a szakmának szólnak a Radnóti év rendezvényei.

Miért alakult ki Radnóti Miklóssal kapcsolatban a szakmának ez a fajta fintorgása?

Az egyik konferenciára éppen olyan témából készültem, amely ebből a szempontból releváns. A Radnóti halála után közvetlenül következő recepciót mértem föl. Kutatásom azt mutatja, hogy a kortársakat, az olvasókat és a kritikusokat egyaránt meglepetésként érte, amikor elolvasták utolsó, poszthumusz kötetének utolsó verseit. A bori notesz darabjai pedig különösen nagy meglepetést okoztak. Nem várták Radnótitól ezt a teljesítményt. Radnóti korábbi költészete, amit még életében ismerhettek tőle, nem ígért ekkora nagy költőt, mint amekkorává az utolsó korszakában vált.
Ez tehát régi jelenség, nem pedig új fejlemény. Egy időben egyszerűen tudomásul vette a szakma, hogy a kritika valahogy tévedett, nem vette észre, hogy itt egy nagyszabású költői tehetség bontakozott ki. Viszont ma már tudjuk ezt, és tudomásul vesszük, hogy eggyel több nagy költőnk van. Ez a fajta gondolkodásmód, azonban évtizedekig eltartott. Csak most kezdték őt világirodalmi nagyságokhoz hasonlítani.

Mit kifogásolt a szakma költészetében?

Volt olyan kritikai vélemény, miszerint a klasszicizmusával van baj. Azzal, hogy túlságosan is a szép elvére épül a költészete, túlságosan erős benne a harmóniára való törekvés, elhallgat dolgokat, amiket más költők kimondanak. Például a kései József Attila kimondja a belső vívódásait. Radnóti ezzel szemben pozitív, harmonikus emberképet sugall. Ez a világkép túl egyszerű, s ha a világ bonyolultabb, disszonánsabb, nehezebben foglalható egységbe, akkor az ilyen elrendezettség túlságosan mesterkéltnek hat. Van olyan típusú vád vele szemben, miszerint túlságosan konstruáltak a versei, túl szabályosak a hexameterei. A klasszicizmus eltávolító, hideg művészetté teszi a költészetét. így az emberi szenvedésnek azok a belső mélységei, amik más költőknél megjelennek, nála kevésbé jutnak felszínre. Ezek újabb keletű vádak, amelyek nem egyszerűen a korábbi korszakának a jelentőségét teszik helyére, tehát hogy a harmincas évekbeli Radnóti még nem volt olyan jelentős költő. Ezzel nem is nagyon lehet vitatkozni, bár van, aki ezzel is vitatkozik. Most a kései korszakát és az eclogákat is megtámadták ezen az alapon.
Van egy vers, ami az utóbbi időben különösen éles vitáknak a középpontjába került. A Nem tudhatom című vers. Ennek is nagyon megosztott a recepciója. Vannak lelkes hívei és vannak szenvedélyes ellenfelei is, különböző okokból kifolyólag. De ez már nem annyira esztétikai, bár esztétikai érvek is elhangzanak ellene, mint inkább ideológiai, gondolkodástörténeti, társadalomtörténeti érv. Ezek már Radnóti zsidó identitásával, kereszténnyé válásával kapcsolatos problémák. Mindez most rávetül erre a versre.

Ennek a rendezvénysorozatnak tehát van egy olyan feladata is, hogy az újabb kutatásokat, a recepciótörténetnek ezt a változását feldolgozza?

