Válás, és ami mögötte van

A cím egyeseknek talán ismerős lehet a történelemkönyvek lapjairól, a XV. századi angol trónviszályokat juttatja eszünkbe. Harc ezúttal is lesz, csak nem történelmi, hanem családi. Warren Adler azonos című regényéből 1989-ben készült film Michael Douglas, Kathleen Turner és Danny DeVito főszereplésével.

A történet hazánkban a múlt ősszel, Détár Enikő és Rékasi Károly főszereplésével került színpadra. Az, hogy a két színész az életben is egy párt alkot, újabb adalék a sztorihoz, amely nem túlságosan bonyolult. Adott egy pár, Barbara és Jonathan, akik valahogyan a mennyország kapujába kerültek, az idáig vezető utat követhetjük nyomon. A megismerkedést néhány boldog év, majd a véget nem érő viták, veszekedések követték. Ez utóbbiak töltik ki a darab nagy részét. A veszekedések olykor tettlegességig fajulnak, ami komoly kihívást jelentett a koreográfus és a színészek számára is. Dicséret illeti mindannyiukat, hiszen nagyon élethűre sikerültek ezek a jelenetek is.

Vitáikra okot ad vagyon, háziállat, borgyűjtemény, és minden, aminek valamelyik fél számára értéke van. Ahogy az lenni szokott, mindenki ragaszkodik a maga igazához. Ha bármelyik fél engedni készül, akkor színre lép az ügyvédje, aki lebeszéli erről. Barbarát a Zborovszky Andrea által megformált ügyvédnő védi, bíztatja, olykor bujtogatja, Jonathan jogi képviselője Goldstein – akit Végh Péter alakít – sem tesz másképp. Személyes ügy ez az ő számukra. Elgondolkodtató, hogy egy házasság mennyire két ember magánügye, mennyire szólhat bele a társadalom, jelen esetben a két ügyvéd. Barbara ügyvédje egy karrierista nő, aki megérti, sőt támogatja a feleség saját vállalkozásra vonatkozó elképzeléseit. Feminista nézeteit rendszeresen meg is osztja ügyfelével. Jonathant egy sokat látott válóperes ügyvéd képviseli. Ügyfelét a vagyonhoz való ragaszkodásra, és a közös családi házban való maradásra bíztatja. Egy idő után ők ketten mozgatják a szálakat, Barbarát és Jonathant bábuként rángatják.

Itt álljunk meg egy pillanatra! Játszunk el a gondolattal, hogyan alakulhatott volna főhőseink kapcsolata, ha nem hallgatnak az ügyvédeikre. Talán kibékülnek, vagy Jonathan elköltözik, és Barbara a házban marad. Az utóbbi egy logikus megoldás lett volna, hiszen néhány utalásból tudjuk, hogy gyerekeik is voltak. Érdekes, hogy a gyermekek ennyire háttérbe szorulnak a történetben, úgy tűnik, hogy a vagyontárgyak sokkal fontosabbak. Egy gyermek nem tarthat össze egy amúgy már működésképtelen kapcsolatot, de nem is szabad, hogy áldozata legyen annak. Főhőseink az ő érdekeiket nem vették számításba. Azonban az is lehet, hogy ugyanúgy végződtek volna a dolgok. Ha nincsenek az ügyvédek, akkor a barátok, a szomszédok, a kollégák – és mindenki, akivel csak kapcsolatban állnak – érezték volna felhatalmazva magukat arra, hogy jó tanácsokat osztogassanak. Kívülállóként ugyanis mindannyian tudjuk, hogy mitől működik jól egy házasság vagy kapcsolat, csak valahogy a saját életünkre nem vagyunk képesek alkalmazni ezt a tudást. De ez túl hétköznapi elképzelés lenne, ehelyett a rendező, Sediánszky Noémi koncepciója az volt, hogy a kezdeti csínytevések után az álmok, a lidércek világába vigye el a történetet. Így lehetőség nyílik arra, hogy a rejtett indulatok, a kultúremberként ki nem mondott vágyaink felszínre kerüljenek. A durva végkifejlet valószerűségének megítélését a nézőre bízza.

Détár Enikő és Rékasi Károly feladata nem könnyű, úgy kell Barbarát és Jonathant megformálniuk, hogy a néző ne az ő valódi kapcsolatukat, egymás iránti érzelmeiket lássa viszont a színpadon, de ugyanakkor az ott látottakat hitelesnek élje meg. A darabban a két főszereplő mellett az ügyvédeket alakító Zborovszky Andrea és Végh Péter több szerepben is feltűnik, megjelennek a Barbara fő művének számító vacsora vendégeiként. Ez egyáltalán nem zavaró, hiszen a jelmezek és a díszlet egyértelművé teszik, hogy abban a pillanatban nem ügyvédként vannak jelen. Bár a két ”mellékszereplő” kevesebbet van jelen a színpadon, mégis alakításukkal sokat tesznek hozzá a darab sikeréhez. Barbara és Jonathan öltözete igen változatos, mindig összhangban van az aktuális lelkiállapotukkal. Az este folyamán Détár Enikő egy komplett ruhatárat bemutat a színpadon. Ebben megtalálhatóak egyaránt a dögös, szexi és a hétköznapi darabok is. Általa alakított Barbara hol komoly üzletasszony, hol a végzett asszonya, hol pedig egy depressziós nő, akinek még ahhoz sincs kedve, hogy a hálóinget nappali viseletre cserélje.

Az előadás nyelvezete igen szókimondó, helyenként talán vulgáris, ami abszolút indokolt, hiszen a veszekedéseket hitelesebbé teszik. Komoly viták tárgya, hogy mennyire van helye a színházban, a művészetben a vulgaritásnak. Véleményem szerint szükségszerű, hiszen a modern kor emberét egyre nehezebb elérni, egyre intenzívebb ingerek kellenek a figyelem elnyerésére. Ezenfelül, mint jelen esetben is, sokkal valószerűbb ábrázolást tesz lehetővé. Összességében egy humoros, de ugyanakkor elgondolkodtató darabot láthatunk, melyben visszaköszönnek a hétköznapok problémái. Megoldást nem biztos, hogy találunk rájuk, de jókat derülhetünk saját kicsinyességünkön, anyagiasságunkon és önzőségünkön.

Warren Adler: Rózsák háborúja
József Attila Színház

Rendező: Sediánszky Nóra

Szereplők: Rékasi Károly, Détár Enikő, Zborovszky Andrea, Szabó Márta, Végh Péter, Molnár Csaba

Bemutató: 2012. október 20.