Teológia és filozófia

Ha a marxizmus idején rámutattak egy filozófia teológiai kötődésére, jellegére, az gyakorlatilag egyet jelentett az éles, elutasító kritikával. Annyiban könnyebb volt a helyzet, hogy teljesen egyértelmű volt (legalábbis a „hivatalos álláspont” számára), mi is a filozófia és a teológia viszonya: az igazi filozófiának, minél igazibb, avagy reálisabb, annál kevesebb köze van a teológiához. Ma már szerencsére itthon is megvan a filozófia az ilyesfajta eredetű magabiztosság nélkül. Ez azonban másfelől teher is, mivel a filozófiai tudat ismét fel van arra szólítva, hogy meghatározza saját viszonyát a teológiához. Wolfhart Pannenberg műve, a Teológia és filozófia filozófiatörténeti áttekintésével többek között ennek a kérdésnek a megválaszolásában nyújthat segítséget, főként mivel maga is reflektál egy külön fejezetben a lehetséges válaszlehetőségekre.

Többek között: hiszen Pannenberg műve akkor is értékes lehet, ha egy pillanatra eltekintünk az előbb említett problémától. A könyv meggyőzően bizonyítja, hogy egy filozófiatörténeti áttekintésnél mennyire termékeny lehet a teológiai nézőpont. Pannenberg ugyan a filozófiatörténet legtöbbet tárgyalt alakjait és korszakait veszi sorra, de a különböző filozófiatörténetben megjelent tematikák most teológiai szemszögből nézve, a megszokottól eltérően, új összefüggésekben mutatkoznak meg. Egyébként ez a történeti áttekintés igencsak széleskörű, az ókori és újkori filozófiai fejlődés után igen részletesen kitér a német idealizmus filozófiájára, s bár némileg rövidebben, de tárgyalja a poszthegeliánus filozófiák sajátosságait is (például az egzisztencializmust, a különböző életfilozófiákat) – melyeknek közös vonását abban látja, hogy az abszolútumra építő filozófiai megalapozás helyett filozófiai-antropológiai tételekből indulnak ki.

[kozep]

[/kozep]

A mű átgondoltságát jól mutatja – és ez az átgondoltság nem meglepő, hiszen a lutheránus teológus több évtizeden át adott elő az e könyvben található tartalom mentén –, hogy a filozófiatörténeti áttekintés mellett, egyáltalán nem tolakodóan, de mégis markánsan megjelennek Pannenberg kritikai észrevételei, valamint saját filozófiatörténeti koncepciója is. Mindkettő teológiai irányultságú: az ellenvetések zömét olyan helyeken teszi meg, melyek teológiailag is nagyobb téttel bírnak, míg a filozófia történetének fordulópontjait ahhoz képest jelöli meg, mennyiben változott a filozófia viszonya a keresztény teológiához képest. Véleménye szerint az újkorban beálló fordulatot, miszerint a filozófia egyre inkább függetlenedni igyekezett a keresztény teológiától, alapvetően a felekezeti megosztottság és a kibontakozó vallásháborúk kényszerítették ki.

A kötet már említett jellemzői mind nagyon dicséretesek, de ha az egyes filozófiai rendszerek bemutatása nem volna tartalmilag eléggé pontos, mit sem érne az egész. A müncheni egyetem világhírű professzorának szakértelméhez azonban nem férhet kétség; ahol a szerző nem általánosan elismert tényeket ismertet, ott mindig találhatunk egy lábjegyzetet, melynek segítségével, ha kedvünk tartja, magunk is utánajárhatunk az adott állítás megalapozottságának. Sajnos ez az alapkövetelmény nem minden filozófiatörténeti összefoglalóban érvényesül, tehát külön kiemelendő. Mindazonáltal egyes elemzésekre akár a „bravúros” jelzőt is ráaggathatjuk: gondolok itt elsősorban a hegeli filozófia összefoglalására és kritikai elemzésére. A gondolati lényeg rövid és elegáns bemutatásával például sok félreértést eloszlat A szellem fenomenológiája körül.

Az egyetlen szépséghibaként felfogható mozzanat – ami általában a hasonló műfajú könyveknek is felróható –, hogy nem minden filozófiai irányzat szerepel egyenlő mértékben. A válogatásnak itt ugyan van egy jól meghatározható zsinórmértéke: minél inkább hatott egy filozófia a teológiára, annál részletesebben ismerteti a szerző. Ugyanakkor Pannenberg a protestáns teológia kiemelkedő alakja, s így számára a fő vonatkoztatási pont a protestáns teológia, ezért mondhatjuk, hogy valójában azok a filozófusok kerülnek fókuszpontba, akik a teológia ezen ágára voltak hatással. Ezzel magyarázhatjuk, hogy az angolszász és a francia szerzők helyenként talán zavaró mértékben is visszaszorulnak a német gondolkodás képviselői mögött.

Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy Pannenberg megadja válaszát a filozófia és a teológia viszonyának kérdésére. Kiáll amellett a patrisztikus elképzelés mellett, hogy a kereszténység az igazi filozófia – annyi megszorítással, hogy szerinte ettől függetlenül a teológia és a filozófia soha nem olvad egybe. Másfelől pedig a teológia a maga igazságtartalmának kifejtésekor nagymértékben függ a filozófiától – ha más nem úgy, hogy a rendszeres kifejtéshez szükséges kölcsönvenni fogalmait, és sajátos problématudatát. így összességében Pannenberg a filozófia és teológia viszonyát feszültségteljes egymásrautaltságként határozza meg, ahol e viszony egyik oldalát sem lehet végérvényesen megszüntetni.

értékelés: 9/10 

Wolfhart Pannenberg: Teológia és filozófia. A két tudomány viszonya és közös története. Budapest, L’Harmattan. 2009. 280 oldal.
Fordította: Görföl Tibor és Gáspár Csaba László