Ezzel kapcsolatban beszélni kell még egy dologról, ami a Radnóti-ügy alakulásának szempontjából egyáltalán nem közömbös. Ez pedig az, hogy eddig tulajdonképpen nem volt Radnóti monográfia. Illetve ami volt, az kismonográfia volt. Bori Imre, Pomogáts Béla írtak kismonográfiát, de ezek hézagpótlóak voltak. Hál’ Istennek megszülettek, így nagyjából belőlük lehetett a középiskolákban tanítani. Olyan átfogó és kimerítő életpálya- és életmű-elemzés azonban, mint amilyen Szabolcsi Miklóstól József Attiláról vagy Királytól Adyról született, nem volt Radnótiról.
Most viszont, 2006-ban jelent meg Ferencz Győzőnek Radnóti Miklós élete és költészete címmel egy monográfiája, ami az egész pályáját végigviszi és alapos áttekintést nyújt a Radnóti életműről is. Egy ilyen áttekintő pályakép birtokában, rengeteg új adat került elő. Természetesen rengeteg olyan meglepő anyag is, amelyekről korábban legfeljebb a szakma legbelső köreinek volt tudomása. De a szakemberek sem pontosan ismerték ezt az anyagot. Radnóti magánéletének, szerelmi életének nagyon különös vonatkozásai kerültek elő, vagyis a Ferencz Győző könyve új helyzetet teremtett a Radnóti-kutatásban.
Sokkal gazdagabb, empirikus anyag birtokában lehet Radnótiról gondolkodni, mint korábban. Ezt is hozzá kell tenni az eddig elhangzottakhoz, ha látni akarjuk, mitől vált most hirtelen érdekessé ez a Radnóti év.
A szegedi konferencián Ferencz Győző nem volt jelen, de a távollétében is folyamatosan hivatkoztak a könyvére vagy vitatkoztak vele. Győrben már ott volt, és ugyanez történt. Magával Ferencz Győzővel is vitatkoztak, illetve sűrűn hivatkoztak rá. Ez azt jelzi, hogy Ferencz Győző monográfiája megváltoztatta a recepciós helyzetet.

Miért változtatta meg a Radnótiról alkotott képünket, a recepciós helyzetet ez a monográfia?

E mögött az áll, hogy Fanni – Radnóti özvegye – rengeteg anyag birtokában van, amelyeket érthető módon csak olyan szakemberekkel osztott meg, akikhez volt bizalma. Aki ismeri az irodalmi életet, tudja, hogy az óvatosság nagyon is indokolt. Ferencz Győzőnek sikerült olyan mértékben megnyernie a költő özvegyének bizalmát, hogy rengeteg empirikus anyagot, leveleket, dokumentumokat a rendelkezésére bocsátott. Fontosnak tartom, hogy ezeket Ferencz Győző megfelelő diszkrétséggel tudta tálalni a közönség számára.
Itt a monográfia azt is jelenti, hogy a Radnóti özvegye által birtokolt források egy része megnyílt a közönség számára. Ezért jelent ez új helyzetet.
A Radnóti-évben tulajdonképpen megtörténik ennek az új anyagnak a végigbeszélése, újragondolása, többoldalú megközelítése. Ez az, ami jelentős eseménnyé teszi a jubileumi évet.

Arról beszéltünk, hogy milyen a hozzáállásunk Radnótihoz nekünk, magyaroknak. De mennyire ismert és kedvelt ő az ország határain túl?

A külföldiek nagyon kedvelik őt. Valószínűleg ennek egyik oka az, hogy jól fordítható a nyelve. Nem minden költőnk fordítható. Ady nyelvét például nem lehet lefordítani, más költőink nyelvét is nehezebb, mint mondjuk Radnótiét vagy Kosztolányiét.
A másik ok, egyfajta mártír szerep és a világnak a leegyszerűsített látásmódja. Ezt én nem vádként hangoztatom Radnótival szemben. Vannak olyan helyzetek az életben, amikor a dolgok leegyszerűsödnek. élet-halál, egészség-betegség, a szenvedés vagy a szenvedéstől való megszabadulás dilemmája nagyon egyszerű helyzeteket teremt. Ezeknek az egyszerű helyzeteknek a nagyon mértéktartó és méltányos módon történő bemutatása jól közvetíthető mindenki számára, eléri az idegen kultúrákban nevelkedett, más nyelven beszélő olvasót is. Radnóti külföldi olvasójának nem kell megküzdenie olyan tudásanyaggal, amely óhatatlanul megnehezíti például Ady megértését. Valami ilyesmi lehet a magyarázata. Tulajdonképpen nem könnyű megmagyarázni.

