Z. Urbán Péter: Az önreflexió mintázatai Nemes Nagy Ágnes költészetében

„Nemes Nagy Ágnes költészetének kutatása nem bővelkedik könyvterjedelmű tudományos munkákban, amelyek átfogó jellegüknél fogva viszonyítási pontként, hivatkozási alapként szolgálnának, vagy akár az életmű valamely egyéni megközelítési módjával olyan álláspontot dolgoznának ki, amely termékeny vitát generálva alkalmas lenne e líra megértéstörténetének újabb szempontokkal való gazdagítására…” – írta Z. Urbán Péter Hernádi Mária második Nemes Nagy Ágnes költészetéről szóló monográfiájának, A névre szóló állomás[1] megjelenésének apropóján[2]. A nevezett monográfia megjelenése óta a könyvformában hozzáférhető Nemes Nagy-szakirodalom már egy tanulmányokat és emlékezéseket egybegyűjtő[3] és két Nemes Nagy munkásságát is érintő, az Újhold folyóirat körével foglalkozó kötettel[4] is bővült, de ezek egyike sem „átfogó jellegű” munka a fentiek értelmében; a Nemes Nagy Ágnes arcai című kötet az 1995-ben kiadott emlékkönyvhöz[5] hasonló többszerzős válogatás, a másik két könyv pedig értelemszerűen nem számít bele a fent megnevezett „kategóriába”.

A kétezres évek derekáig csupán Schein Gábor monográfiája[6] volt az egyetlen Nemes Nagy teljes, akkoriban hozzáférhető lírai életművét[7] értelmező irodalomtudományos dolgozat, ezt Hernádi Mária Egy találkozás története[8] és a fent már említett, a költő prózakölteményeire koncentráló munkája követte. Ehhez a sorhoz csatlakozik Z. Urbán Péter terjedelmes vállalkozása, ami legfőbb feladatát a költő lírai életművének a „tág értelemben vett önreflexivitás aspektusából” (7.) való újraolvasásában jelöli ki. Nemcsak a költészetet és a nyelviséget egyértelműen előtérbe állító jelekre figyel a versszövegekben, de minden olyanra is, amely valamilyen látens módon jeleníti meg a költői alkotás, az írás, a beszéd vagy az olvasás problematikáját.

De még mielőtt rátérne az életmű szorosabb értelemben vehető önreflexivitásának részletes bemutatására, a kötet megpróbál számot vetni a Nemes Nagy-líra eddigi recepciójának gócpontjaival, és egy fejezet erejéig kitér a Nemes Nagy esszéiből és interjúiból kiolvasható költészetszemléletre is.

Az előbbivel kapcsolatos szóhasználat nem véletlen, mivel a költő líráját összefoglalni szándékozó elnevezések – pl. elvont tárgyiasság, objektív líra, objektív tárgyiasság, intellektuális líra, mítoszteremtő líra stb. – körül a mai napig uralkodik egyfajta fogalmi zavar, ami persze termékennyé is teszi az efféle címkékről folyó diskurzust, hiszen a fent nevezett monográfiák szerzői is szükségesnek látták, hogy reflektáljanak a tárgyias lírával kapcsolatos problematikára. Z. Urbán az intellektuális líra, az objektív költészet és a mítoszteremtő költészet hármasára osztja fel recepciótörténeti bemutatását, s igyekszik differenciálni, hogy mit is érthetünk e három megnevezésen, miközben vélekedése szerint gyakran különböző neveket aggatnak ugyanarra a poétikai jelenségre, s emiatt valójában egyetlen befogadástörténeti vonulatról beszélhetünk. Már ebben a fejezetben fölvetődik az a probléma (az objektív líra terminus kapcsán), hogy a Nemes Nagyra igen jellemző alapos költői önértelmezés által nagymértékben befolyásolt recepció időnként nem választja el kellően a saját irodalomértelmezői felfogását Nemes Nagy saját verseiről vagy általában véve az irodalomról vallott nézeteitől.

A következő részben legfőképpen három jelentős Nemes Nagy-esszé – A vers mértana, A költői kép és a Megjegyzések a szabadversről – áll a vizsgálódás homlokterében; a monográfus fontosnak tartja, hogy a költő a vers definíciójáról, a versbeli szó státuszáról, a költői képről valamint a versritmusról alkotott nézeteit tárgyalja. Ebben szerepet játszik, hogy szerinte Nemes Nagy esszéisztikája „a magyar poétikai gondolkodásra gyakorolt rendkívüli hatása mindmáig érzékelhető” (31.), valamint az, hogy a műfordítói és a lírai életművel egyenrangúnak tartja a prózait; de a legfontosabb indoknak azt tekinthetjük, hogy „a költői megszólalás kérdéseinek versbeli tematizálásában a költő nagyfokú alkotói tudatossága és teoretikus műveltsége is szerepet játszhatott” (46.) – tehát a könyv legfőbb kutatási szempontjából is segítséget nyújthat az adott fejezet.

