Címlap ›
2009-11-23 00:00
„Az ilyen könyvet, mint ez, nem végigolvasni kell vagy felolvasni, hanem felütni itt-ott, séta közben vagy utazáson; fejünket időnként bele kell dugni, majd újra kiemelni belőle, hogy semmi megszokottat ne találjunk magunk k...
2009-09-30 23:00
„Zoológiai Rétegről Rétegre valami egyértelműen, megállás nélkül halad előre és növekszik szakaszos módon. és éppen ez a leglényegesebb fizikailag az égitestünkön.” (Pierre Teilhard de Chardin)
A mottóban idézett szentencia...
2009-09-23 23:00
Azzal mindenki, még a legelszántabb morálfilozófusok is egyetértenek, hogy az önzetlenség erény. Többé-kevésbé tehát széles körben elfogadott, hogy önzetlennek kellene lennünk - a vita inkább abban áll, hogy miért is kell így tennünk. Bereczkei Tamás könyve, mely Az erény természete címet viseli,...
2009-09-18 23:00
„Mentél volna suszternek” – mondta Lukács György nevelt fiának, Jánossy Ferencnek, amikor az a bizonytalanságról panaszkodott. Ez – Vajda Mihály értelmezése szerint – azt is jelentette: édes...
2009-09-11 23:00
Mit kezdhetnek a szellemtudományok egy olyan megállapítással, amely szerint a tudományosság látszatáért hajlandóak vagyunk még áltudományos butaságokat is írni? Pontosan erre a kérdésre keresi a választ Alan Sokal és Jean Bricmont. A nemrégiben megjelent Intellektuális imposztorok című könyvében a...
2009-08-17 23:00
Képzeljék el, amint egy fekete-fehér szobában egy fekete-fehér adásokat fogó televíziót néznek. A képernyőn azt látják, hogy villám csap egy elkorhadt fába, amelynek közelében egy...
2009-08-07 23:00
Ha a marxizmus idején rámutattak egy filozófia teológiai kötődésére, jellegére, az gyakorlatilag egyet jelentett az éles, elutasító kritikával. Annyiban könnyebb volt a helyzet, hogy teljesen egyértelmű volt (legalábbis a „hivatalos álláspont” számára), mi is a filozófia és a teológia...
2009-06-02 23:00
Manapság a természettudományos kultúra egy átlagember összműveltségének körülbelül 5-10 százalékát teszi ki – persze kinél -hogyan. Ami, tekintve azt, hogy mennyi és milyen sokféle információ éri az emberi agyat, nem is olyan rossz arány. Elég sokan hallottunk fekete lyukakról, meg arról,...
2009-05-12 23:00
„Nescere audere”! Ezt a címet viseli Xavier Rubert de Ventós könyvének két nagy része közül az első. Annyit tesz: „Merj nem tudni!” A szöveg, mely előadás formájában hangzott el egy televízi...
2009-03-18 00:00
Ez a kötet a XX. század egyik legjelentősebb lengyel filozófusának kései munkája, melynek alapját az 1968-ban, Bécsben tartott XIV. filozófia konferencián elhangzott előadása képezi. Nem csoda, hogy a szerző neve...
Kapcsolódó bejegyzések
„A filozófiának, ha hű akar maradni a nevéhez, a teljességről kell szólnia” – mondja Sajó Sándor (161). Nem érheti be részproblémá...