Külföldre csak a fordításai jutottak el, vagy vannak olyan irodalmárok, akik foglalkoznak költészetével?

Az az igazság, hogy amíg Magyarországon a Ferencz Győzőéhez hasonlóan komoly vállalkozások nem születtek, addig angolszász területen három monográfiát is írtak róla. Az egyik Emery George, a másik Osváth Zsuzsanna, a harmadik Marianna D. Birnbaum. Ezzel most tényleg nem akarom megsérteni azokat a magyar monográfusokat, akik kiválóak, csak eddig kis monográfiákat írtak róla.
A fordítóival is szerencséje van, például francia fordítója, Jean-Luc Moreau zseniálisan lefordította franciára a verseit.
Részben a sikeres fordításai révén, részben azáltal, hogy írtak róla, ismertté vált. Tudomásul kell venni, hogy a holokauszt problémája foglalkoztatja a nemzetközi közvéleményt, ami egy költőt, vagy egy írót nemzetközileg befogadhatóvá tesz. Ha valakit akként minősítenek, hogy a holokauszt költője vagy írója, akkor mindenki, akit megrendít vagy legalább elgondolkodtat a történelemnek ez a botránya, érzékenyen reagál a műveire. Hogyha a Hortobágyon élő magyar rideg pásztorokról van szó, arról – a romantika korával ellentétben, amikor ez még lehetett divatos téma – kevesen tudják, hogy micsoda és hogy mit kell azzal kezdeni.
Tehát a holokauszt-téma részben magyarázza Radnóti nemzetközi hírnevét.

Magyarországon is holokauszt-költőként tartjuk számon őt?

Magyarországon a kritika egy része kétségbe vonja Radnótinak a holokauszt-költő voltát. Ugyanis a költő tragikus pusztulása ellenére az a tény, hogy ő költőként nem vállalta zsidó identitását, ellene mond ennek. Magyar költőnek tartotta magát, ami ismertté vált egy Komlós Aladárnak írott leveléből. Ez is sokat vitatott és sokat idézett levél. Ebben leírja, hogy az ő ősei Arany János és Vörösmarty Mihály, ő magyar költő.
A tényt, hogy fölvette a keresztséget, egy időben, a létező szocializmus évtizedeiben taktikai kikeresztelkedésnek tekintették, hiszen sok zsidó azért, hogy valamilyen módon azok a törvények, amelyeket a zsidók ellen hoztak, ne legyenek rájuk érvényesek, természetes módon ezzel védekezett a fenyegető vagy létező üldözés ellen. De mára nyilvánvalóvá vált, hogy nála ez nem taktikai, védekező lépés volt, hanem hívő magtartás tartozott hozzá.
Ezen az alapon ez a kérdés Magyarországon vitatottabb, mint külföldön. A nagyvilág elfogadja őt, mint olyan valakit, aki valamilyen módon a holokauszttal összefüggésbe hozható.

ön szerint a Petőfi Irodalmi Múzeumban helyet kapó Radnóti-kiállítás fontos pillére ennek az évnek?

A Petőfi Múzeumnak az utóbbi évekbeli teljesítményéről csak felsőfokban lehet beszélni. Kiválóak. Mennyiségben és minőségben is nagyszerű munkát végeznek. A kiállításaik nagyon jók. A Radnóti-kiállítást Varga Katalin állította össze. Tapasztalatból mondom, hogy nagyon jó kiállítás, azt is tudom, hogy iskolák, egyetemi hallgatók is elmentek a kiállítást megnézni, tehát pedagógiai haszna is van egy jó kiállításnak. én magam is láttam. Van egy szemináriumom, akikkel megnéztük és megvitattuk a kiállítást. Nagyon színvonalas, mert meg tudja magát őrizni attól, hogy egyoldalúan, a munkatáborokban élő, majd aztán az erőltetett menetet végigszenvedő és tragikusan meghaló Radnótira koncentráljon. Nem az utolsó évekre teszi a hangsúlyt, noha jelentős szerepet tulajdonít neki. Elég nagy figyelmet tud fordítani a harmincas évek Radnótijára is, aki különböző irodalmi közösségekben, irodalmi műhelyekben munkálkodott és ezeknek az irodalmi műhelyeknek a munkásságát is nagyon szépen bemutatja a kiállítás.

