Szabad(akarat)

Életünket felfoghatjuk döntések sorozataként. A Voks című darab megtekintése is egy volt ezek közül. Az előadásnak otthont adó terembe belépve hamar rádöbbentem, hogy ez nem egy szokványos színházi előadás lesz. Minden széken volt egy furcsa szerkezet, egy billenő kapcsolóval ellátott színesen világító kütyü. Amíg a kezdésre vártunk, mindenki ezzel ismerkedett. Szép lassan kiderült, hogy ezzel az eszközzel a Voks egész menetét befolyásolhatja a Trafó közönsége.

Ha a többség a kék irányba kapcsolt, akkor a híreket lehetett hallani, de a színpad sötét volt, ha a zöldre voksoltak többen, akkor pedig „csak” a színpadkép tárult elénk. A színpadon folyamatosan zajlottak az események, csak a fény hiányában nem láttuk. A híreket is folyamatosan olvasták. Ennek bizonyítéka, hogy gyakran a mondat közepébe kapcsolódtunk bele, vagy a gondolatsor közepén lett vége a szövegnek. A hírek a 20. század első felének zsidótörvényeit idézték. Ezek részletesen szabályozták a mindennapi életet, a társadalmi érintkezést. Gondoljunk csak a sárga csillag viselésére, vagy a bizonyos szakmákban meghatározott arányszámokra, és a deportálásra.

A látvány és a hang váltakozása sajátos ritmust adott az estének. Voltak olyan szakaszok - főleg az elején - amikor sűrűn váltakozott, majd az idő előre haladtával egyre ritkábban. A végén pedig már hiába nyomkodott a közönség, nem befolyásolhatta a történéseket. Értetlenül nézett mindenki körbe, hogy miért nem látszik a képernyőn, hogy váltott. Felmerül a kérdés, hogy eddig mi, nézők befolyásoltuk a történéseket, vagy csak elhitették velünk. Ugyanis szeretjük azt hinni, hogy befolyásolhatjuk a történéseket, hogy szabad akaratunkból hozunk döntéseket, amelyek hatással vannak a környezetünkre. A történelem során számos alkalommal bebizonyosodott, hogy egyes emberek mindent megtesznek azért, hogy csak az ő akaratuk legyen a döntő.

A környezeti hatások olykor felülírják a szabad akaratot. A hétköznapok során hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy az érzékszerveink által tapasztaltak kiegészítik egymást, és így áll össze az agyunkban egy kép a világról, az aktuális történésekről. A Voks rendezője, Szabó Réka arra kényszerít bennünket, hogy válasszunk, melyik érzékszervünkkel, a fülünkkel vagy a szemünkkel szeretnénk megtapasztalni a darabot. Ha a hangok kerülnek előtérbe, akkor a zsidóságot sújtó egyre esztelenebb törvényekről szóló híradásokat hallunk, míg a színpadon a szereplők a tánc nyelvén közvetítik, hogy a hallottak hogyan hatnak az egyénre. Igen látványos jelenet, amikor az egyik lányt folyamatosan rágóval dobálják, és próbál talpon maradni. A rágó-motívum végig jelen van a színpadon. Szerepe eleinte nem egyértelmű, majd körvonalazódik, hogy nem más, mint azon rágalmak szimbóluma, melyekkel a többségi társadalom vádolta a kisebbséget. Ezekre a rágalmakra alapvetően kétféleképpen lehet reagálni, vagy küzdünk ellenük, és megpróbálunk talpon maradni, vagy pedig úgy teszünk, mint a srác, aki folyamatosan a szájába veszi a rágókat, és a végén megfullad tőle. Még egy harmadik verzió is lehetséges, hogy nem vesszük komolyan őket, hanem csak dobálgatjuk őket, és buborékokat fújunk belőlük, amelyek olyan gyorsan elillannak, mint ahogy keletkeztek.

Elkerülhetetlen módon megjelenik a férfi-nő kapcsolat is a színpadon, illetve a nőiesség megélése. Mindjárt a nyitó jelenetben az egyik lány meztelenre vetkőzik, ami nem öncélú magamutogatás, hanem annál jóval több, jelzés a közönség felé, hogy ebben az előadásban nincsenek tabuk. A darabban egyetlenegy hosszabb monológ hangzik el, az egyik lány szájából, melyet szintén vetkőzés kísér. Itt az elhangzottak kiegészítése, vagy inkább a figyelem megtartása a cél. A nézők végighallgatták a lány mondandóját. Így történt volna akkor is, ha ruhában áll ki a színpadra?

Az előadásban a díszlet helyett a játékosság dominál. Jól példázza ezt, amikor a szereplők a rágóból buborékokat fújnak, a közönség soraiba dobnak egy macit. Amit a nézők nem juttattak vissza a színpadra, de lehet, hogy új fordulatot hozott volna, ha megteszik. Éppen ezért, aki klasszikus színházi élményre vágyik, az semmiképpen se nézze meg ezt a darabot, de akik egy kicsit is szeretnek a dolgok mögé nézni, azoknak maradandó élmény lesz. Főként a darab végén a hangszóróból felcsendülő összegzés - nevezhetjük történelmi tanulságnak is - szolgál a nézőnek elgondolkodtató útravalóul.

A holokauszt kérdésköre igen gyakran visszatérő téma még ma is. Számos művészeti alkotás készül ezzel kapcsolatban, rengeteg kiállítás szerveződik ehhez a témához. Vannak, akik naturalisztikusabban, vannak, akik elvontabban ábrázoljak a II. világháborúhoz kapcsolódó borzalmakat. A Voks az utóbbi kategóriába sorolható, ha mindenképp be akarjuk erőszakolni valamilyen skatulyába.

Voks
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Bemutató: 2012. február 2-3-4.

Rendező: Szabó Réka
Szereplők: Ayelet Yekutiel, Bordás Emil, Egyed Bea, Furulyás Dóra, Szász Dániel
Dramaturg: Peer Krisztián
Fény: Szirtes Attila
Zeneszerző: Márkos Albert
Zenészek: Bakai Márton - hegedű, Márkos Albert - cselló, Hock Ernő - nagybőgő, Rubik Ernő Zoltán - zongora, Tömösközi László - ütőhangszerek
Speciális technológia: Korai Zsolt
Kosztüm: Balázs Juli, Szabados Luca

Képek forrása:
http://trafo.hu/hu-HU/demokracia-cel-vagy-eszkoz

video