TURBO

Sokan panaszkodnak hazánk alternatív- és rockzenei felhozatalára, mondván, kevés az igazán kreatív, eredeti és hiteles együttes. Tény, hogy nincsenek könnyű helyzetben a mai zenekarok, már ami az itthoni körülményeket illeti, mégis érdemes lenne több figyelmet szentelni azon kevesekre, akik valóban kimagasló teljesítményt tudnak nyújtani. Ide sorolható például a Turbo is.

A névválasztás nem túl szerencsés, de ha végighallgatjuk első hivatalos nagylemezüket (ami szintén a Turbo nevet viseli), rájövünk, hogy mégiscsak találó. Ebben a zenében hihetetlen mértékű energia, lendület, dinamika és lelkesedés van, ami az élő koncerteken csak tovább fokozódik – a rajongók, koncertlátogatók garantáltan „felturbózva” érezhetik magukat egy-egy ilyen alkalom után.

A zenekarról érdemes annyit tudni, hogy 2005-ben alakult kiváló és tapasztalt zenészekből – a tagok olyan formációkban zenéltek korábban, mint a Freshfabrik, a Rémember, The Carbonfools vagy a Barabás Lőrinc Eklektric. Első EP-jüket (The Boarman Sessions) két évvel később jelentették meg, majd a tagcseréket követően 2008-ban nyerték el jelenlegi felállásukat. One more time című dalukat valamint az ehhez forgatott klipet a szakma és a közönség egyaránt pozitívan fogadta, még a rádióban/zenetévében is lehetett hallani róluk – azt is mondhatnánk, hogy valami elkezdődött a zenekar életében.

Számos koncertet és fesztivált a hátuk mögött tudva ültek neki debütáló nagylemezük felvételéhez – a dob-basszus-orgona játékot egyszerre vették fel a stúdióban, míg a gitár-ének-effekt hangsávok csak később rögzültek. Ez ritkaságnak számít manapság, mivel így kevesebb lehetőség nyílik a korrektúrára, de a zenészek elmondása szerint azért döntöttek e felvételi eljárás mellett, mert ezáltal a hangzás dinamikusabbá, a zene „lelkesebbé” tudott válni. Céljuk nem steril, kimunkált, ha tetszik „lepolírozott” anyag összehozása volt, hanem valami sokkal élőbbé.

Mint minden zenekar, így a Turbo is ódzkodik a műfaji-stílusbeli behatárolásoktól, skatulyáktól, de arra a kérdésre, hogy milyen zenét játszanak, nagyjából egyforma választ adnak: modern rock-ot. E definíció mögött az ő esetükben olyasvalamit kell érteni, mint ami a ’70-es – ’90-es évek rockzenéjéből, hangulatából (például Led Zeppelin, Black Sabbath, The Doors, Alice in Chains, Soundgarden) gyakran merít – progresszív, grunge, garage és pszichedelikus jegyek egyaránt felfedezhetők a Turbo zenéjében. Mindezek mellett mai zenekarok – gondolok itt a The Mars Volta-ra vagy a Wolfmother-re – hatása is érződik egy-egy számukon. Ez persze érthető is, hisz ahány ember, annyiféle lehet az inspiráció – mégis a Turbo képes arra, hogy ezt a sokféle zenei alapot valami egészen sajátossal, szívből jövővel megtoldja és egységgé formálja.

A tizenkét számból álló, nagyjából egy órát kitevő nagylemez 2009-ben jelent meg a Mama Zone Records gondozásában, és a tagok elmondása szerint az elmúlt négy év kivonatának is tekinthető. A dalszövegek angolul íródtak – témájukat tekintve változatosak: van itt laza csajozós, határozatlanságon elmerengő, emberi kapcsolatokon tépelődő és családi hadviselésen elkomorodó is. Mégsem a szövegvilág miatt érdekes az album – inkább a számok lendületes, felszabadító, gyors tempójú és lassabb, elszállós, pszichedelikus részeinek arányos váltakozása, dinamikája az, ami legjobban megragadja a hallgatót. A témák és motívumok kibontakozása, variálása tetszetős – olyasmi, mint a borító: minél hosszabban nézzük, annál több részletre, finomságra figyelünk fel. A hangzás egységes, a dalok profin szólalnak meg – emiatt sokan (akik nem ismerik az együttest) gondolták azt, hogy valamely külföldi zenekar lemezével van dolguk. Végül persze csodálkoztak azon, hogy „csupán” magyarokról van szó…

Mivel a Turbo egy magabiztos album, szinte minden számból átjön a zene-zenélés iránti szeretet és öröm; nehéz lenne kiemelni egy-két dalt. A nyitó tétel (Tears of Chronos) fokozatosan felépülő dallama, progresszív témái után a srácok rögtön belecsapnak a húrokba és kezdődik a menet a rock’n’roll hullámvasútján. Némi „ragyogás” és „súlyos ígéretek” után következik egyik kedvencem, a Family Warfare. Rendkívül komoly, komor a dallam és a szöveg, szinte a lelkünkig hatol, de a szám közepétől hallható remek vokáltéma felszabadító, enyhülést hozó. A sok gyorstempójú, technikás nóta után egy újabb lassú folyam csörgedezik (Indecision), hogy aztán vágtázhassunk egyet – részemről másik favorit – dal ritmusára (Wild Pony). Az utolsó, kontemplatívabb szám (Come To Me) pedig méltó lezárása, s egyben erőssége is a korongnak. A gitárok, riffek hangsúlyosak, dallamosak, a dob fantáziadús, lüktető, a basszus illetve a billentyű pontosan, jó érzékkel kúszik be, támogatva a ritmust, és mindezt megkoronázza a rendkívül erős, többnyire magas szólamú, szívből jövő éneklés.

Ha ilyen jó a kezdet, csak remélni lehet, hogy ugyanilyen színvonalas, vagy netán még jobb lesz a folytatás, ugyanis a srácok épp második nagylemezükön dolgoznak. Bízom benne, hogy az elmúlt egy évben nem csak annyiban változtak a tagok, hogy a CD-borítón lévő önmagukhoz képest háromszor annyi haj-, és arcszőrzetet növesztettek, hanem abban is, hogy újabb hatásokkal, élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodva sikerül(t) megtartaniuk lendületüket, kreativitásukat, és megajándékoznak egy újabb szabadjeggyel arra a bizonyos hullámvasútra.

Turbo: Turbo

1. Tears of Chronos
2. Out of My Mind
3. Shine On
4. Heavyweight Promises
5. Family Warfare
6. Turning Soul
7. If I Had A Plan
8. Simple Man
9. Indecision
10. Wild Pony
11. My World's On Fire
12. Come to Me 

Kiadó: Mama Zone Records
Megjelenés: 2009
Hossz: 55:49

Web: http://www.myspace.com/turbo4

http://www.youtube.com/watch?v=n5LIlCYuVcY&feature=related

A zenekar:

Tanka Balázs – ének

Vigh Dávid – gitár

Delov Jávor – dob

Jero – bass

Dure – billentyű, vokál, perka

video