Szolid bázis – megmoccanó szobrok a Molnár Ani Galériában
Még június 17-ig látható Gálhidy Péter és Rajcsók Attila kiállítása a belváros szívének egyik kortárs képzőművészeti galériájában. A Múzeum körút zsibajából kilépve néhány perc séta után meg is állapodhat a művészetre éhező látogató. A Bródy Sándor utca 22. szám alatti klasszikus budapesti bérház tömörfa kapuja mögött csendes világ vár. A hatalmas fák zöldje által uralt belső udvar első emeletéről nyíló termek felé haladva még inkább ráhangolódhatunk mindarra, ami majd bennünket fogad.
De mi is az, amire ettől a két szobrászművésztől számíthatunk? Egy csepp felnagyított természet: organikus formák és archaikus természeti képződmények megfogalmazása 21. századi művészek kreativitásával és kortárs anyagokkal fűszerezve.
Gálhidy Péter ismert és méltatott alkotója a kortárs magyar művészvilágnak. Részesült Derkovits ösztöndíjban és művei olyan jelentősebb közgyűjteményekben is megtalálhatóak, mint a Magyar Nemzeti Galéria vagy a székesfehérvári Deák Gyűjtemény. Jelenleg Pécsett, a Széchenyi tér megújítása című projektben vesz részt Zöld út c. tájépítészeti munkával (Városháza relief).
Munkáiban mindig fontos szerepet kap a szobrok által körülhatárolt tér. Szobrai emlékeztethetnek konstruktív szerkezetvázakra, lehetnek damilinstallációk, vagy a természettől kölcsönzött, lágy vonalvezetésű térplasztikák. Az utóbbiakkal találkozhatunk jelen kiállítás keretében is. Gálhidy maximálisan kihasználja az anyag kínálta lehetőségeket, s néhol szemünket becsapva játszik a matériával. A természet apró elemeit nagyítja hatalmasra, felébresztve bennünk a felfedezés és rácsodálkozás izgalmas érzését. Három c. alkotása valójában egy vörösrézből készült, több mint két méteresre nőtt fűszál. A levél annyira élethű, hogy szinte kedvünk lenne megérinteni a felszínén kirajzolódó erezetet. Többször visszatérő motívuma a sulyom, egy a Tisza vidékén őshonos vízinövény termése. A szárnyas-tüskés magocska megjelenik egy szinte kiüszkösödött fatönkön a Sziget c. alkotásban, majd ettől alig egy méterre órásivá nőve szelídül meg ébenfából kifaragva.
Rajcsók Attila alig két éve végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán. Még 2008-ban elnyerte a Corvinus Alapítvány díját és rá egy évre fel is állíthatta a Csutka című krómacélból készült nagyméretű köztéri munkáját a budapesti Millenáris Parkban. Fém és a fa ötvöződik a Molnár Ani Galéria tereiben megtekinthető alkotásaiban. A művész bravúros módon használja ki az anyag sajátosságait. Homokfúvott krómacélból készült pántokból összehajtott szobrai a könnyedség illúzióját keltik. Alkotásait a fizika törvényeit meghazudtolva állítja fel: plasztikái alig érintkeznek egy-egy ponton a talapzattal, kényes egyensúlyuk mégis a masszív stabilitásba fordul. De ennél ámulatra méltóbb az a formavilág, amellyel a művész dolgozik. Mintha ősidőkből maradt természeti lények jelennének meg hatalmassá nőve, beledermedve egy örökre kimerevített momentumba, készen arra, hogy a következő pillanatban tovább ússzanak, araszoljanak valahol az őstengerben. Ki gondolná, hogy a művész valójában a kanál formáját absztrahálja minduntalan? Ez a motívum a Merítés c. finoman meghajló, két méternél magasabb alkotásán tisztán olvashatóvá válik. A stilizált ívű, kavicsokkal töltött kőrisfa szobor finom válaszul szolgál a vele szemben álló Gálhidy-féle fűszálra.
Ritkán fordul elő, hogy egy magángaléria kiállítása csak szobrászati munkákat sorakoztasson fel. Szintén nem gyakori, hogy mester és tanítvány állítson ki együtt. A tárgyak formavilága, az anyagok harmonikus összjátéka, precíz összeillesztése, a tiszta vonalak egymásba olvadása mindkét művész nyelvezetének részét képezi. A természetből merített finom vonalvezetésű, szinte hullámzó művek formavilága feledteti a látogató városi forgatagból maradt majd’ minden emlékfoszlányát. A termekben uralkodó csendben szinte megszólítanak bennünket a tárgyak, már-már látjuk őket megmoccanni a hófehér falak előtt.
A kiállítás megtekinthető június 17-ig.
Helyszín: Molnár Ani Galéria, 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 22., 1. emelet
Nyitva tartás: keddtől péntekig 12 és 18 óra között
Blogajánló
Rovatok
Keresés
Facebook-hozzászólások