Az, hogy nem egyoldalúan közelít Radnóti felé, az egész rendezvénysorozatról elmondható?

Rendezvénye válogatja. A tavaszi Radnóti-konferencia – aminek a szervezésében jómagam is részt vettem – például kiegyensúlyozott konferencia volt. Valóban anélkül, hogy különösebben törekedett volna rá, hogy mit emeljen ki, nem egyoldalúan a kései versek Radnótiját mutatta be. Ami külön érdekessége és külön értéke volt a szegedi konferenciának, hogy az egyik szekciójában a szegedi tudományegyetem doktoriskolai hallgatói tartottak előadásokat. Roppant érdekes témákról és igen színvonalas módon szerepeltek. Például a költő Kafka Margitról írott doktori disszertációjáról, vagy az Ikrek haváról. Olyan témákról, amelyek egyébként az úgynevezett felnőtt konferenciákon nem nagyon szoktak szerepelni. A győri konferencia szükségképpen más jellegű volt. Szeged is és Győr is kultuszhelye Radnótinak. Szeged azért, mert ott járt egyetemre, és ott tett szert egy nagyon értékes fiatal értelmiségi közösségre. A győri konferencia óhatatlanul a halálhoz és a tragikus véghez kapcsolódik, hiszen Győr mellett van az abdai tömegsír. Győrhöz a pusztulása tartozik hozzá témaként vagy tényként.

A beszélgetésünk elején többször utalt József Attilára. Hogyan hozható kapcsolatba a két költő?

A József Attila-kultusz születéséről írtam egy könyvet, A komor feltámadás titka címmel, és erre hivatkozva ösztökéltek barátaim, hogy a Radnóti-kultusszal is foglalkozzak. Ebből kifolyólag Győrben a Radnóti-kultusz születéséről tartottam az előadásomat.
A Radnóti - József Attila ügynek egyik része az, hogy József Attila, mint ahogy szinte senki más a korban, nemigen volt tisztában Radnóti jelentőségével, talán nem is lehetett 1936-37-ben. Nem voltak rosszban, de nem volt közöttük, legalábbis József Attila részéről, nagyon szoros barátság sem. Talán Bálint György az egyetlen, aki az első kötetétől fogva felfigyelt Radnótira, és mindegyik kötetéről megbecsüléssel írt. Valahogy érzékeny volt Radnóti lírájára. Ő volt az, aki felfedezte, hogy benne egy nagy költő lehetősége rejlik.
Radnóti viszont nagyon tisztelte József Attilát, igen nagyra becsülte, életében is, aztán halála után is különböző gesztusokat tett, amelyek ezt a tiszteletet tanúsítják. Galamb ödönnek megjelent a Cserépfalvi Kiadónál egy könyve Makói évek címmel. Ennek a függelékében közölte a kiadó József Attila fiatalkori verseinek egy nagy korpuszát, amihez Radnóti írt előszót. Ő maga egy sokak által sokat idézett, nagyon szép fejtegetésben írja le azt, hogy mit jelent a tragikus halál egy ember, egy költő életében. Hogyan válik a verseknek az a tömege, ami korábban alaktalan, amorf valami volt, hirtelen kristályos szerkezetté. Ez az, amit aztán rá is lehetett alkalmazni, hiszen vele is ugyanaz a csoda történt meg.
Ezenkívül Radnóti a naplójában többszörösen említi József Attila temetését 1942-ben, amelyen ő maga is részt vett, valamint az Első eclogában megrendülten utal József Attila halálára. Radnóti ilyen formában maga művelte a József Attila-kultuszt. A Radnóti-kultusz viszont ugyanúgy, mint a József Attila-kultusz összekapcsolódik az újratemetésével. Ugyanis Radnóti temetése valójában újratemetés volt, sőt kétszeres újratemetés. Először elföldelték az abdai tömegsírban, ami önmagában sokkoló dolog, másrészt sokkoló volt az, hogy megtalálták a tömegsírban a zubbonyában azt a bizonyos bori noteszt és benne az utolsó nagy verseket. A leletet rögtön nyilvánosságra is hozták. A hamvait ideiglenesen a győri izraelita temetőben temették el. Amikor kiderült a hozzátartozói számára, hogy Radnóti ott van eltemetve, akkor Ortutay Gyula segítségével kihantoltatták, felhozták Pestre és itt újra eltemették. Tehát a József Attila 1942-es újratemetése és a Radnóti budapesti temetése egyaránt az ünnepélyes, nyilvános rehabilitáció alkalmául szolgált.