A részletes verselemzések előtti bevezetésben helyett kapott a külföldi és a magyar irodalomtudománynak a nevezett poétikai jelenséggel kapcsolatos eredményeire és problémáira való reflexió is, különös tekintettel a terminológiai nehézségekre, az ars poetica olvasási hagyományára, Roman Jakobson alapvetőnek számító munkájára (Nyelvészet és poétika), a narratológia tudományának a líraértésben való hasznosíthatóságára és Paul de Man a nyelv retoricitását középpontba állító szemléletére. Ezután Werner Wolf és Eva Müller-Zettelmann német irodalomtudósok munkájának ismertetése következik, a két munka az önreflexivitás formáinak eddigi legteljesebb tipológiai modelljeit nyújtja. Wolf narratológiai kutatásaira alapozva dolgozta ki Zettelmann a maga metalíra-koncepcióját, a tipológiák – főleg az utóbbi – helyenkénti alkalmazásának célja a szövegek saját irodalmiságukat centrumba helyező részleteinek minél sokrétűbb reflexiója.

A könyv nagyobbik részét kitevő versinterpretációk egyik érdeme az a rugalmasság, amivel a szerző a kiválasztott vizsgálati nézőpontot mindig képes az adott versanyag tulajdonságaihoz igazítani. Gondolok itt arra a megoldásra, hogy minden egyes fejezetben egy-egy olyan különféle irodalomelméleti megközelítés „segédkezik” az értelmezésben, aminek a bevonásával az adott versre vagy verscsoportra jellemző egyedi problematikát sikerül tematizálni. Példaként említhetem a Mesterségemhez című vers esetében Jonathan Culler Aposztrophé vagy a Falevél-szárak esetében Wolfgang Iser A fikcióképző aktusok című tanulmányát. Minden, az interpretáció fókuszpontjába állított költemény (Mesterségemhez, A szomj, Istenről, Között és Falevél-szárak) vizsgálata együtt jár más, a tárgyalt problémát érintő versek részleges értelmezésével vagy legalábbis lábjegyzetben való szövegrészletek közlésével, valamint számos, a fő gondolatmenetet kiegészítő irodalomtörténeti, irodalomelméleti kitekintéssel is. A már említett „tág értelemben vehető önreflexivitás” szempontjának előnyei az interpretációk változatosságában mutatkoznak meg, méghozzá olyan módon, hogy a nyelv legkülönfélébb szintjeiben (retorikai, grammatikai, szintaktikai, képi, történeti szemantikai, ritmikai stb.) is tetten érhető a Nemes Nagy-versek ezen jellegzetessége.

A könyv végén található szakbibliográfia és említési mutató pedig kifejezetten hiánypótló, az előbbi azért, mert a 2004-ig datált Digitális Irodalmi Akadémia honlapján elérhető szakirodalmi jegyzék[9] óta 2014-ig megjelent könyveket és folyóiratközléseket is tartalmazza; az utóbbi pedig egyedülállónak mondható a Nemes Nagy-szakirodalomban, segítségével a csupán egyes versek szakirodalmi vonatkozásai iránt érdeklődő, de a Nemes Nagy életművével elmélyültebben foglalkozni kívánó olvasó is könnyebben tájékozódhat.

Z. Urbán Péter tudományos dolgozata új nézőpontból láttatja Nemes Nagy Ágnes verseit és jelentős mértékben gazdagítja a Nemes Nagy-recepciót, s egyúttal a magyar lírakutatás metapoétikai irányultságú munkáit is bővíti.

 

Z. Urbán Péter, Az önreflexió mintázatai Nemes Nagy Ágnes költészetében, Ráció Kiadó, Budapest, 2015. 268 oldal

 

Fotó: Bookline

    


[1] HERNÁDI Mária, A névre szóló állomás: Nemes Nagy Ágnes prózakölteményei, Bp., Szent István Társulat, 2012.

[2] Z. URBÁN Péter, „Líra inkognitóban”: Hernádi Mária: A névre szóló állomás.

Nemes Nagy Ágnes prózakölteményei, Tiszatáj, 2013/4, 73.

[3] Nemes Nagy Ágnes arcai, szerk. RÓZSÁSSY Barbara, Bp., Orpheusz, 2013.

[4] Táguló körök: tanulmányok, dokumentumok az Újholdról és utókoráról, szerk. BUDA Attila, Bp., Ráció, 2014 és „…mi szépség volt s csoda”. Az Újhold folyóirat köre – tanulmányok és szövegközlések, szerk. BUDA Atilla, NEMESKÉRY Luca, PATAKY Adrienn, Bp., Ráció, 2015.

[5] Erkölcs és rémület között: In memoriam Nemes Nagy Ágnes, szerk. LENGYEL Balázs, DOMOKOS Mátyás, Bp., Nap, 1996 (In memoriam).

[6] SCHEIN Gábor, Nemes Nagy Ágnes költészete, Bp., Belvárosi, 1995 és később a szerző az Újhold lírájáról írott monográfiájában: Ua. = S. G., Poétikai kísérlet az Újhold költészetében, Bp., Universitas, 1998, 11-132.

[7] A könyv megjelenésének idején még nem voltak hozzáférhetőek a Lengyel Balázs által később közölt hátrahagyott versek.

[8] HERNÁDI Mária, Egy találkozás története: ontológiai dialogicitás Nemes Nagy Ágnes költészetében, Szeged, 2005 (Fiatal filológusok füzetei XX–XXI. század, 1).

Facebook-hozzászólások