Egy újratemetés jelent változást az irodalomtudományban a költőhöz való hozzáállást illetően?

Az újratemetés tulajdonképpen rehabilitációt jelent. Méghozzá a rehabilitációnak nem azt a fajtáját, amit valaki egy könyvtár csendjében végez el szakemberek szűk körében. Ott is történhet rehabilitáció: húszan-harmincan újraértékelnek valakit, és attól kezdve az adott személy a korábbinál nagyobb megbecsülésnek örvend. Az újratemetés azonban zajos, nagy esemény, az egész sajtó odafigyel rá, jó esetben tömegek mennek el a temetésre, rögtön bűnbakokat találnak, akiket elkezdenek vádolni az illető haláláért. A temetés révén a költő kultusza intézményesül. Ugyanis az újratemetéshez bizottság kell, polgármesteri engedély, sírhelykijelölés, levélpapír, bélyegző stb. Azt lehet mondani, hogy a Radnóti-kultusz megismétlése a József Attila-kultusznak, csak a megváltoztatandók megváltoztatásával. József Attila öngyilkos lett, Radnótit megölték. Sok minden változik, de ez a fajta halál utáni felmagasztalás, egyfajta katarzis átélése, valamiféle közösségi lelkiismeret-furdalás ugyanaz kettejük esetében. Nagyon érdekes, hogy a kollektív önvád József Attilánál is jelentkezett, pedig ő Radnóti értelmében nem tekinthető áldozatnak. Sokan olyanok, akik nem tehettek a haláláról magukat vádolták a költő halála miatt. Radnóti halála körülményeinek nyilvánosságra kerülése után a kollektív lelkifurdalás hasonlóan működésbe lépett. Ilyen értelemben össze lehet kapcsolni a két kultuszt.

Említette, hogy az idei Radnóti év sikeresnek mondható. össze lehet hasonlítani ezt a rendezvénysorozatot az elmúlt évek hasonló eseményeivel? Például a Nyugat-emlékévvel vagy a József Attila-évvel?

Minden évben van valamilyen jubileum. Vannak sikeres emlékévek, és vannak sikertelenek. Ha abból a szempontból nézzük, hogy egy emlékév mennyire sikerült, akkor a három jubileum összekapcsolható. A József Attila Emlékév 2005-ben, a Nyugat 100 emlékév tavaly és idén a Radnóti év. Most volt Bartók-emlékév, Balassi-emlékév is. Benyomásaim szerint ezek kevésbé tekinthetők sikeresnek. Magunk között mondhatnám, hogy a Reneszánsz év is inkább egy szűkebb csapat belső ügye, mintsem hogy igazán országos érdeklődést váltott volna ki.

Mi kell ahhoz, hogy egy emlékév sikeres legyen?

A sikerhez az kell, hogy legyen valaki vagy valakik, akik ebben az ügyben buzgón tevékenykednek, és sokat áldoznak az idejükből és az energiájukból. A József Attila-év esetén személy szerint nagyon sokat dolgoztam, de lelkesedésben és munkabírásban sok társam volt. Mi ezt az évet előkészítettük. Például kezdeményeztük az UNESCO-ban, hogy nyilvánítsák nemzetközi ünneppé. Megfelelőképpen előkészítettük és megfelelő szinten lebonyolítottuk ezt az évet, tehát a József Attila Emlékév sikere nem véletlen.
Az állam mindenütt lassan mozdult és félszívvel segített a dolgokban, tehát az állami hozzáállással sosem voltunk megelégedve. A Nyugat-évnél minden esély megvolt arra, hogy nem fog sikerülni. Az volt a benyomásom, mintha a kulturális vezetés nem fogta volna föl kellőképpen, hogy mi volt a tétje ennek az évnek. Hogy tulajdonképpen rólunk van szó, ha a Nyugatról beszélünk. Arról a modernizációs folyamatról, amelyet a 20. század elején, az irodalom területén a Nyugat folyóirat indított el és egy fél évszázadon keresztül ez a folyóirat és mozgalom volt a motorja. Amikor arról beszélünk, hogy most hol tart az irodalmunk, akkor tulajdonképpen arról van szó, amit a Nyugat kezdeményezett, majd pedig elvégzett ennek érdekében. Jót és rosszat egyaránt, de ez most mindegy. Mindenesetre olyan téma volt, aminek mindenképpen előtérbe kellett volna kerülnie, elsődleges fontosságúnak kellett volna lennie. A Reneszánsz év programjai mögött, anyagi támogatottságban is kell ezt érteni, háttérbe szorult volna, hogyha hagytuk volna. De tulajdonképpen azt kell mondani, hogy a szakma becsületesen helytállt. A Radnóti év számomra meglepetést jelent, mert attól tartottam, hogy Radnóti körül nincs olyan csapat, mint amilyen a József Attila-évben volt. Ferencz Győző egymagában ehhez nem elegendő. Ennek ellenére valahogy jól jött ki ez az év. Például Szegeden végképp nem számítottam arra, hogy a szegedi egyetem dékánja, Csernus Sándor, aki középkori történelmet oktat és kutat, ő fog a dolgok mögé állni. Olasz Sándorról se feledkezzünk meg mellette, de hát az ő szakterülete is a modern próza. Ugyanezt mondhatom el Győrről, ahol több testület közös erővel rendez ünnepségsorozatot, amelynek a mi konferenciánk csak egyik eseménye volt. és ez még csak az első félév. Az év második felében akadémiai emlékülés lesz Radnótiról, Szegeden másik konferenciát is szerveznek, és tudok egy verselemző konferenciáról is, amelynek tárgya – ha jól emlékszem – a Levél a hitveshez című vers lesz.

Van valami, amiről Radnótival kapcsolatban még szívesen beszélne valamilyen rendezvény keretében?

Idén már nem szeretnék konferenciákon részt venni, mert ebben a félévben nagyon sok rendezvényen vettem részt. Ha nem kérnek fel, akkor már nem megyek sehova. Ha fölkérnek is, meggondolom. Ha Radnótiról még lenne lehetőségem beszélni, vagy kellene beszélnem, akkor lenne egy olyan téma, ami miatt egy kicsit lelkiismeret-furdalásom van, mert nem voltam elég erőszakos, hogy emellett kitartsak. Sík Sándorról nagyon sokszor esik szó és joggal, mert Radnótinak az atyai barátja volt. Például Tolnay Gáborról, Ortutay Gyuláról, ifjúkori barátairól is sokszor beszélünk, bár néha negatív hangsúllyal. Egy valakiről nem, illetve alig esik azonban szó. Bálint Györgyre gondolok, aki mindenképpen sokkal nagyobb figyelmet érdemelne a Radnóti év kapcsán. Már csak azért is, mert ő volt az egyetlen olyan hűséges kritikusa, aki kezdettől végig kitartott mellette. Illetve nem végig, mert előbb halt meg. Az egyik versét részben az ő emlékének szánta Radnóti. Egészen az utolsó pillanatig ő volt az, aki a legtisztábban, legnagyobb lelkesedéssel kitartott mellette. Róla kellene még valahol beszélni, vagy írni, az összképből ő még hiányzik nekem.

2009. október 15.